Michelle Wild sokkot kapott a fasztól, Maya Gold segglyuka túl szűk volt

– Emlékszem az első találkozásomra Vad Katalinnal, Michelle Wilddal. Egy forgatásra hozta magával az ügynöke, hogy bemutassa nekem. Belenézett a szemembe, és kijelentette: „Vad Kati vagyok, és sztár leszek”. Ez az a hozzáállás, ami hozzásegítette őt ahhoz, hogy valósággá váljanak az álmai. És hogy a férfiak milliói számára ő legyen a vágyálom – emlékszik Kovi.  Tudom, utólag már könnyű hősködni, de tény és való: az első pillanatban megláttam benne a tehetséget. Éreztem, hogy ő az a lány, akire 10 évig vártam, és aki – szó szerint – két vállra fekteti majd a világot. Kati mindössze három és fél évet töltött felnőttfilmezéssel, de amit elért, azt nehéz lesz felülmúlni, csak Aranyosi Mariann, művésznevén Maya Gold ért a nyomába.
Michelle először sokkot kapott úgy megbaszták, de aztán megszokta a nagy faszokat, egyik híres jelenetében Rocco Siffredi nyomja bele a wc-be a fejét, miközben hatalmas farkát tövig a seggébe tuszkolja. Roccóval más filmekben is játszott. Ha a lánya Vad Málna nagy lesz, biztos rácsodálkozik erre a megalázó jelenetre. Michelle Wild teljes munkásságát letöltheted, ha Tag leszel. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Müller Nikolett vibrátoros pornó

Müller Nikolett vibrátoros pornó. A producer az INTIM CENTER szexshop vibrátoraiból most egy egyszerű karos [...]

Pornó a szexshopban, Marta La Croft nem szégyenlősködik a vásárlók előtt sem

A nagy mellű pornószínésznő Marta La Croft szexshopban vásárolt, de nem bírt a vágyaival és [...]

Annyi kell a nődnek, hogy merev farokkal dugd amíg el nem élvez

Ha már szexelsz, annyi jár a nődnek, hogy merev pénisszel dugd az élvezésig. Persze, lehet [...]

A legjobb szexshop az INTIM CENTER Budapesten, minden nap nyitva tart

Miért van szükségünk szexboltokra? A szex mindig is jelentős téma volt az emberi kultúrában és [...]