Bedrogozták és megerőszakolták a tinilányt – belehalt

A két budapesti 17 éves barátnő múlt csütörtök este indult bulizni. Úgy tudjuk, több szórakozóhelyet is bejártak, amikor összeakadtak a 28 és a 36 éves fiatalemberrel. Egy hotelban kötöttek ki, ahol a férfiak – értesülésünk szerint – kábítószert öntöttek az italukba.
– Vélhetőleg sokat ittak, majd egy belvárosi szállodába mentek, ahol kibéreltek két szobát. A fiatal lányra másnap barátnője talált rá eszméletlen, és mint később kiderült, életveszélyes állapotban, ekkor értesítette a mentőket – mondta Horvát­h Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki hozzátette: a mentők először alkoholmérgezésre gyanakodtak. Később jöttek rá, hogy nagyobb a baj. A lányt már a helyszínen újra kellett éleszteni. Amikor sikerült stabilizálni az állapotát, az Erzsébet Kórház toxikológiájára szállították. A teljes hír itt olvasható


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szex shop eszközökkel kéjelegve dugja mag Horváth Andrea

A Szexpláza online sex vibrátor shop választékából Horváth Andrea ezeket próbálgatja: vibrátor, dildó, gésagolyó, korbács. [...]

A legjobb szex shop webáruház és budapesti üzlet az INTIM CENTER termékeiből ajánló

Az Intim Center a budapesti legjobb szex shop van belvárosi szexbolt  és online webshop. Ennek ajánlata, [...]

Sexshop INTIM CENTER és szalonzene Budapesten, a Károly krt. 14-ben

Sexshop és szalonzene a budapesti történelmi Károly krt. 14-ben. Szexshop 25 éve nyitott Magyarországon először. [...]

Szexpláza szexblog és szexshop webáruház, budapesti szexbolt

A Szexpláza erotika portál szolgáltat mindent ami szex és erotika. Erotikus bulvárhírek, celebek, szexbotrányok, magyar lányok, magyar [...]