A szépségkirálynő castingja

a_szepsegkiralyno_castingjaTöbb ezer lány akar Szépségkirálynő lenni, körül belül ezernek volt lehető sége megmutatni magát a zsűrinek. Színészcsemete, modellek és rutinos versenyzők is szerencsét próbálnak hazánk legnívósabb szépségversenyén. A kép nagy méretben itt.
Több ezer lány küldte be fényképes jelentkezési lapját a TV2 A Szépségkirálynő című műsorába, pénteken pedig mintegy ezren mutathatták meg magukat élőben is a zsűri előtt. Közülük csupán 20 lány jut el a felkészítő táborba, a tévénézők pedig már csak 16 döntőssel találkozhatnak a képernyőn.
Közel ezren kerültek be ezúttal is a Szépségkirálynő válogatójára, úgyhogy a bikinis lányok teljesen megtöltöttek egy Eiffel téri szórakozóhelyet. A helyszínen még egy jelentkezési lapot kellett kitölteniük a versenyzőknek, ami a szokásos kérdések mellé felkerült minden idők legelcsépeltebb ismerkedős kérdése is, az, hogy milyen zenét szeret. Hosszú sorban állás és várakozás után lehetett aztán bejutni a többek között Berki Krisztiánból és Hajdú Péterből álló zsűri elé. Itt ez eddigi szokásoktól eltérően egy közös forduló után egyesével hívták be a lányokat, akiknek rögtön válaszolniuk is kellett néhány, időnként kellemetlen kérdésre.
Így a lányok többsége már tudatosan, hónapok óta készült a megmérettetésre: rendszeresen sportoltak, diétáztak. Huszti Zsófiát már ismerhetjük, ő 43 kilót fogyott, hogy modell lehessen. Kárpáti Rebeka, a Barátok közt egykori szereplőjének, R. Kárpáti Péternek lánya is indul
– Még mindig nem tökéletes az alakom, szerintem nem kerülök be a döntőbe. Viszont szeretnék minden lánynak példát mutatni – szögezte le Zsófi, aki a zsűri elismerését már kiérdemelte. Nagyobb eséllyel indul a koronáért a Barátok közt egykori sztárjának lánya, Kárpáti Rebeka (18), aki tavaly már elnyerte a Soltvadkert szépe címet.
– Jó bulinak tartom a versenyt – kacarászott Rebeka.
Ott volt Kóczián Petra is, aki legutóbb a Miss Australian Goldon indult. Mint kiderült, ő is csak nemrég kezdte a versenyzést, ez a harmadik szépségversenye. “Szerintem egész jó visszajelzéseket kaptam, itt is ki szerettem volna próbálni magam” – mondta. Kóczián most érettségizik, és utána óvónőként szeretne dolgozni. “Fiatal anyuka szeretnék lenni. Ameddig ez nem történik meg, addig szeretnék a szépségszakmában is dolgozni” – nyilatkozta. Egyelőre viszont egyedülálló. Beke Ágota is azért jelentkezett, hogy kipróbálja magát.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Barátnőm szexshop bevásárlása

Kiteszem a lábam pár napra, és amikor hazajövök az én drága kishúgom egy nagy halom [...]

Nincs puncid akivel szexelhetnél? Két lehetőséged is van!

Nincs puncid akivel szexelhetnél? Kevés a szex? Alacsony a partnered nemi vágya? Az egészséges, boldog [...]

Péniszpumpa – minden, amit tudni érdemes a vásárlásról, használatról és fajtákról

A péniszpumpa az egyik legismertebb férfi szexuális segédeszköz, amelyet világszerte sokan használnak merevedési zavar kezelésére, [...]

Potencianövelő reklámban Kelemen Anna és Koncz Gábor, a legjobb potencianövelők

A legjobb potencianövelők reklámban együtt szerepel Kelemen Anna playmate, expornós és Koncz Gábor. A színész [...]