Rúdtáncos csajok, Szlávy Eszter és Tanczer Katalin

Dr. Szlávy Eszter és Engel-Tänczer Katalin rúdtánc sport profi versenyzők a szeptemberben elnyert Európa-bajnoki aranyérem után decemberben a világbajnoki aranyat is elhozták Prágából felnőtt duó kategóriában. A két sportoló azóta sem pihen: legközelebb Szentpéterváron bizonyíthatnak március 28-án az International Pole Sport Elite versenyén.

rudtancos-magyar-lanyok

A páros remeklése nagy bravúr, mert alig öt hónapja állt össze, a kétszeres Európa-bajnok Szlávy Eszternek ugyanis augusztusban partnert kellett cserélnie.
– Amikor az előző párom kilépett, nem gondoltam volna, hogy három hétre rá sikerül megnyerni az Európa-bajnoki, majd három hónappal később a világbajnoki aranyérmet, azt meg pláne nem, hogy meghívást kapunk Szentpétervárra, egy ilyen fontos versenyre. Akkor még abban sem lehettem biztos, hogy egyáltalán találok megfelelő duó partnert – nyilatkozta az Origónak. A videón Pole Play Megnyitó, Tanczer Kata-Szlávy Eszter.

Magyarországon jelenleg kevesen tudnak egyesületi kereteken belül érvényesülni ebben a sportágban, ezért a világbajnok párosnak egyelőre saját erejéből kellett a versenyekre való kijutást finanszíroznia. Az idei versenyszezonra azonban már szponzorokra is szükségük lesz, hiszen a terveik között szerepel a márciusi, szentpétervári világversenyen kívül a júliusi World Pole Sports Championships Londonban, és címvédés a szeptemberi European Pole Sport Championshipen.
Ha valaki órákat szeretni venni, a párostól a Pole Play Rúdsport és Légakrobatika Stúdió (1064. Budapest, Izabella utca 76. www.poleplay.hu teheti meg. További trénerek: Joó Anita, Palotás Edina, Toronyi Zsuzsanna, Rutz Adrienn.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szadómazó és BDSM eszközök erőszakos vagy szerepjáték szexhez

Szadómazó és BDSM eszközök erőszakos vagy szerepjáték szexhez: sado-mazo kellékek, szájpeckek, bilincsek, maszkok, csuklyák, sado [...]

Erotikus ajándékot Valentinra és alkalmakra rendelj vagy INTIM CENTER üzletünkben vásárolj

Ajándéknak a rutinosabbak inkább a romantikus randira, mozira vagy vacsorára voksolnak, és persze ott van [...]

A vibrátorok a legkedveltebbek masztizásra és szex közben is hasznos

A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]

Jó és hatékony potencianövelő rendelés vagy személyes vásárlás

A férfiak erekciós problémái ritkán alakulnak ki önmagukban. Gyakran előfordul, hogy a merevedési zavar fiziológiai [...]