Férfiak bőrszövetéből is elő tudnak állítani hímivarsejtet

A kutatók vissza tudják fordítani a bőrsejt biológiai óráját, amelyből ezután őssejtet tudnak kinyerni. Newcastle – A világon először brit genetikusoknak sikerült őssejtből spermiumot előállítani laboratóriumi körülmények között. A tudományos áttörésnek főleg a feministák örültek először, ám mint kiderült, korán, mert az erősebbik nemre ezután is szükség lesz.
A spermiumot először újszülött őssejtjéből sikerült előállítani, a kísérlet további fázisában azonban már bőrsejtből is, viszont csak a férfiakéból készült sperma maradt életképes. A szenzációs felfedezés a Newcastle-i Egyetem professzora, Karim Nayernia nevéhez fűződik, aki biztos benne, hogy öt év múlva már az ő módszerük segítségével születhetnek lombikbébik. Addig is hosszú harc áll előttük, ugyanis Nagy-Britanniában egyelőre tilos a mesterségesen előállított spermával vagy petesejttel való megtermékenyítés.
– Nagyon bízunk benne, hogy ezzel megszűnik az, hogy a férfi terméketlensége miatt a házaspárok kétségbeesett harcot vívjanak azért, hogy gyerekük lehessen – tudatta a New Scientist újságírójával a professzor. – A mesterséges spermium előállítása segítséget nyújt a férfimeddőség okának kutatásában is, ezután akár gyógyszert is elő fogunk tudni állítani.

A bonyolult eljárás során a kutatóknak először kémiai úton vissza kell fordítani a bőrsejt biológiai óráját, azaz olyan őssejtállapotba hozni, mint ami az újszülötteknek van. Az így kapott őssejtből, amelyből bármilyen szövet vagy szerv előállítható, vitaminokkal és egyéb szerekkel való kezelése után spermium lesz. A felfedezés megint csak sok etikai problémát vet fel, ugyanis halottak bőrsejtjéből is előállítható lesz ondó.
Ez valóban morbidnak tűnik, hiszen például egy rákban elhunyt apának is lehetnek ezek után gyerekei – folytatta a kutató.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A szexuális játékok férfiaknak segítenek, hogy szexistenek lehessenek

A férfiak öröme az intimitásban nagyon fontos dolog mind neki, mind neki. Ez segít megerősíteni [...]

Síkosító zselé hüvelyi szárazságra is, K-Y Lubricating Jelly gél amit az orvosok is ajánlanak

Síkosító zselé hüvelyi szárazságra is, K-Y Lubricating Jelly gél amit az orvosok is ajánlanak. A [...]

Szexshop Budapest, rendelhetsz online vagy vásárolj személyesen

Szeretnéd megújítani az intim életét, friss érzéseket és érzelmeket tapasztalni? Akkor nézzen be virtuális online [...]

Szexbolt és online szexshop áruk férfiaknak, nőknek és pároknak

Hisszük, hogy a szex többről szól, mint a jó érzés. Ez a választásról szól. Ezért [...]