A csupasz popsi

A csupasz popsi játékot, a nyilvános meztelenkedés, villantást Dávid találta ki. A játék egyszerű szabálya az volt, hogy tilos ruhának lennie a popsim és a szék között. Nem számít, hogy hol vagyunk, autóban, étteremben, bárban vagy moziban, a szabályt be kell tartani.
Azon az estén egy bő szoknyát vettem fel, alá viszont semmit. Ahogy az autóhoz mentünk, Dávid azt mondta, tartsam be a szabályt, csak akkor indulunk. Igaz, hogy a bő szoknya csalás volt, mert túl könnyen el tudtam takarni magam, de kezdőknek megfelel. Körülnéztem a szomszédság felé, ahol a gyerekek kint voltak. Kinyitottam a kocsiajtót, felemeltem a szoknyámat és gyorsan beszálltam. Micsoda sietség, éreztem, hogy nedvesedek, már ilyen kis dologtól. Valóban élvezetes lehet majd ez a játék.
Egy közeli étterembe mentünk és beültünk egy boxba. Mielőtt leültem volna, ismét felemeltem a szoknyámat és a helyemre csusszantam. A pincérnő majdnem rajtakapott, mert éppen közeledett. Miután megettük az ételünket, a kocsinál mostmár sokkal bátrabban emeltem fel a szoknyámat és mutattam meg a csupasz popómat a forgalomnak, majd beszálltam.
Egy moziba mentünk, ahol nem volt túl nagy tömeg. Egy olyan sorba kaptunk helyet, ahol néhány srác ült csak a sor végén. Középre helyezkedtünk, ahol ismét felemeltem a szoknyámat nem törődve ki látja és leültem. A szoknyám eleje is elég magasan volt és a lábaimat feltettem az előttem lévő székre.
Ahogy ment a film, Dáviddal tovább játszottunk. Először diszkréten, aztán egyre bátrabban folytattuk. Ő elővette a farkát és egyre feljebb és feljebb hajtotta a szoknyámat. A srácok a sor széléről, észrevették hogy mit csinálunk és egyre intenzívebben néztek. A szoknyám már a derekamon járt, Dávid ujjai pedig bennem. A fiúk közelebb jöttek, már mellettem ültek és nyíltan bámultak. Minden percet élveztem, és többször is elélveztem amíg a mozi véget nem ért.
Majd együtt mentünk a parkolóig és még egyszer megmutattam nekik a fenekem, ahogy beszálltam az autóba, majd hazahajtottunk. Otthon pedig óriásit szeretkeztünk.
Imádom a játékokat és remélem minél többet fogunk játszani ezután is.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legmerészebb vágyaim szexshop üzletben teljesednek ki

A legmerészebb vágyaim szexshop üzletben teljesednek ki, mert vásárlás, szexkütyü nézegetés közben, úgy beindul a [...]

Hosszú szex, hatalmas élvezés egy 💊 kapszula, és bika leszel másnap is

Biztos volt már, hogy stresszes helyzetben nem jött össze az erekciód! Vettél már be potencianövelő [...]

Kicsi a péniszed, és nagyobb, vastagabb farkat szeretnél?

A legtöbb pasi elégedetlen nemi szervének méretével. A pénisz hosszát és vastagságát célzó lehetőségek a [...]

Női vágyfokozók rendelése vagy vásárlás az INTIM CENTER szexboltból

A nők blogja is írja, hogy a női vágyfokozók, vagy más néven női potenicanövelők rendelése [...]