A főváros beszállt a szex és horroriparba

Egy kis emlék a múltból: Port Ferenc és Demszky Gábor másképp csinálja… A főváros beszállt a szex- és horroriparba – az önkormányzati tulajdonú Budapest Film Zrt. egyik leánytársaságán keresztül. Tavaly nyár óta erotikus vígjáték, pornódráma, illetve vérengzés-mészárlás kategóriában közel harminc DVD-t dobtak piacra. Az üzleti kísérletet állítólag a kényszer szüli: a főpolgármesteri hivatal az elmúlt tíz évben nem viselkedett cégtulajdonosként – de a teljes privatizációtól is húzódozott.
Hogyan kerül a Budapest Film patinás logója a Kebelcsodák parádéja, a Hancúr hotel vagy a Szoknyavadászok angyalbőrben című erotikus DVD-kiadványokra? – kérdi telefonon olvasónk. Némi internetes keresgélés után kiderül: a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Budapest Film Zrt. hasonnevű kft.-jétől nem áll távol néhány hormonoktól felfűtött ifjú hajóskalandjának (Állnak az árbocok) bemutatása sem, sőt olyan alkotás is akad a cég DVD-kínálatában, amelyben – az ajánlószöveg szerint – (“előkerül egy pálca, egy nyereg meg egy répa, mint a szexuális játékok kelléke”. Ezek után aligha meglepő, hogy a papíron kulturális szolgáltatásra szakosodott Budapest Film mára a Boogie Nights című amerikai pornódrámára fanyalodókat szintén a célközönségében tudhatja, mi több, a társaság 2006 nyara óta szélsőséges csoportok és egyének utcai vagy beltéri akcióit is megjelenteti – csak hogy a horrorfilmkedvelők kedvében járjon.
A részvénytársaság káeftésítése: A Budapest Film Forgalmazó és Moziüzemi Vállalat jogutódjaként ismert részvénytársaság 1997-ben azzal a feltétellel adott névhasználati engedélyt a frissen alapított – máig a résztulajdonában lévő – Budapest Film Kulturális Szolgáltató Kft.-nek, hogy úgynevezett artprofillal működteti tovább a főváros mozihelyiségeit (Művész, Szindbád, Tabán és társaik), illetve hogy a jövőben “évente legalább 25 magyar és művészileg igényes külföldi filmet hoz forgalomba”. A részvénytársaság éves beszámolóiban ennek megfelelően az áll, hogy a cég érdekeltségében lévő kft. feladata “kulturális kötelezettségvállalások teljesítése”, egyebek mellett “igényes filmforgalmazási, valamint video- és DVD-kiadói tevékenység végzése”.
A Heti Válasz megkeresésére Port Ferenc, a kft. ügyvezetője (egyben a zrt. vezérigazgatója) igyekszik egyértelművé tenni: a cég fennállása óta minden évben maradéktalanul teljesítette a kulturális elvárásokat, “talán nem véletlen, hogy 2006-ban a Budapest Film által üzemeltetett artmozik nyerték el az “Európa legjobb filmkínálata” díjat”. A kft. ezenkívül más kulturális feladatokat is teljesít; évi 6-8 nemzetközi filmhetet rendez, illetve támogatja az iskolai mozgóképoktatást – sorolja Port. “Miután sem a Budapest Film Zrt., sem leányvállalatai nem kapnak pénzügyi támogatást a fővárosi önkormányzattól, a cégcsoportnak a filmterjesztési piacon kell megkeresnie a kulturális értékterjesztéshez szükséges forrásokat” – indokolja az erotikus és horrorkiadványok tavalyi-idei eltömegesedését az ügyvezető-vezérigazgató.
Hatóságilag szabad: A köztulajdonban lévő Budapest Film Zrt. szabad demokrata igazgatósági elnöke, Póta Gyula (volt II. kerületi polgármester, jelenleg önkormányzati képviselő) messzemenően osztja a Port-féle érvkészletet, s hozzáteszi: miután a cég leányvállalatai – köztük a Budapest Film Kft. – a piacon, az ott érvényes játékszabályok szerint működnek, nem kérhetünk számon a vezetőiken erkölcsi-esztétikai szempontokat.
Port Ferenc mindezt azzal toldja meg: ilyen körülmények között csak az a lényeges, hogy az adott film rendelkezik-e bemutatási engedéllyel, és azt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatóságának korhatárbizottsága milyen kategóriába sorolta – márpedig a Budapest Film termékeinek minden szükséges hatósági engedélye megvan. (Azt persze nem vizsgálja a filmiroda, hogy a Budapest Film az alapítói céloknak megfelelő filmeket soroltat-e be.)
Mindazonáltal a Budapest Film Kft. cégbíróságon fellelhető taggyűlési jegyzőkönyvei arról tanúskodnak, hogy Port Ferenc ügyvezető korábban (még 2005-ben is, amikor a társaság válságközeli állapotba keveredett) óva intett a filmforgalmazási tevékenység kiterjesztésétől, egy éve ilyenkor pedig “minőséget nyújtó, értékek mellett elkötelezett” vállalatként határozta meg cégét – piaci kényszerűségekre hivatkozó mellékmondat nélkül.
Nem zavarja a városvezetést, hogy az egyik legelismertebb gazdasági társaságának neve és cégére horror-, szex-, hovatovább: pornótermékeken tűnik fel? – ezt a kérdést már a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsági elnökének szegezzük, ám az SZDSZ-es Bőhm András sem tér el a “piaci körülmények között megengedhetők a piaci módszerek” fordulat alkalmazásától. Később hozzáteszi: az a kérdés persze felvethető, hogy a nem kizárólag közcélokat szolgáló vállalatokat van-e értelme köztulajdonban tartani. “Én egyértelműen privatizációpárti vagyok” – ad választ saját kérdésére a liberális politikus.
Ám Bőhm felvetése aligha tekinthető úttörő gondolatnak – merthogy a Budapest Film úgynevezett szervezetfejlesztéses privatizációja immár tíz esztendeje tart. Pontosabban: a Demszky Gábor fémjelezte városvezetés soha nem kötelezte el magát a teljes privatizáció mellett – ám mindvégig asszisztált a cég részbeni “magánosulásához”.
Szétfejlesztett szervezet: A fővárosi önkormányzat tíz éve döntött a Budapest Film szétszervezéséről, amely – mint már utaltunk rá – praktikusan a moziüzemeltetés, a filmforgalmazás és az ingatlanhasznosítás külön kft.-kbe telepítését jelentette. Jelenleg nyolc kft. működik a Port Ferenc által vezérigazgatott Budapest Film Zrt. közvetlen vagy közvetett alárendeltségében. Ezek közül – az elmúlt években szokásos 2-3 milliárd forintos árbevételével – az ugyancsak Port vezette Budapest Film Kft. a legértékesebb; a cég nagyobbik fele ma már a vezető munkatársak, így Port résztulajdonában van, de az önkormányzat zrt.-jének azért maradt 40 százaléknyi részesedése a társaságban. A szervezetfejlesztéses privatizáció alapideológiája mindvégig az volt – legalábbis a kft. taggyűlési jegyzőkönyveinek tanúsága szerint -, hogy miután a cégcsoport egyetlen versenyelőnye a már beengedett magántulajdonosok szaktudása, a fővárosnak tovább kell erősítenie a menedzsment befolyását.
Az eredmény: a polgármesteri vezetés tíz év alatt lényegében nem tett szert privatizációs bevételre (hiszen a 100 százalékig köztulajdonban maradt zrt.-ben alig képződik nyereség). Az önkormányzat ugyan nem támogatja anyagilag a Budapest Film fennmaradását, ám a menedzsmentösztönzési technikák közül bátran – piaci vállalkozásokat megszégyenítő mértékben – alkalmazza a vezetők résztulajdonhoz juttatása címen ismert eljárást. Bár a főnökség egykor a Mammut mozi üzembe helyezésétől remélte, hogy hosszú távon is eltartható a Budapest Film csoport, 2005 végén mégis értékesítette a budai mozgóképközpontot. (A közeli MOM Park évi 3-400 ezer nézőt tudott átcsábítani a Széna tér-Lövőház utca sarokról, ráadásul 2004-ről 2005-re abszolút értelemben is – 7,8 millióról 7 millióra – csökkent a fővárosi mozik látogatóinak száma.) Vészterhes idők ide vagy oda, tavalyelőtt volt olyan Budapest Film-elöljáró – e témában a vállalatcsoporthoz tartozó cégek mérlegei adnak iránymutatást -, aki 12 hónap alatt közel 25 millió forintos jövedelemre tett szert a részvénytársaságban és a kft.-ben viselt tisztsége, valamint a kft.-nél képződött nyereség után. Mint írtuk, a Budapest Film a sikertelen Mammut-kitérőt követően, 2006-tól vette célba a hipermarketek DVD-pultjait, hogy ezentúl – Port Ferenc fordulatával – “a filmterjesztési piacon keresse meg a kulturális értékterjesztéshez szükséges forrásokat”. Forrás: Bódis András, Hetivalasz.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A legjobb péniszpumpa, más néven vákuumpumpa infók és vásárlás

Ennek az eszköznek a fő funkcióiról szólva a pénisz paraméterek növelése, mind a hossz, mind [...]

Szexshop Budapesten a legjobb az INTIM CENTER

Az emberek intim szórakoztató dolgokat sokat vásárolnak. A budapesti szexüzlet és online szexbolt és szexwebshop [...]

Anális szexjátékok használata és gondozásuk

Amikor a végbélnyílással játszik, használjon kenőanyagot. A végbélnyílás nem szekretál természetes kenőanyagot, így a lyukat [...]

Kicsi a péniszed és nagyobb farkat szeretnél?

Mi a teendő, ha kis péniszed van? A farok mérete növelhető? A test és a [...]