A magyar férfiak nem bírják szex nélkül

felmeresA TÁRKI tizenegyedik, Társadalmi Klíma Riportjából az is kiderül, hogy szex nélkül is működő kapcsolatot csak minden harmadik nő és minden ötödik férfi tud elképzelni. Az előjátékra a magyarok 57 százaléka fordít 10 percnél többet, és közel egytizedük tartja izgalmasnak, ha idegenek nézik szex közben – áll a felmérésben.
Tíz magyarból egy – saját állítása szerint – egy napot sem bír ki szex nélkül. A férfiak felülreprezentáltak a mindennapi szexet kívánatosnak tartók körében. Az idős nők 53 százaléka, míg az idős férfiak 42 százaléka tart működőképesnek egy szex nélküli párkapcsolatot. Ugyanez az arány a fiatalok körében 18, illetve 11 százalék.
A magyarok egynegyede szeretkezett már szakítás után is a párjával. A kutatás tanúsága szerint minél fiatalabb valaki, annál inkább hajlamos lefeküdni korábbi párjával. Meglepő adat, hogy a férfiak között több híve van a hosszabb előjátéknak, mint a nők körében. Míg a fiatalok kétharmada általában hosszabb időt szán az előjátékra, addig az idősek körében ezt csak minden harmadik ember teszi meg, a többség nem foglalkozik olyan sokat az előjátékkal.
Az időseknek 6, a fiataloknak 12 százaléka találja izgalmasnak az idegenek előtt zajló szexet. A teljes tanulmány – amely kitér a hazai pornóiparban tapasztalt változásokra is – letölthető az Image Factory és a TÁRKI honlapjáról.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A kielégületlen nő bűn, potencia problémával irány az INTIM CENTER szexshop

A nemileg kielégületlen nő vétek, irány a szexshop! Ha potencia probléma miatt hiánya van a [...]

A legjobb budapesti szexshop az Intim Center az Astoriánál

Az INTIM CENTER egy nagyszerű online szexbolt, és nagyon klassz. Emberi navigáció, kényelmes részek a [...]

Az análdugó kedvelt ánusz izgató, jó szexshop termékekkel

A végbélnyílás szenvedélyes, pikáns és érzéki simogatása hihetetlen szexuális élvezetet okoz. Most nagyszerű lehetőség van [...]

Erotikus ajándékot Valentinra és alkalmakra rendelj vagy INTIM CENTER üzletünkben vásárolj

Ajándéknak a rutinosabbak inkább a romantikus randira, mozira vagy vacsorára voksolnak, és persze ott van [...]