Lakott a lépcsőházunkban a földszinten egy egyedülálló nő, Anikó. Közel lehetett az ötvenhez. Tipikusan az a nő, aki mellett 100 pasiból 99 elmegy úgy, hogy észre sem veszi.
Pedig nincs vele nagy baj. Teltek a keblei, a feneke is szép kerek, formás, kívánja a tenyeret.
Arcra sem rút, igaz semmi különös, amolyan nagyon átlagos arca van. De valahogy abszolút nulla a kisugárzása, mint ha ott sem lenne. Próbált már többször szóba elegyedni velem. Nem vagyok bunkó, ha megszólítanak, akkor pár percet beszélgetek bárkivel. Vele is. De azután húztam fel a lakásba, vagy ha elfelé menetben szólított meg, akkor a dolgomra. Biztos érezte, hogy nincs sok esélye, pedig próbálkozott többször burkoltan, de azért lehetett érteni, hogy mire szeretne kilyukadni…
Egyik nap pont hazafelé battyogtam, megnéztem a postaládánkat, hogy a szórólapokon túl van-e benne valami érdemleges is. Nem volt. Csörögtem a kulccsal, mire kinyílt a földszinti lakás ajtaja. Na, gondoltam, ma sem úszom meg… már készültem is a beszélgetésre lelkileg. Általában nehéz, fűszeres illat áradt a lakásából, ami sokszor az ajtaja előtti térben is érződik. Most, ha lehet, valahogy még nehezebb illatfelhőbe burkolózott a bejárata környéke. Kérdezte, hogy nagyon sietek-e, mert eldugult a lefolyó a fürdőszobájában, megnézném-e.
Gondoltam, hogy próbálkozni akar, de mivel nekem semmi tervem nem volt vele, és túlzottan nem is siettem, így elhatároztam, hogy bemegyek. Ha tényleg segítségre szorul, akkor szívesen, de ha fel akar ajánlkozni, akkor eljövök, van jobb dolgom is, mint kielégítetlen nők vágyaival foglalkozni.
Levettem a cipőmet az előszobában. Mivel nyár volt, így nagyon nem kellett foglalkozni a továbbiakkal. Bementem a fürdőszobájába, láttam, hogy a mosdóban tényleg ott a pumpa, próbálkozhatott már vele, hogy kidugítsa, de ezek szerint tényleg nem sikerült neki. Engedtem egy kis vizet, cuppantottam néhányat a pumpával, de a víz nem akart lefolyni.
Kérdezte, hogy nagy baj van-e.
-Nem tudom. – válaszoltam.
Mivel tiszta volt a mosdó és a víz, így odahajoltam közelebb, hátha látok valamit, ami eldugítja a lefolyót.
Mivel nem láttam semmit, így kiegyenesedtem. Összerezzentem, mert olyan hangtalanul lopakodott a hátam mögé, hogy amikor felegyenesedtem és a tükörben megláttam, hogy ott áll mögöttem, kicsit meglepődtem.
Viszont a hideg kirázott, amikor láttam, hogy egy fecskendőt tart a kezében. Kérdően szaladt fel a szemöldököm, mozdulni akartam, de ő volt a gyorsabb. Beleszúrta a seggembe, illetve egy kicsit fölé, ahol nem takarta a rövidnaci. Nagyon mérges lettem, de meg is rémültem.
-Mi volt ez?- kérdeztem, jogos felháborodással a hangomban.
-Majd meglátod . – válaszolta. Nem is tudtam, hogy tegeződünk, futott át a fejemen.
-Elég volt ebből, engedjen ki – mondtam dühösen.
-Nem mész te innen sehova, ma délután – felelte nem kis kajánsággal a hangjában.
Mondani akartam még valamit, valami jó frappánsat, de nagyon fura érzés lett rajtam úrrá.
Megszédültem, melegség futott végig rajtam, egy kicsit kivert a veríték is. Megtámaszkodtam a mosdó szélében. Most még erőteljesebben éreztem a lakás jellegzetes illatát. Azután egy pillanatra láttam, hogy valami füstölő ott van bent a fürdőben a polcon. De ekkor már nagyon kellemesnek éreztem az illatot és kellemes érzés járt át. Egy kicsit elrévültem. Arra eszméltem ebből a révült állapotból, hogy megmozdult, lehajolt, kihúzta az egyik komódfiókot és kivett egy tégelyt belőle. Nem szólt semmit, csak lecsavarta a tetejét és az ujjával kivett egy kis krémet, és odakente az orrom alá.
Ahogy behatolt az orromba a krém intenzív illata, már semmi mást nem éreztem, csak valami határtalan nyugalmat, megadást, és olyan kellemes illatot, hogy elhomályosodott a tekintetem és kicsordult a könnyem. Volt még valami, ami új volt. Az ágyékomban olyan bizsergés kezdődött, hogy azt hittem szét fog robbanni ott lent.
Mivel nem tudtam mozdulni a bénult állapotból, így egy kicsit kellemetlen is volt, mert az alsógatyám szorította a hirtelen erekció miatt duzzadó férfiasságomat.
Szinte hálás voltam, amikor egy mozdulattal lehúzta Anikó a rövidnadrágomat az alsómmal egyben.Kipendült a farkam és állt, mint a cövek. Életemben nem éreztem ehhez hasonlót.Nem fájt, hanem lüktetett. Van az úgy, hogy az ember nem jut élete során napi rendszerességgel puncihoz, sőt olykor nagyobb szünetek is előfordulnak. Akkor éreztem ehhez hasonlót, de soha nem ilyen intenzitással. Olyan érzés, mint amikor már nagyon kell pisilni és hihetetlen megkönnyebbülés, amikor az ember utat engedhet a szükségnek. Amikor régen elégül ki valaki, akkor egy ilyen zsigeri megkönnyebbülés jön, ha odáig jutunk.
No, hát valami ilyen érzés zsibolygott az ágyékomban, de mozdulni nem tudtam, mert valami furcsa bénaság volt rajtam.
Láttam, hogy egy borsónyi mennyiségű kenőcsöt szétdörzsöl az ajkán, a fogain, az ínyén és a nyelvén. Azután odalépett hozzám és megcsókolt. Jó erősen, szenvedélyesen. Egyúttal bekerült a számba a krémből és ez teljesen megpecsételte a továbbiakat. Olyan ízt soha előtte nem éreztem. Nem is íz volt ez, hanem rögtön érzéssé, vággyá vált bennem. Úgy éreztem, hogy nekem egy dolgom van ezt követően, mégpedig, hogy Anikót kielégítsem, ahogyan ő parancsolja.Az eszemmel, a racionális gondolkodás szikrájával érzékeltem, hogy ez így nem jó, hogy itt én gyakorlatilag egy akaratától megfosztott férfi vagyok, akivel azt csinál ez a nő, amit csak szeretne. De nem érdekelt, mert ezt a pici szikrányi gondolatot is sokszorosan felülírta a vágy.Csók közben lenyúlt a farkamhoz és tenyerébe vette, majd körbekulcsolta rajta az ujjait és határozottan, de nem durván megszorította, majd húzott rajta néhányat le, majd fel.
Nem tudtam, hogy lehet még fokozni a kéjt bennem.
Legszívesebben hagytam volna, hogy még rántson rajta párat és a plafonig fellőjem a magomat, de persze ezt nem tette meg.
Ehelyett valami jégcsaphoz hasonló hidegséggel megszólalt. Pontosabban utasított. Ez a hidegség, ridegség arra volt jó, hogy visszanyomta bennem a vágyat annyira, hogy nem arra gondoltam, én akarok kielégülni, hanem azt lestem, mint egy pincsikutya, hogy mit tehetek érte, hogy mit mond, pontosabban mire utasít. Nem kellett sokat várni. Szavai búgtak és én hálásan tettem eleget azoknak.
-Gyere, vetkőztess le – mondta, majd behúzott a hálószobájába.
Sok minden rajta sem volt, tekintve a nyári hőséget. Finoman levettem róla a blúzát és a kis szoknyát, majd a bugyit. Megint kent a számba egy kicsit a krémből, újfent elborult minden józan ítélőképességem. Majd egy leheletnyit kent a bal mellbimbójára is, amihez utána odahúzta a fejem. Mondanom sem kell, hogy lelkesen nyaltam, szívtam a bimbóját és a mellét. Minden mikronnyi krémet le akartam róla nyalni, mert annyira csodálatos hatása volt rám. Úgy játszott velem a krém segítségévek, ahogy akart. Nem tudom milyen kábító vagy tudatmódosító szer volt benne, de nem is érdekelt. A jobb melle következett, majd a hasa és a puncija. Olyan alaposan nyaltam, mint még életemben soha. De közben olyan merevedésem volt, hogy azt hittem felrobbanok. -Ha magadévá teszel minden pózban, segítek elmenni én is neked – búgta a fülembe.
Nekem se kellett kétszer mondani. Először betérdeltem a lába közé, és ahogy hanyatt feküdt, széttárt lábakkal, talpait a plafonnak mutatva, úgy kezdtem el tömni.
Lucskos volt, dőlt a kéjnedv belőle.Hangosan nyögött, majd sikkantgatott.Azután feltérdelt és hátulról kívánta, kutya pózban. Úgy is adtam neki, ami belefért, a végén már sikított.
Végül beült a fotelba és úgy nyalatta magát.Azt hittem szokásos orgazmusa lesz, de a végén egy hangos sikkantás közepette női ejakulációja lett, de olyan bőséges, hogy csupa nedv lettem, mint ha csak pisilt volna.Ezután pihegett egy kicsit, majd kent a számba a krémből és elkezdte fejni a farkam, mintha csak tehenet fejne.
Életemben nem esett ilyen jól, hogy simogatta, kényeztette valaki a farkam.Akkorát élveztem, hogy azt hittem elájulok.
Ami ezután következett heteken, hónapokon át, azt szex rabszolgaságnak hívnám.
A rabszolgája lettem. Nem tudom mit adott nekem, de függővé tett egy alkalom után is.Bármikor akart, csak tele kellett nyomatnia a lépcsőházat azzal a mély aromájú illattal, amitől egyszerűen leblokkoltam.Ilyenkor kijött, kent a számba a krémből és már mentem is be vele, mint a robot.Valószínű az injekció volt az alapja, mert azt soha többet nem adott viszont az tett függővé az illatra és az ízre.Próbáltam elköltözni is, de egész egyszerűen a függésem nem engedte.Azután egy napon nem lakott már ott többé. Én egy hónapig majd’ meghaltam, de lassan elmúlt a függőség. Azóta sem tudom, hogy miként gondoljak erre a korszakomra. A kényszer emléke nagyon rossz, de ha Anikóra gondolok, akkor máig feláll a farkam…
[Történetek]
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Bíró Anna és Antal Annamária műpénisz és vibrátor szex
A magyar lányok Bíró Anna és Antal Annamária a forgatáson műpénisz és vibrátor szex jelenetben [...]
A LEGJOBB potencianövelők megrendelhetők, vagy az INTIM CENTER üzletben minden nap megvehetők
A LEGJOBB potencianövelő az INTIM CENTER szexshop potencianövelő kínálatában mindig kapható. A választék a teljes itthon [...]
Vibrátor szex az INTIM CENTER vibrátor shop termékeivel
A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]
Mű végbélnyílás és valósághű popsi, mindkettőt megkaphatod
Análszex kedvelő vagy, de nem tudod kiélni vágyadat? Kellene egy egy mű végbélnyílás vagy egy igazi [...]