A vádirat szerint Kulcsár Edina volt az egyik örömlány akit araboknak közvetítettek

Az ügyészségi vádirat szerint Kulcsár Edina volt az egyik örömlán akit araboknak közvetítettek. A 25 kurva között található az örömlányok listában, akit idéztek is a tárgyalásra. A Kulcsár Edina kurva volt, mielőtt szépségkirálynő és G.w.M élettárs lett cikk taglalja a részleteket.

A dubajozás vagyis a vádirat szerint “fotózás”-nak nevezett kurválkodás és escort munka, elterjedt volt akkoriban. A dubajozók listája szerint is a szépségkirálynő Kulcsár Edina is arabozott több alkalommal.

Az ügyészség szerint Kulcsár Edina arab országokban volt örömlány. Ha megnézzük a közzétett, Kutasi Zoltán, Petri Szilvia és Szöllősi Vivien ellen indult büntetőeljárás vádiratát, azt olvashatjuk, hogy Kulcsár Edina egy olyan táblázatban szerepel ahol a prostituált gyűjtőfogalom van. Ezen dokumentumok alapján kijelnethető, hogy Kulcsár Edina 2009 és 2011 között többször is utazott ki az arab országokba, hogy ott gazdag férfiakkal töltött el éjszakákat.

Ez már csak azért is érdekes, mert az akkori szabályok szerint részt sem vehetett volna azon a szépségversenyen, amit végül megnyert. A büntetőper jelenleg is folyamatban van, nemrégiben tanúként idézte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Kulcsár Edinát, ám ő, a terhességére hivatkozással nem jelent meg a tárgyaláson.

Az araboknak történő örömlány közvetítés még ma is folyik, csak nem akkora mértékben. A médiában és interneten ezek a vádirat részletek jelenter meg:

Források: Internet, Promotions, Privát kopó.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Dildó vagy vibrátor? Mi a különbség, melyiket vegyem?

Műpénisz vagy vibrátor, melyik fog több örömet okozni? Sok nő hezitál, hogy mit a jobb [...]

A LEGJOBB SZEXSHOP érdekel?

Ha erotikus terméket keresel, akkor felmerül a kérdés, hogy hol szerezd be. Szexboltokból is elég [...]

Dupla élvezetek kétágú vibrátorokkal vagy dildókkal

A kettős szexjátékok jellemzői. Kétoldalas vibrátorok és dildók. A különbség a kettős és a kétoldalas [...]

A vibrátorok a legkedveltebbek masztizásra és szex közben is hasznos

A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]

Hozzászólások lezárva.