A vetkőző lányok Sugarbird ruhamárkája nyit az állatok felé is

A fitness feleség Rubint Réka is Sugarbird lány volt. A Sugarbird 2007-ben egy fehérnemű kollekcióval indult. Az első vendégtervező pedig nem más, mint Rubint Réka volt!

A híres ötös fogat – Hogy kik is a tagok? 2008-ban Dukai Regina, Bódi Sylvi és Zimány Linda kezdtek tervezni a cégnél, majd egy év múlva csatlakozott Horváth Éva, és azt követően Debreczeni Zita. Sokan úgy gondolták, az 5 lány egyben a cég tulajdonosa is, de valójában egyikük sem volt az soha. Ez a „felállás” a mai napig egyedülállónak számít, és talán ez alapozta meg anno a márka népszerűségét.magyar_mese

Nyolc év alatt nyolc ország – Ma nyolc országban vannak jelen a cukormadarak. Németországban, Lengyelországban, Horvátországban, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában és Romániában is kaphatóak a ruháik, nemrég pedig az amerikai piacon is megjelent a márka.

Ők terveznek most – A kezdeti ötös fogatból másfél éve már csak Dukai Regina tervez a Sugarbirdnek, LOVE kollekciója azóta is siker. Jagasics v. Csonka Hedvig tulajdonos mellett a tervező csapat tagja most Baranyi Ádám divattervező, Miss KK street art grafikus, illetve Wolf Eszter és Horváth Cintia modellek is.disney

Vendégtervezők – Több vendégtervező, például Weisz Fanni, Tóth Vera, Lola, Tatár Csilla, de Schiffer Miklós is saját kollekciót mutatott be a Sugarbirdnél. Most pedig a Playboy mogul Hugh Hefner felesége, Crystal Hefner december végéig elérhető, limitált kollekciójával álltak elő, természetesen csillogó kristály témában.crystal_hefner

Nemzetközi sztárok a fedélzeten – Az eredeti koncepció, vagyis hogy hírességek terveznek a márkának, most külföldre is adaptálódik: Csehországban és Szlovákiában a hatalmas rajongótáborral rendelkező énekesnő, színésznő, Dara Rollins 2016-tól tervez majd a márkának, de az igazi instakirálynőként számon tartott divatblogger, Zorannah is Sugarbird lány lesz.dara_rolins_

Mesefigurák a Sugarbirdnél – A Sugarbird 2007-es induláskor elsőként hozta divatba a magyar rajzfilmfigurákat. Így a ruhákra került Frakk, Szerénke és a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász is. Az ennek köszönhető áttörés után Mekk Elekkel, a Kockás fülű nyúllal és majd később világszerte ismert mesekarakterekkel folytatódott a munka. A Disney-vel 2014 tavaszán, a Cartoon Networkkel pedig tavaly ősszel kezdtek el dolgozni. A Pindúr Pandúros kollekció fotóanyagát még az év fotóanyagára is jelölték Londonban. A nagy sikerre való tekintettel 2015 őszén kijött az első Looney kollekció, és nincs megállás: érkeznek a Star Wars ihletésű darabok és a jövő év is óriási meglepetéseket tartogat.looney

A cukormadár létezik – A verébre hasonlító, de annál sokkal színesebb cukormadár valóban létezik. A kis madárnak számos alfaja van, többnyire gyümölccsel, nektárral és részben rovarokkal táplálkoznak, többek között Brazília, Kolumbia, valamint Venezuela erdős, mocsaras területein élnek. A márka madara nem hasonlít az eredetire, amikor a tulajdonos kitalálta a nevet, nem is gondolta, hogy a madár valóban létezik.

Dukai Regina, Horváth Éva, Bódi Sylvi, Debreczeni Zita, Zimány Linda, Keresztes Ildikó és Tóth Gabi mutatják be egy rendhagyó divatshow keretein belül limitált szériás pólókollekciójukat, amely az állatok védelmére hívja fel a figyelmet.

A Facebookon és a Sugarbird.hu oldalon olvashatunk a hírről. A teljes méretű fotóért kattints ide, a teljes cikkhez kattints a képre vagy ide.

A Sugarbird első vendégtervezője Rubint Réka volt, vagy hogy a márka már 8 országban van jelen. A kezdetek óta sokat változott a cukormadarak tervező csapata és a híres Dukai, Bódi, Zimány, Horváth és Debreczeni ötösfogatból már csak Regina tervez a Sugarbirdnek. Íme 8 érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál a Sugarbirdről.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Tudnivalók, mielőtt vibrátort vásárolsz

Oké, szexjátékok vásárolni ciki dolog, vagyis egyáltalán nem ciki, de az biztos, hogy a legtöbbünk [...]

A vibrátorok a legkedveltebbek masztizásra és szex közben is hasznos

A szexshop üzletekben a vibrátor választék olyan nagy, hogy aki nem tájékozott, az tanácstalanul áll, [...]

Online szex shop és szexbolt Budapest belvárosban, az Intim Center Astoria

Milyen a jó szexshop? A jó szexbolt garantálja a teljes intim életet. A szexuális játékok [...]

Vibrátorok és dildó Müller Niki szexkalandjában

Az adult szakma egyre inkább beveti a szexshopban kapható vibrátor választék és dildó kínálat legjobb [...]