Sáfrány Emese, Aleska Diamond nagyfaszú négerekkel seggbe dugott

Sáfrány Emese durván pornózott, most anyaként neveli gyerekét, és celebeskedik. Pornós nevén Aleska Diamond szerelmes is volt, az önéletrajzi könyvében vall szerelmi csalódásáról – írja a Bors. A gondok, akkor kezdődtek, amikor a lány tanulmányai miatt Budapestre költözött, 19 éves barátja pedig Komlón maradt.

– Egy ideig működött a távkapcsolat, de Gábor úgy érezte, hogy elhanyagolom. Komlón náluk laktam egy saját, elkülönített lakrészben, ahol egyszer egy másik lánnyal találtam, csókkal búcsúzott tőle a szemem láttára. Négy évig tartó, veszekedésektől mentes, idilli kapcsolatunk olyan drasztikusan szakadt meg, hogy szinte sokkolt.

Összepakoltam és elköltöztem – elevenítette fel Aleska Diamond. Évekkel később kiderült, hogy a fiú féltékenységből tette, amit tett, mert azt hitte Emesének van valakije Budapesten. Mire tisztázódtak a dolgok, a lány már belecsöppent a pornóiparba, ami – elmondása szerin – azért is történhetett, mert szüksége volt a visszaigazolásra, hogy kell a férfiaknak.

– Ha nem így történnek a dolgok, ahogy, most valószínűleg Gábor felesége lennék, két-három gyermekkel élnénk boldogan vidéken, és gondoznánk a háztájit. Ahol ő él, ott ez a norma. Véletlenül sem szeretném erre azt mondani, hogy rossz irány, ettől függetlenül roppant örülök, hogy eljöttem, mert kitárult számomra a világ, több lehetőséget kaptam az élettől. Az is lehet, ha ott maradok Komlón, előbb-utóbb kibukott volna belőlem, hogy szeretnék jönni-menni a világban – vonja le a végkövetkeztetést Aleska Diamond.

Aleska Diamond, azaz Sáfrány Emese és barátja, a TNT-s Inti, vagyis Zuber Krisztián kapcsolata szerintük nagyon jó volt. A Tények Pluszban adták életük első közös riportját.
Sáfrány Emese eddig csak képeket osztott meg Intivel, de a férfi nyári szívproblémája óta, amivel kórházba is került akkor, kapcsolatuk állítólag szorosabb lett. A Tények Plusz riportjában együtt főznek és kapcsolati titkokról is beszélnek. Sáfrány Emese például szereti Intit elküldeni koncertekre, ameddig ő sorozatot néz otthon.

Aleksa Diamond, Sáfrány Emese négerrel seggbe baszik több pornófilmben. Van ahol több néger veri partiba.

Aleska Diamond, Sáfrány Emese megkapja a nagy néger faszt a seggébe. Aleksa Diamond análszex pornóvideó.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexi rucik a hálószobába az INTIM CENTER szexboltból

Az Obsessive fehérneműk minden férfit elcsábítanak. Bájos, rugalmas anyagból készülnek a Szexpláza shopban, a sexshop budapest [...]

Nem áll fel? Új férfi potencianövelők, rendelés vagy személyes vásárlás szexshopból

A férfiak több mint harmada potenciazavarral küzd, melynek súlyossága eltérő lehet és rohanó világunkban sajnos [...]

Egy jó potencianövelő és bízhatsz a péniszedben, kemény lesz a szex alatt

Ha már elpuhultál szex közben, lankadt az erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a [...]

Ha nem megy jól a szex, egy jó potencianövelő tuti segít

A pasikra nehezedő egyre inkább stresszes életmód, a munkával kapcsolatos stressz, a társadalmi nyomás, meg [...]