Az Amnesty International (AI) “mélyen aggasztónak” tartja, hogy az új alkotmány nemzetközi és európai emberi jogi normákat sért; a nemzetközi jogvédő szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben arra szólítja fel a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alkotmányt. Közleményükben kifejtették, hogy az alkotmány egyik cikke sértheti azt az elvet, hogy a magzat védelmére hozott intézkedéseknek nem szabad aláásniuk a nők jogait, többek között az élethez, a fizikai és szellemi egészség legmagasabb szintjének eléréséhez, a magánélethez, az önrendelkezéshez és az esélyegyenlőséghez, illetve a diszkrimináció tilalmát. Ezeket a jogokat több olyan nemzetközi egyezményben is rögzítették, amelyeket Magyarország ratifikált – közölték.
Kitértek arra is, hogy az új alkotmány előkészítheti egy, az azonos neműek közötti házasságot egyértelműen tiltó törvény meghozatalát, amely ellentétes lenne a nemzetközi és európai diszkriminációellenes normákkal, különös tekintettel a házasodáshoz és a családalapításhoz való joggal. Hangsúlyozták, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította: az azonos nemű párokat is megilleti a házasodáshoz és családalapításhoz való jog. A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés az AI szerint sértheti a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal kapcsolatos nemzetközi tilalmat, és az Emberi Jogok Európai Bírósága is nyilvánvalóvá tette, hogy a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés ellentétes a kegyetlen és embertelen bánásmód tilalmával.
A szexuális irányultság kihagyása a diszkriminációmentesség alapjai közül leszűkítheti a magyar esélyegyenlőségi és egyenlő bánásmód törvény hatályát, amely egyébként tiltja a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló megkülönböztetést a foglalkoztatás, az oktatás, a lakhatás, az egészségügy, valamint a javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés területén – olvasható az AI közleményében. Az Amnesty International ezért felszólítja a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alkotmányt, és kérje fel az Országgyűlést a kifogásolt rendelkezések módosítására az európai emberi jogi normákkal összhangban. Az Amnesty International az Európai Uniót arra kéri: sürgősen tegyen meg minden szükséges lépést annak biztosítására, hogy Magyarország ne sérthesse meg az európai diszkriminációellenes normákat.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexjátékok vásárolni Budapesten az Intim Centerben a legjobb
Érdemes felkeresni egy intim áruházat a fővárosban? Mit adhatnak az intimitáshoz szükséges játékok a partnereknek [...]
Valentin napra készül a lány… és te?
Erotikus társasjátékkal, szex társasjátékkal készülnek a legtöbben, hisz remek erotikus Valentin-napi ajándék. Ráadásul közös szórakozást nyújt, [...]
Potencianövelővel dugta a csajokat a kanos sztár
Az aktuális kan, Tiger Woods élete minden téren összeomlott, szexbotránya után elhagyta a neje, és [...]
Budapesten az INTIM CENTER szexshop a legjobb, a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten
Magyarországon az első és legjobb szexbolt a Budapesten az INTIM CENTER szexshop a Károly krt. [...]