Az öcsém bevezetése, családi szextörténet

csaladi_szexElkerekedett szemekkel nézett rám s hallottam felgyorsuló lélegzetét. Bal kezét, immár lemeztelenített jobb mellemre helyezte s közben ajkai közé fogta a másik mellbimbómat. Egy darabig finoman szorongatta, azután a keze felfedezőútra indult lefelé a testemen. Határozottan izgató volt, amit cselekedett. Elidőzött a hasamon és a derekam táján, majd egy kaján vigyorral a szemembe nézett és megszólalt:
– A punciját is szoktam simogatni.
Nem is várva a válaszomat, tenyere a puncimra siklott. Gondolom kicsit meglepődött, hogy nem talált rajtam bugyit, no meg azon is, amit magam is éreztem, hogy már a combomon folyt a nedvesség, úgy fel voltam magam is izgulva.
Kis ideig a tenyere, a szeméremdombomon parkolt, komolyan felforrósítva engem is. Gondoltam adok kissé több helyet a továbbiakhoz és megnyitottam a combjaimat. Azonnal alkalmazkodott a helyzethez és ujjaival, néhányszor végigsimított a megduzzadt nagyajkakon, majd határozottan közéjük férkőzött… A teljes történetet itt olvashatod el.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Férfi potencianövelő online rendelés vagy vásárlás személyesen az Intim Centerből

A férfi stimulánsok elsősorban természetes összetevőkből készült termékek, amelyek javítják a férfiak egészségét. A férfiak [...]

Ilyen bombázó popókra izgulsz, és van kemény merevedésed? Férfi potencia!

A szexualitás amilyen egyszerűnek tűnik, annyira bonyolult. A cél nem az, hogy legalább tízszer elélvezzen [...]

Szexshopból válaszott dildóval is szexel Újj Anita

Újj Anita plázacica amatőr privát casting. Szexshopból válaszott dildóval is szexel Újj Anita! A Szexpláza [...]

Legjobb szexbabák az olcsóbbaktól a valósághű prémium guminőkig megvehetők, rendelhetők

Szexbabák az olcsóbbaktól a valósághű prémium guminőkig a Szexplázában megvehetők. Valósághű legjobb szexbabák a SZEXPLÁZA [...]