Az önkielégítés a nőknek fontosabb

A maszturbáció, az önkielégítés a nőknek fontosabb! Közösülni csak már kialakult orgazmuskészséggel érdemes, akkor is ügyelve a bőséges előjátékokra és a közösülés időtartamára. Ehhez pedig a partnert – és az egész együttlétet – valamennyire irányítani kell. Nem passzívan várni, hogy ő gondoskodjon a nő kielégítéséről. Egyáltalán: javaslom alapelvként elfogadni, hogy kielégüléséért mindenki önmaga felelős! Természetesen számíthat a partner segítségére, de nem várhatja el tőle, hogy irányítás nélkül is pontosan tudja, mit kell tennie.

maszti_szex_porno_meztelen

Ha pedig a kielégülés elsősorban rajtunk múlik, akkor megtanulásával miért kellene egy megfelelő partnerkapcsolat kialakulásáig várni? Nem jobb-e, ha a nő az orgazmuskészség kialakításával is fölkészül egy majdani szexuális kapcsolatra? Hiszen az említett vizsgálatokból is az derül ki, hogy az önkielégítést már ismerő nők partnerükkel is könnyebben belejöttek a szexbe, mint azok, akik azt meg sem próbálták.
Egyesek erre azt mondják, hogy nekik csak partnerrel nyújt örömet a szex. Ők valamiért eltúlozzák a kétféle kielégülés különbségét, ami pedig valójában és többnyire nem is olyan nagy. Kétségtelen, hogy nagyobb élmény egy szerelmi partnerrel kielégülni, ám a kölcsönös és beteljesült szerelmek nem túl gyakoriak az ember életében. A szex viszont szerelem nélkül is jó lehet, hiszen a kielégülés mindig kellemes. Még akkor is, ha partner nélkül jut hozzá az ember.
A „csak partnerrel jó” érvelésre a következő hasonlattal szoktam reagálni: Ha éhesek vagyunk, s módunkban áll jóllakni, szívesen tesszük ezt egy számunkra kedves ember társaságában, közben beszélgetve. De azért egyedül is jót tudunk lakni, ha éppen úgy adódik. Kicsit ugyanígy vagyunk a szexszel. A jóllakás és a szexuális kielégülés egyaránt emberi szükséglet. S bár társas lények vagyunk szükség esetén egyedül is meg tudjuk oldani mindkettőt.
A férfiakat általában nem kell biztatni az önkielégítésre, mert a serdülőkorban kezdődő magömlések alapján ismerik és kívánják a kielégülést. Épp ezért túlnyomó többségük hamar és könnyen megtanulja az önkielégítést, ami náluk is jó előkészület a későbbi szexuális kapcsolatokra feltéve, hogy nincs miatta bűntudatuk, és nem szokják meg a túl gyors kielégülést (ami később korai magömlést eredményezhet).
A nőket – pontosabban a fiatal lányokat – viszont biztatni kellene a női önkielégítésre, mert különben esetleg nem is igénylik, s túl későn jönnek rá, hogy mit veszítettek. (Ha egyáltalán rájönnek.) Valójában egy nő számára az önkielégítés megtanulása fontosabb, mint a férfinak, mert a nő ezzel könnyen kialakíthatja orgazmuskészségét, s így behozhatja azt a hátrányt, ami különben érné az első szexuális kapcsolatban. Ha kell szexshop kellékeket is be kell dobni, hogy kialakuljon az élvezés öröme. Forrás Szexpláza.com Szexuálpszichológia.hu dr. Szilágyi Vilmos
Cikkek a témában: Amit még nem tudtál az önkielégítésről tudd meg itt. Egy tüzes nő maszturbál szinte minden éjjel, de van mikor nappal is magához nyúl. Női maszturbálásra kihegyezett hajlított vibrátorok g-pont és prosztata izgatásra. A szex és szerelem érzelmi töltése együttes összetevő. Az önkielégítés minden tudnivalója férfiaknak és nőknek!


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Adult Expo Hong Kong – képek

Már partnerre sincs szükség?! Ilyen élethű pénisz utánzatokkal, dildókkal és vibrátorokkal, valamint szexbabákkal játszadoznak az [...]

A BDSM szex, minden amit tudni lehet kezdőtől a haladóig

Mi is az a BDSM? Igen, ezt a kérdést sokan és sokszor felteszik. Van, aki [...]

Mikulásra, karácsonyra szexi jelmezek

Mikulásra, karácsonyra szexi jelmezek és fehéreműk! Szexi ruhák, minőségi erotikus jelmezek, mikulásra, karácsonyra, bulikba vagy [...]

Dildó műpénisz választék ami szexshopban kapható

A szomorúság legjobb gyógymódja a szex, és ezzel nem lehet vitatkozni. Ezért, ha úgy dönt, [...]