Elszakadt a cérna Bálint Antóniánál, akinek elmondása szerint elege lett abból, hogy Hajdú Péter felesége valótlanságot állít róla. Mint ismeretes Bálint Antónia és Hajdú péter évekkel ezelőtt egy párt alkottak, majd szétváltak útjaik. Azóta Toncsi is és a producer is más-más oldalán találta meg a boldogságot, azonban úgy tűnik képtelenek megszabadulni múltjuktól.
Sarka Kata pár nappal ezelőtt azt állította, hogy Bálint Antónia olyan képeket mutogatott egy műsorban, amelyeken még Hajdú Péterrel volt. Kata ettől kiborult, és a médián keresztül kérte ki magának az esetet.
Most megszólalt a volt szépségkirálynő is, aki felindultságában kijelentette, ha valaki betudja bizonyítani, hogy ő az elmúlt két-három évben bárhol is mutatott volna róla és volt barátjáról készült közös képeket, annak 1 millió forintot fizet azonnal.
Nem igaz, hogy közös képeket mutogattam volna bárkinek is – jelentette ki a modell. Kata bizonyára van huszonhárom évesen annyira intelligens, hogy nyilvánosan kérjen tőlem bocsánatot – közölte felháborodva Bálint Antónia.
Bálint Antónia szőrös pinája itt – Bálint Antónia pornózott? – Sztriptíz videó – Playboy képek
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Egy jó maszturbálásra a műpunci a legjobb
A szexshop áruházak egyik legérdekesebb és ugyanakkor érdekes része, mivel ezek a termékek teljes méretben [...]
Gumi szexpartner, szexbaba beszerzés és a nemi élet vele
A gumibaba, szexbaba mindig segít felvidítja a magányt és maximális örömet szerez. Fő előnye a [...]
A nő orgazmushoz vezető úton a vibrátor fontos kis segéd
Használhatja az elektromos vibrátort az orgazmus eléréséhez egyedül, valamint erotikus játékokhoz partnerrel, amely változatossá teszi [...]
Potencianövelő szerek, vélemények rendelés és INTIM CENTER potencia bolt
Potencianövelő szerek, vélemények rendelés és INTIM CENTER potencia bolt 1052 Budapest, Károly krt. 14. félemelet. [...]