Megharapott egy rendőrt, közmunkára küldték Barsi Adrit. A playmate azonban késve látott munkához, így fogházra változtatták büntetését. Mivel a köztársasági elnök elutasította kegyelmi kérvényét, bármikor rajtaüthetnek a zsaruk.
A Bors elérte Barsi Adriennt, aki állítja, jogtalanul akarják börtönbe csukni. Körözi a rendőrség Barsi Adriennt, aki szerepelt a magyar, sőt a német Playboyban is. Fotókat itt nézhetsz róla.
A dögös modell korábban egy rendőri intézkedés alól akarta kivonni magát (egy rokona hívott segítséget, mert a lány túl sok nyugtatót vett be), az őt földre terítő és a kezeit hátul megbilincselő rendőrök egyikének karjába beleharapott. Adriennt hivatalos személy elleni erőszakért közmunkára ítélték.
– Más ügyekből kifolyólag sértettként hosszú ideig kórházban voltam, ezért sem tudtam időben megkezdeni a közmunkát egy állatmenhelyen. Később azonban önként jelentkeztem ott, és le is dolgoztam a huszonöt napot. Szedtem a kutyagumit napi nyolc órában, sőt egy naptárat is összehoztam a menhelynek, amivel adományokat gyűjtöttem nekik – kelt ki magából a Borsnak Barsi Adri.
Időközben azonban elindult egy eljárás, és a közmunkát letöltendő fogházra változtatták. Mindezt úgy, hogy a tárgyalásokon is jelezte, hogy megkezdte a munkát, sőt az igazolást is leadta a menhely vezetőjének aláírásával. A büntetését mégis átváltoztatták letöltendőre.
– Az igazoláson már az szerepel, hogy önkéntesként végezte a munkát, nem pedig a bíróság rendelkezése alapján, így viszont az elvégzett munkáját nem vették figyelembe. Törvényileg így megmagyarázható a bíróság döntése, emberileg azonban megértem az ügyfelemet: olyan, mintha kétszer büntetnék meg ugyanazért – mondta dr. Bajáky Tamás ügyvéd.
– Szenteste előtti napon jött a kegyelemdöfés: a köztársasági elnök elutasította a kegyelmi kérvényemet. Augusztusban be kellett volna vonulnom, egyszer kaptam halasztást, másodszor nem. És kegyelmet sem – mondta a Borsnak Barsi Adri. – Abban az ügyben, amiben sértettként vagyok érintett, még vár rám a szembesítés. Oda elmegyek, de tudom, már nem engednek ki, viszem a cuccomat. Ha addig nem kapnak el máshol – mondta Barsi Adri. Forrás a Bors online oldala.
További Barsi Adrienn szex, erotika, bulvár: Barsi Adrienn meztelen képek retró – Barsi Adrienn motoros képek itt – Magyar lányok mellei – Barsi Adrienn meztelenül a pina is látszik – Barsi Adrienn szilkonon mellekkel vadítja a kanos férfiakat – Barsi Adrienn topless –
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Ezek a lányok az Intim Center szexshop vibrátoraival és szexkütyüjeivel élvezkedtek
A Szexpláza pornófilmekben látható szexkütyüket, vagy a producer, vagy rendező vette meg az Intim Center [...]
Új online szexshop webáruház XShop.hu
Az online szexshop bolt, készletről küldi Önnek a termékeit. Magyarországon is egyre több az online [...]
Ilyen bombázó popókra izgulsz, és van kemény merevedésed? Férfi potencia!
A szexualitás amilyen egyszerűnek tűnik, annyira bonyolult. A cél nem az, hogy legalább tízszer elélvezzen [...]
A LEGJOBB SZEXSHOP érdekel?
Ha erotikus terméket keresel, akkor felmerül a kérdés, hogy hol szerezd be. Szexboltokból is elég [...]