Gruppenszex pornó Benkő Mónika, Béres Nóra és Hőgyes Attila

Pár éve próbáltam először, de azóta szinte az összes alkalom hatalmas élmény volt. Hatványozottan jobb, mint amit addig kettesben átéltem. Voltam már hármasban, négyesben, ötösben: barátokkal és egyéjszakás kalandban. Az újabb alkalmak egyre jobban megerősítettek benne: ennél jobb dolog kevés történhet velem az ágyban.

Az első alkalom meglepő mód pont egy egyéjszakás kaland volt, amit annak ellenére, hogy alig ismertük egymást, szívet melengetőnek éreztem. Repestem a boldogságtól a buli után, ahol megtörtént, s szerettem volna világgá kürtölni, de tudtam, nem értenék meg… Így hát magamban mosolyogtam hazafelé az éjszakai buszon. Mindhármunknak nagyon első alkalom volt sok tekintetben. A barátnőmmel először voltunk lánnyal, s mindhárman először voltunk többesben.

Benkő Mónika, Béres Nóra és Hőgyes Attila pornóznak a Szexpláza forgatásán.

   

Szép magyar lányok: Benkő Mónika és Béres Nóra Boglárka magyar fiúval Hőgyes Attila pornóssal szopnak, basznak. A teljes bemutató galéria itt, a teljes pornós anyag tagoknak érhető el ide kattintva.

Csókolózással kezdődött… Amikor már hármasban csókolóztunk, azon kaptam magam, hogy én, – aki komoly nehézségekkel dolgozom a szexualitásom megélése kapcsán – ajánlom fel, hogy vonuljunk be a hálószobába, ahol aztán levetkőztettük és simogatni kezdtük egymást.

Nem a megélt testi gyönyör miatt volt ez nagy élmény, mert még akkor is számtalan blokk dolgozott bennem, ami miatt a puncimat érő simogatást alig tudtam élvezni: gyönyörű, szeretetteljes éjszakaként őrzöm a szívemben ezt az emléket.

Óvatosak voltunk és nagyon odafigyelők. Erősen figyeltünk, hogy mindenki ugyanannyit kaphasson, s persze, mivel mindenkinek 2 partnerre volt, gyakorlatilag kétszer annyit kapott, mint egy átlagos együttlétben. Kétszerese volt az izgalom. Szívből jött, amit azon az éjszakán adtunk egymásnak.

Azóta sem volt kellemetlen élményem – persze gondolom, hogy jó emberekkel kezdtem, akiknél nem játszott a féltékenység az ágyban, meg tudták osztani a partnerüket és megfelelő mértékű önismerettel rendelkeztek. Olyan is volt persze, hogy nem volt épp kedvem a szexhez, s emiatt nem tudtam úgy elmerülni benne, de nem volt gond azzal, hogy bármi olyat kellett volna tennem, amihez nincs kedvem.

Mindehhez persze komoly önismeret, kevés birtoklási vágy és nagy őszinteség szükségeltetik: azaz, ha valami nem OK neked, pl. úgy érzed, kevés figyelmet kapsz, vagy épp kirekesztettnek érzed magad, fontos, hogy kedvesen – és nem vádlón – jelezd a partnereidnek írja a Blikk és Poli Lili.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Az INTIM CENTER szexbolt és online szexshop tisztességes vállalkozás

A 30 éve nyitva tartó bolt és a régóta működő webáruház és több mint százezer [...]

A potencianövelők által elért merevedés tartós és többszöri

Hogy mennyire hatásosak a potencianövelők, nem tudni pontosan, akik megveszik, nem dicsekednek azzal, hogy a [...]

Felcsatolható dildóval szexel Kiss Janka és Patuzzi Anett

A filmforgatáshoz kötődő jogi szabályozás azt írja elő, hogy az ilyesmi a lehető legteljesebb mértékben [...]

Szexshopból így válassz vibrátort, ha rendelsz vagy személyesen vásárolsz

Méretében és anyagában és árban nagyon sokféle vibrátort lehet kapni egy szexshopban. Ez nagyon jó, [...]