Nem csak ékszerekkel és pénzzel kedveskedett Silvio Berlusconi a szexpartnereinek. Egy most nyilvánosságra került hangfelvétel szerint még parlamenti helyet is kínált annak a madámnak, aki lányokat szerzett neki az unga-bunga partikra.
Alighogy elkezdődött, olyan gyorsan véget is ért Silvio Berlusconi pere tegnap a milánói bíróságon. Az olasz kormányfőnek szexbotrányai miatt kell felelnie a bíróság előtt, de a szerdán kezdődött meghallgatásra el sem ment fontos hivatali ügyei miatt. Az óriási médiaérdeklődés mellett kezdődött pert a bíró tíz perc után el is napolta, május 31-én folytatják majd a tárgyalást. Berlusconit azzal vádolják, hogy lefeküdt egy kiskorú prostituálttal, amiért fizetett is a Ruby néven ismertté vált 18 éves Karima El Mahrougnak.
A miniszterelnök akár 15 évet is kaphat, bár ő tagadja a vádakat. Ennek ellenére újabb és újabb bizonyítékok kerülnek elő. A legfrissebbet tegnap közölték olasz újságok. Egy néhány évvel ezelőtti telefonbeszélgetés hangfelvételéről van szó, amely alig pár órával a tárgyalás előtt látott napvilágot. Ezen Berlusconi a táncoslányból fogtechnikussá lett Nicole Minettivel beszélget. Minetti hajtotta fel a lányokat a kormányfő szexpartijaihoz. Sőt állítólag még a kis Rubyt is ő mutatta be személyesen a politikusnak.
A villámkarrier – Berlusconi a telefonban azt mondta Minettinek, hogy sok jót hallott a többiektől róla, ezért biztos lehet abban, hogy a következő választásokon helye lesz a római parlamentben. A 25 éves Minetti belépett Berlusconi pártjába, majd hamarosan helyi képviselő lett Milánóban. Jelölését már akkor sok kritika érte, hiszen Minettinek nemvolt politikai előképzettsége. Ráadásul azóta egyre nagyobb pozíciókba szeretne kerülni, múlt héten azt mondta, hogy szívesen lenne külügyminiszter. Minetti villámkarrierje azután indult be, hogy 2009-ben megműtötte Berlusconi fogait, majd lefeküdt vele.
Részlet a kormányfő telefonbeszélgetéséből. A vonal másik végén Minetti. Berlusconi az alábbiakkal kezdi: „Hogy vagy gyönyörűséges tanácsadóm? Mindent megbeszéltem már, szerelmem. Amikor eljön a választások ideje, te a parlamentbe kerülsz.”
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Itt az új kúraszerű potencianövelő az Alpha Man a király
Alpha Man potencianövelő és immunerősítő, rendelés vagy személyes vásárlás. A sikeres Boom Boom alkalmi szedésű [...]
Szexshopból az erotikus ajándékok mindkét fél örömére szolgálnak
Ha szexi ajándékot szeretnél, gyere el az Intim Center szexshopba. Sose tudhatok, hogy mivel állsz [...]
Szexi stewardess csajok
Enjoy Flying a cég mottója! Mi a legjobb a repülésben? Természetesen a csinos légiutas-kísérők. Eljött [...]
Vibrátorral kéjeleg Nagy Eliza szex bevetés előtt
A szexmunkában MILF beosztású, 30 feletti Nagy Eliza művésznevén Candy Strong egy online szexshopban kapható, [...]