Berlusconi szexpartijának elképesztő fotói

berlusconiAz El País spanyol lap publikálta azokat a fotókat, amelyeket még májusban Antonello Zappadu olasz fotós készített az olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi szexpartijáról. A Villa Certosa névre hallgató miniszterelnöki rezidenciánál készült képeken az látszik, amint félmeztelen nők és férfiak napoznak, illetve kényeztetik egymást a medence körül. A fotók készítője kikockázta a parti résztvevőinek arcát, egyedül az olasz miniszterelnök felismerhető, amint megérkezik a házba.

Több hírforrás beszámol arról, hogy nem tudni a fotók miként kerültek a spanyol lap birtokába, ugyanis Berlusconi az ügy kapcsán eljárást kezdeményezett Zappadu-val szemben, a fotókat le is foglalta a római államügyészség, mert szerintük fennállt a gyanú, hogy közzétételük sértheti a magánélethez való jogot. Az El País ennek ellenére publikálta őket és internetes kiadásában olasz és angol nyelvű szöveget is mellékelt a megértésükhöz.

A fotós – aki heteken át figyelte, hogy mi történik a ház körül – úgy nyilatkozott, hogy a rezidencián heti gyakorisággal rendez ilyen partikat az olasz politikus. Az összejövetelek gyakori vendégei csinos modellek, fiatal lányok és más hírességek, köztük az 17 éves nápolyi lány is, akiről hetek óta cikkeznek az olasz lapok és vélhetően miatta akar elválni férjétől a Berlusconi felesége. A lány szintén látható a képeken. Az El País megemlíti azt is, hogy a partikra általában a kormányfő hivatali gépén szállították a vendégeket, pedig ezt törvény tiltotta – utóbb maga Berlusconi kezdeményezte a rendelkezés eltörlését. – A fotók itt!


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Férfi potencianövelő online rendelés vagy vásárlás személyesen az Intim Centerből

A férfi stimulánsok elsősorban természetes összetevőkből készült termékek, amelyek javítják a férfiak egészségét. A férfiak [...]

Kétvégű dildóval szexel Garici Elena és Iscusitu Cristina

Garici Elena és Iscusitu Cristina Maria dildó szex. A pornóforgatáson a lányok szeretik a leszbikus [...]

Dildó és vibrátor – Anális és vaginális izgatás Szabó Ildikóval

A nők és lányok számára nagyon lényeges az előjáték, mivel nem jönnek olyan könnyen izgalomba [...]

Müller Nikolett vibrátoros pornó

Müller Nikolett vibrátoros pornó. A producer az INTIM CENTER szexshop vibrátoraiból most egy egyszerű karos [...]