Bertók Mariannát, Mayát bűnözés miatt hallgatták ki

Bertók Mariannát, más néven Bertók Mayát az egyik rangos hazai szépségverseny 24 éves korábbi nyertesét az elmúlt évek egyik legkomolyabb fegyveres rablássorozatával és bűnözővel együtt elkövetett csalással hozták összefüggésbe a nyomozók. Mindezt élete nagy szerelmének köszönhette.

A nyomozás eddigi adatai szerint a rablássorozattal összesen több mint 100 millió forintot és 7 darab lőfegyvert zsákmányoltak…

Legvadabb álmaiban sem gondolta volna a magyar szépségkirálynő, hogy szerelme miatt börtön fenyegetheti.
Bertók Mariannát (24) az egyik rangos hazai szépségverseny korábbi nyertesét ugyanis az elmúlt évek egyik legkomolyabb fegyveres rablássorozatával hozták összefüggésbe a nyomozók. Mindezt élete nagy szerelmének köszönhette.
A nyomozás eddigi adatai szerint a rablássorozattal összesen több mint 100 millió forintot és 7 darab lőfegyvert zsákmányoltak.

Mint azt megtudtuk, az NNI nyomozói úgy vélték, hogy a szőke szépség, Mariann is belekeveredhetett a rablásokba. A Blikk információi szerint egészen pontosan két rendbeli bűnsegédként elkövetett rablással, két rendbeli bűnpártolással és egy rendbeli okirattal való visszaéléssel gyanúsították meg.

Mariannának nemcsak azzal kellett szembesülnie, hogy egész addigi élete pillanatok alatt omlott össze, de volt kedvese miatt akár még 12 évre börtönbe is kerülhetett volna. Ám a gyanú mégsem bizonyult helyesnek. Az NNI tájékoztatása szerint bár kihallgatták Bertók Mayát Mariannát, az eljárást megszüntették ellene.

– A rablássorozat egyik kiemelt gyanúsítottja Marianna volt barátja. Mivel a pár évekig együtt is élt, a szépségkirálynő neve is felmerült az ügyben. Mariannát gyanúsítottként kihallgatták, ám sikerült tisztázni a nevét. Így ebben az ügyben minden eljárást megszüntettek ellene – szögezte le Ruttner György, Marianna ügyvédje.
Marianna nem most először került az NNI látókörébe: a futtatással gyanúsított, és jelenleg előzetes letartóztatásban lévő R. Lajos (58) szexguru ügyében tanúként hallgatták meg, neve pedig felmerült a dubajozó lányok között is, ám akkor is sikerült tisztáznia magát a vádak alól.

Magára íratta a több tízmilliós házat, majd terhelő vallomást tett barátjára a szépségkirálynő

Jelentős kárt okozó csalás, fegyveres rablásban való bűnsegédlet, közokirat-hamisítás is összefüggésbe hozható a 2011-es Miss Hungary-vel, Bertók Mariannával, akinek neve a szépségversenyek mellett a “dubajozás” miatt hangzott el legtöbbet a médiában. Kevesen gondolnák a szőke szépségről, hogy terhelő vallomást tett egykori barátjára, miután annak csobánkai házát a nevére íratta, de információink szerint a tízmilliós nyomravezetői díjat is ő zsebelte be akkori barátjával, H. Tiborral.
Jelentős értékre, fegyveresen, részben közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Richárd és társai ellen lévő nyomozás során Bertók Mariannát, egykori szépségkirálynőt is gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. A Miss Hungary 2011-es győztese a PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumok alapján terhelő vallomást tett akkori barátjára, P. Richárdra. Egy neve elhallgatását kérő ismerős szerint az exszépségkirálynő a nyomravezetői díj felét is megkapta, valamint a vádlott több tízmilliót érő házát is megkaparintotta, amit aztán vélhetően hamis kölcsönszerződéssel játszott át akkori barátja nevére. Bertók Marianna ellen a Szentendrei Járási Ügyészség B.878/2016/1-II. számon, jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt folytatott eljárást 2016. júliusában, azonban azt elévülésre hivatkozva megszüntette.

A fegyveres rablás gyanúsítottja, P. Richárd Bertók Marianna nevére íratta csobánkai házát, aki ezután tett terhelő vallomást rá. Informátorunk szerint H. Tiborral 2012. április – májusában vették fel a 10 milliós nyomravezetői díjat.

P. Richárd, a letartóztatását követően nem „csak” azzal szembesült, hogy a volt „Miss. Hungary”, 10 millió forintért hamisan megvádolta, de azzal is, hogy ezen hamis vád miatti letartóztatása okán, már a közös ingatlanukat is magáénak tekinti Bertók kisasszony, és bűncselekményt felépítve játssza át az aktuális barátjának.

Informátorunk állítja: Bertók vélhetően fiktív szerződéssel – pénzmozgás nélkül – 3 millió forintos hitelt “vett fel” a nevén levő több 10 millió forint értékű házra. A terhelő vallomást exbarátjára ezután tette. P. Richárd, közel 5 éve van előzetes letartóztatásban.

Több mint százmillió forintot zsákmányolt a gyanú szerint P. Richárd, É. Zoltán és K. Norbert akik pénzszállítókat támadtak meg, minden esetben a posta és a pénzszállító autó közötti rövid úton tépték ki a vagyonőrök kezéből a pénzeskazettákat.

2011-ben választották szépségkirálynővé. Akkor már P. Richárd élettársa volt…

Rendkívül profik voltak, semmilyen nyomot nem hagytak maguk után, fellépésük nem volt túl agresszív, de azért túl finom sem. A fegyveres őrök egyetlenegyszer sem tudtak a pisztolyukért nyúlni. Egyetlen alkalommal sem sikerült leolvasni a rendszámot, de még a motor típusát sem tudták megfigyelni a szemtanúk.

Bertók Mariann akkoriban azt nyilatkozta, fogalma sem volt arról, hogy párja miből él, álmában sem gondolta volna azt, hogy rablásból.
Tavaly novemberben rendőrök csöngettek be a szüleim lakásába. Közölték, házkutatást tartanak nálunk, mert Ricsi alaposan gyanúsítható azzal, hogy sorozatban postai pénzszállító autókat rabolt ki. Több, mint százmillió forintot kerestek rajta. Engem is gyanúsítottként hallgattak ki, mert korábban az élettársa voltam. Többször voltam bent a rendőrségen, mire tisztázódott, hogy Ricsi ügyeihez semmi közöm nem volt. (…) Legszívesebben kitörölném a lelkemből az együtt töltött időt, de nem tudom. Hiába költöztem el tőle, hiába van egy másik barátom, akit nagyon szeretek, éjszakánként gyakran sírva riadok fel. Rémálmaimban is kísért a múlt, újra átélem a testi-lelki gyötrelmeket, amit okozott. De nem tudok tőle szabadulni” – panaszolta a lány.
Ennek azonban ellentmond az, hogy a nyomozók először tanúként, majd gyanúsítottként hallgatták ki, sőt, a PestiSrácok.hu birtokába került kihallgatási jegyzőkönyvek szerint nem csak tudott róla, hanem részese is volt a bűncselekménynek. Mariann tanúkénti meghallgatása során olyan információkat osztott meg a nyomozókkal, hogy gyanúsítottá vált. Forrás: pestisracok.hu/magara-iratta-tobb-tizmillios-hazat-majd-terhelo-vallomast-tett-baratjara-szepsegkiralyno


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop áruk férfiaknak, nőknek és pároknak az Intim Center szexshopból

A legjobb magyar szexshop online webáruház termékkínáló! Ha mind a két félnek örömet okoz a [...]

Mikulásra, karácsonyra szexi jelmezek

Mikulásra, karácsonyra szexi jelmezek és fehéreműk! Szexi ruhák, minőségi erotikus jelmezek, mikulásra, karácsonyra, bulikba vagy [...]

Dildóval szexel Mecseki Anett és Medgyesi Bernadett

Medgyesi Bernadett és Mecseki Anett pornós nevén Black Diamond leszbikus pornó a Szexpláza szexshop webáruház [...]

Népszerűbbek a szexuális segédeszközök – rendelj vagy vásárolj a legjobb szexshopban

Egy nemrég végzett felmérés szerint az amerikai felnőttek majdnem fele rendelkezik vibrátorral vagy más hasonló [...]