Ciciolina állítólag lóval is szexelt pornóban, hátha a Big Brother házban kiderül az igazság

Cicciolina éjszakai műsorral térne vissza a magyar médiába, miközben százezrekért kelnek el a festményei Olaszországban. Ciciolina, Staller Ilona állítólag lóval is szexelt pornóban, hátha a Big Brother házban kiderül minden, mert oda megy Husika.
A Bors készített interjút a ma már 68 éves, Cicciolina néven elhíresült egykori pornócsillaggal. A terveiről Ciccolina elmondta:
– Most úgy néz ki, hogy novemberben, vagy a 2020 januárjában induló Big Brother VIP szériában benne leszek. Nyáron már a nevemmel reklámozták a műsort, de még tovább tárgyalunk a pénzről. Az egyeztetések szerint a fiam, Ludwig is velem tart majd, de ő csak a villán kívülről erősít engem.

Az olasz tévéseknek azonban alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk:
– Nem szabad alámenni egy bizonyos szintnek, hiszen híres vagyok, nem pedig egy utolsó senki. Persze a producerek ezt jól tudják, így mindig lehet kicsit dumcsizni az anyagiakról. Örülnék, ha Magyarországon is több lehetőségem lenne valóságshow-kban és más műsorokban szerepelni. Utoljára a Celeb vagyok, ments ki innen!-be hívtak. Nem értem, miért ne látná­nak egy éjszakai műsorban fantáziát, ahol a meghívott vendégeimmel tárgyalnánk ki az érzékiség és a testi­ség világát.

Azt is elárulta: ma már jóval több hobbinál a festészete:
– Nemrég egy milánói aukciósházban kelt el az egyik festményem 80 ezer euróért, ami több mint 27 millió forintnak felel meg. Ugye elképesztő ár egy kortárs művészeti alkotásért?

A mindenkit érdeklő kérdésre, vagyis visszatér-e a pornóiparba, kijentette:
– 1988-ban befejeztem a pornót. Majdnem 32 éve tisztelem a szakmát, de nincs értelme, hogy újra kamera elé álljak. Nem szabad alámenni egy bizonyos szintnek, hiszen híres vagyok, nem pedig egy utolsó senki. Persze a producerek ezt jól tudják, így mindig lehet kicsit dumcsizni az anyagiakról. Utoljára a Celeb vagyok, ments ki innen!-be hívtak. Nem értem, miért ne látná­nak egy éjszakai műsorban fantáziát, ahol a meghívott vendégeimmel tárgyalnánk ki az érzékiség és a testi­ség világát – mondta a művésznő.
Cicciolina több személyes tárgyát is áruba bocsátotta az elmúlt időszakban, miután, mint azt korábban megírta a Blikk, anyagi gondokkal küzd. A szőke ciklon egy fehér zongorát, luxusapartmanjait és néhány használt alsóneműjét is áruba bocsátotta többek között. Forrás: 24.hu, Borsonline, Szexpláza. További Cicciolina cikkek a témában:

– Kurvák, sittesek, stricik az RTL Klub műsoraiban.
– Cicciolina, Staller Ilona celeb lett.
– Staller Ilona is Cicciolina dubajozó prosti volt.
– Cicciolina pinája a pornómúzeumban.
– Cicciolina, Staller Ilona a pornós Roccó faszából kapja a gecit.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Felcsatolható műpénisszel hogy lehet örömet adni a férfinak?

Felcsatolható műpénisszel hogy lehet örömet adni a férfinak, amikor nő dug férfit. A szexben passzív [...]

Szexshop online webáruház árukereső

Szexplaza.hu erotikus weboldal és online szex shop áru és tartalom kereső. Írd be a keresendő [...]

Barátnőm szexshop bevásárlása

Kiteszem a lábam pár napra, és amikor hazajövök az én drága kishúgom egy nagy halom [...]

Potencianövelők rendelése és budapesti személyes vásárlás az INTIM CENTER szexshopban

Gyakran előfordul, hogy a férfiak olyan problémával szembesülnek, mint a hatékonyság csökkenése. Ennek fényében sok [...]