Egykoron a pináját is mutogató Czifra Noémi becenevén Nóci műsorvezető kocsijára egy arra járó autós lett figyelmes; megállt, kihelyezte az elakadásjelzőjét, majd szólongatni kezdte a benne üllő csajt, de eredménytelenül. Először azt gondolta, rosszul van, majd értesítette a rendőröket. A dunakeszi autópálya-rendészet járőrei percek alatt a helyszínre értek, de Nóci annyira részeg volt, hogy nemhogy megszólalni, de karját felemelni sem tudta. Miután autóját félreállították az út közepéről, betették a rendőrkocsiba, és a Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológiai osztályára szállították. A műsorvezető másnap itt tért magához.
– Mostanában összecsaptak a fejem felett a hullámok, úgy gondoltam, nincs más megoldás, kicsit ki akartam ereszteni a gőzt, elfelejteni a problémákat. Persze tudom, hogy ez egyáltalán nem mentség arra, hogy ittasan ültem a volán mögé. Hatalmas szerencse, hogy nem történt baleset, ezerszer átgondoltam, mi lett volna, ha valaki ott fentről nem vigyáz rám ennyire. És talán pontosan ennek köszönhetőn megpróbálom ebből az irányból megközelíteni a problémát, kaptam egy újabb esélyt. Magam mögött kell hagyni a múltat, mindazt, ami idáig vezetett, és tiszta lappal indulni – mondta a Blikknek
Nóci, aki a problémák okát nem akarta elárulni, tettének következményeit viszont természetesen vállalja, az ittas vezetésen felül ugyanis közúti veszélyeztetés miatt is bíróság elé kerülhet a műsorvezető.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Minden nőnek kell egy vibrátor Major Fanni szerint is
Az influnencer lányok reklámaival tele van a net. Újabb média trend hódít, egy kitalált fals [...]
Nem dugja meg rendesen a nőjét, ez durva basszus
Hány nő van, aki szexre vágyik, és nem kapja meg a párjától? Hány nő, már [...]
Intenzív spricceléssel hosszú orgazmusod lesz potencianövelő szerrel
A libidónövelő és erekció segítő szerek, segítenek felfedezni a minden elsöprő orgazmust és megtapasztalni a [...]
A szexuális játékok férfiaknak segítenek, hogy szexistenek lehessenek
A férfiak öröme az intimitásban nagyon fontos dolog mind neki, mind neki. Ez segít megerősíteni [...]