Két ember vív Dukai Reginában, a júliusi Playboy címlaplányában. Most a vadabbik került elő, pedig ő inkább laza. És fogalma sincs, mit fog csinálni a jövőben.
Az ezüst bikinis, szaxofonos kép tetszik legjobban Dukai Reginának a Playboynak készült képek közül. Mint elmondta, büszke arra, hogy a magazin felkérte a fotózásra, és ő, társaival ellentétben nem mondja, hogy soha többé nem fog meztelenül fényképezkedni. Szerinte ugyanis hülyeség, hogyha valaki egyszer vetkőzött, akkor utána kijelentse, hogy többet nem – írja a Velvet.
Dukai Regina pucér, Dukai Regina meztelen. Dukai Regina Kapuvár, 1983. augusztus 5. magyar modell, énekesnő.
Dukai Regina pucér a Playboy fotókon. A meztelen képeken látszik a melle és a fazonra borotvált nemi szerve.
Általános iskolás évei alatt kezdett el zenével és énekléssel foglalkozni. Az iskola mellett négy évig zeneiskolába járt, ahol zongorázni tanult és öt évig a kapuvári kórus tagja volt, akikkel minden évben fellépett a karácsonyi koncerten.
A középiskolát Győrben a Szabadhegyi Közoktatási Központban végezte el. A középiskola után Sík Olga énektanárhoz járt három évig.
Mindig is énekesnő szeretett volna lenni, de először modellként vált ismertté. Bátyja, Dukai Gergely négy év egy hónapot töltött börtönben drogdílerkedés miatt. Majd 2011-ben jelentkezett a Való Világ 5 szériájába, az Alfahímek kategóriában, ahova a nézők elsőként szavazták be a villalakók közé
2001 szeptemberében egy válogatáson Fabinyi Annával együtt megválasztották őket a Manhattan Cosmetics arcainak.
2001 decemberében megnyerte az Év Arca versenyt,[forrás?] melynek fődíjaként egy Mini Morrist kapott, amit egy év múlva vissza kellett adnia. 2003-ban megnyerte a Coca Cola Light Ezüstlány versenyt.[forrás?] 2004-ig ő képviselte a céget reklámkampányában, melynek dalát ő énekelte.
2005 februárjában a Miss Popstar szépség és énekversenyen megválasztották a legszebb magyar énekesnőnek.
2008 júniusában megválasztották az FHM 100 Bombázó első helyezettjének, és ugyanebben a hónapban a magazin címlapján is szerepelt.
Miért vetkőzött?
Dukai Regina azért került a Playboy címlapjára, mert a júliusi számban zenészek nyilatkoznak, és hozzájuk illő modellt kerestek. A celebriti ezért vállalta az egész napos fotózást, melynek eredményeként hat-hét kép került a lapba. A kétségek közt gyötrődő címlaplány elmondta, fogalma sincs, mit fog csinálni a jövőben, mert hívták műsort vezetni, de azt még nem döntötte el; az új lemezéről pedig beszélni nem akar, mert még nincs kész a lemez terve.
Az énekesnő nagyon szerette a CKM-címlaplányságot is, mert az nyugalmat sugárzó sorozat volt, a mostani pedig pont az ellentéte. Árad belőle a vadság, ami pont megfelel a benne lakó két énnek, ami küzd benne nap mint nap. A küzdelem leginkább az öltözködésében nyilvánul meg: egyik nap fiúsan jelenik meg, ám másnap már tűsarkúban villant. Egyik nap laza, a másik nap szexi. De azért inkább laza.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Férfi kényeztetők, bombázó csajok és brutális szexkütyük
A legjobb férfi kényeztetők bombázó csajok és brutális szexkütyük , ezekből láthatsz egy válogatást. A [...]
Szex alkalmakkor, a hálószobában is legyen ajándék az INTIM CENTER kínálatából!
Ünnepeken, névnapon, születésnapon, karácsonykor, év végén, újévben a légkör még a pszichológusok szerint is kedvez [...]
Anális szexjátékok használata és gondozásuk
Amikor a végbélnyílással játszik, használjon kenőanyagot. A végbélnyílás nem szekretál természetes kenőanyagot, így a lyukat [...]
Dildóval szexel Mecseki Anett és Medgyesi Bernadett
Medgyesi Bernadett és Mecseki Anett pornós nevén Black Diamond leszbikus pornó a Szexpláza szexshop webáruház [...]