Egyszerre volt terhes az Schwarzi neje és szeretője

Le se tagadhatná zabigyerekét Schwarzenegger a szexista, aki a házvezetőnőjével folytatott bűnös viszonyt. Az egykori terminátor, aki majd két évtized után vallott erről.
Újabb részletek derültek ki Schwarzenegger titkos kapcsolatáról, aki közel tizennégy évig hazudott a feleségének és a világnak. Most úgy érezte, nincs vesztenivalója, mert megszűnt a kormányzói megbízása, húsz év szolgálat után felmondott a házvezetőnő, na és a feleségével is elhidegültek egymástól. Bevallotta, hogy igazak a pletykák, tényleg folytatott szexuális viszonyt Mildred Baena-val a család segítőjével, sőt a kapcsolatból egy fiú is született, aki most 14 éves. A színész-politikus egyébként le sem tagadhatná a gyermeket, aki megszólalásig hasonlít rá.
A történet így is pikáns, de a New York Times nyomozása még megdöbbentőbb részletekre világít rá: a házvezetőnő egy időben volt terhes, Schwarzi feleségével, Maria Shriver-rel, aki akkoriban a negyedik gyermekét, Christophert várta. A két nő naponta találkozott és különböző tanácsokkal látták el egymást a gyermekvállalással kapcsolatban, de nem éltek egy fedél alatt. Az asszony házasságban élt, minden nap hazajárt a férjéhez, talán ezért nem tűnt gyanúsnak, hogy teherbe esett. Húsz év “szolgálat” után idén januárban elhagyta a Schwarzenegger házat, de csak most törte meg a csendet és egy közösségi portálon elismerte a viszonyt.
A TMZ internetes portál a volt kormányzó barátainak beszámolójára hivatkozva nyilvánosságra hozta, hogy a házvezetőnő és a nagy étvágyú egykori terminátor között nem egyszeri, hanem rendszeres szexuális kapcsolat volt és – mint gyümülcséből is látható – nem védekeztek. A hírek szerint az asszony 1200 dollárt (240 ezer forintot) keresett hetente, miután Schwarzenegger rájött, hogy ő a kisfiú édesapja. Ez a bérezés messze meghaladja azt, amit egy háztartási alkalmazott kaphat. Mildred jelenleg Los Angelesben egy medencés, négy hálószobás házban éldegél négy gyermekével.
Schwarzi persze szánja, bánja a dolgot: – Nincs mentség a tetteimre, melyekért vállalom a teljes felelősséget – olvasható a Dailymail-ben. – Nagyon sajnálom, hogy fájdalmat okoztam a szeretteimnek.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátor, szexi fehérnemű és körömcipő a csábításért

Online szexbolt és szexshop üzlet az Intim Center. A szexuális élet diverzifikálásához és fűszer hozzáadásához [...]

A merevedési zavar legyőzése, átmeneti vagy tartós impotencia esetén

A merevedési zavar, a potencia probléma legyőzése. Az impotencia kezelése. A kínaiak már több ezer [...]

Legyen saját puncid, ez vibrálni is fog, és soha nem fáj a feje

Az élethű punci vibrátorral, férfiknak készül önkielégítésre mint az igazi pina: a csikló és szeméremajkak [...]

Robert De Nirónak hiába adtak potencianövelőt

Az Apádra ütök című komédia első két részében Teri Polo volt a legjobb nő, de [...]