Guminő szerelem

gumibaba_szexshopA szexuális segédeszközök repertoárja végtelen, egy csupán a sok közül a legénybúcsúra szánt malacságként vagy bizarr perverzióként számon tartott guminő. A szexuál pszichológia azonban rámutat egy érdekes tényre: ami sokaknak vicc, az másoknak nélkülözhetetlen kellék egy olyan élethez, amelyről sejtelmünk sincs.
A szokásos péntek esti iszogatás közben, a “Tudtátok, hogy a Tibinek guminője van?” kérdést kamaszos vihogás és pár kaján vigyor kíséri. Végre egy alkalmas téma a poénkodásra, és az alternatív szexkütyükről való sztorizgatásra. Néha kiderülhet azonban, hogy a dolog komolyabb, mint gondolták volna: “Múltkor voltam “náluk” – meséli egy 32 éves férfi a barátjáról. – Teljesen megőrült. Nem elég, hogy vett egy guminőt magának, de felöltöztette, odaültette a kanapéra, és bemutatott neki, amikor megérkeztem. Azt mondja, sose volt még ilyen kedves barátnője. Félelmetes és gusztustalan, amit csinál. Kezeltetnie kellene magát.” A hétköznapi magyarázat erre az, hogy az említett férfi nem egy tesztoszterontól fűtött szex-vagány, hanem – közel a negyvenhez – a szótlanság és a zárkózottság mintaképe, egy megrögzött társaságkerülő és egyben örök agglegény, aki a legújabb információk szerint komolyan gondolja, hogy egy plasztiknővel osztja meg nemcsak az ágyát, de az életét is. Vannak persze kevésbé radikális nézeteket valló, megértőbb ismerősök is: “Mostanában olyan sok téren toleránsak vagyunk, miért pont az efféle hóbortnak hódoló ismerősömet ítélném el? Ha ez jó neki, hadd éljen a saját kis világában, otthon, a barátnőjével. Nekem mindegy, hogy élő nőről, vagy egy babáról van szó, a lényeg, hogy ő jól érezze magát, és ne ártson vele senkinek.” Tovább a teljes cikkre


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Nem áll fel? Új férfi potencianövelők, rendelés vagy személyes vásárlás szexshopból

A férfiak több mint harmada potenciazavarral küzd, melynek súlyossága eltérő lehet és rohanó világunkban sajnos [...]

Ezt a kapszulát bekapod és áll a farkad, nagyon fasza potencianövelő szerek itt

Biztos nincs, olyan nincs, hogy bizonyosan ez a legjobb potencianövelő, és rendben lesz a libidó! [...]

Intim Webshop az Intim Center szexshop online webáruháza nonstop nyitva

Az online szexvásárlás kényelmes és házhoz, vagy szállítási címre hozzák a csomagot. Az online szexshopping [...]

Felcsatolható műpénisszel hogy lehet örömet adni a férfinak?

Felcsatolható műpénisszel hogy lehet örömet adni a férfinak, amikor nő dug férfit. A szexben passzív [...]