Jordan Chandler már bánja, hogy hazudott 1993-ban, amikor pedofíliával vádolta meg Michael Jacksont. ”Soha nem akartam tönkretenni Michaelt, de az apám arra kötelezett, hogy hazudjak. Most már nem mondhatom meg neki, hogy mennyire sajnálom, hogy annyi rosszat okoztam neki, és most már nem is remélhetem, hogy megbocsát nekem” – jelentette ki Jordan Chandler a smaknews.com-nak.
1993-ban Jordan még 13 évesen azt mondta a rendőrségnek és a pszichiátereknek, hogy Michael Jackson arra kötelezte, szexuális kapcsolatot létesítsen vele. Ezután részletesen mesélte a hatóságnak, milyen is volt az énekes intim nemi élete.
Az ügyet végül bíróságon kívül rendezték, Jackson 22 millió dollárt fizetett Chandleréknek. Az ügy miatt Michael Jackson teljesen kikészült, lelkileg és fizikailag is leépült, ekkor kezdett antidepresszáns gyógyszereket szedni.-írja az atv.hu.
A fiatalember nyilatkozata tisztáz egy régi hangfelvételt is. Ezen Evan Chandler, az apa hangja hallható: „Ha tovább megyünk, hatalmasat kaszálunk. Nincs, hogy elveszítsük a pert. Megszerzek tőle mindent, amit akarok, és örökre tönkreteszem”.
Jordan azt nyilatkozta, az apja kényszerítette, hogy mindenkinek azt mondja, Jackson szexuálisan közösült vele.
”Most már nem bírok tovább hazudni. Michael Jackson nem bántott soha, minden apám hazugságaira épült, aki meg akart szabadulni a szegénységtől” – mondta a Jordan, túl későn ahhoz, hogy a sztár megszabaduljon az igazságtalan vádaktól.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A felcsatolható szexjátékok, straponok különféle típusai nőknek és férfiaknak
Azok, akik a BDSM szex stílusában szeretnének megbolondulni, napról napra egyre inkább egyre inkább elcsendesednek, [...]
Annyi kell a nődnek, hogy merev farokkal dugd amíg el nem élvez
Ha már szexelsz, annyi jár a nődnek, hogy merev pénisszel dugd az élvezésig. Persze, lehet [...]
Döngesd meg a nődet rendesen, a legjobb potencianövelők segítenek
Már régóta csak könnyű kis szex van? Olyan pózban csinálod, hogy figyelni tudj az erekciódra. [...]
Az INTIM CENTER legjobb szexshopban jártam, mert elromlott a vibrátorom
Eh, egy klisés, fantáziátlan konzumidióta vagyok, fene a pofámat. Történt pár hete, hogy (OMG, épp [...]