Kiszel Tünde botrányt csinát Donatella sületlensége miatt

Botrányba fulladt Patai Annácska válogatója. A Megasztár ötödik szériájának legifjabb tehetsége saját klipjébe keresett táncosokat, a közösségi portálokon toborozta a vele egykorú fiatalokat. A gyerekek az első rosta után jelenhettek meg a személyes meghallgatáson, ahol ki is választották a legügyesebbeket. A jelentkezők között meglepő módon ott volt Kiszel Tünde Donatellája is, Kiszel Donatella, aki édesanyjával együtt bizonyára meg van győződve arról, hogy remek táncos. A kislány lelkesen várta a sorát, hogy az ítészek elé kerüljön, bugyigyűjtő édesanyja pedig öntötte belé a lelket, hogy milyen ügyes. A casting azonban nem éppen úgy sikerült, ahogy azt eltervezték…
– Nagyon aranyosak voltak, bár szerintem Tünde ezt jobban akarta, mint a lánya – kezdte egy anyuka, akinek a gyereke szintén be akart kerülni a legjobbak közé. – Szerintem Tündének meg sem fordult a fejében, hogy nem kerülnek be a klipbe. Talán azt gondolták, hogy mivel mindenki ismeri őket, ezért nyert ügyük van. Hát nem! A lánya nagyon béna volt, és ezt a zsűri is észrevette, ezért kirakták – árulta el a neve elhallgatását kérő édesanya, aki hozzátette: jót mulattak Tünde kirohanásán, a médiadíva ugyanis erőteljesen sérelmezte, hogy a lánya nem jutott be.
– Nem értette, és nem akarta elfogadni a döntést. Hisztizett, mint egy gyerek, majd megsértődött és elviharzott. Mi pedig jót nevettünk! – mondta az édesanya.
Kiszel Tünde biztos volt benne, hogy lánya tehetséges táncos.
Patai Annát és családját kellemetlenül érintette a kialakult helyzet, de nem tudtak mit tenni, mert nem akartak kivételezni velük. Így aztán nem csoda, hogy a békesség miatt a család nem szeretett volna ez ügyben nyilatkozni.  Kiszel Tünde is szűkszavúan beszélt a történtekről.
– Ne szólj szám, nem fáj fejem. Nem akarok emlékezni erre az egészre, ezért nem is szeretnék róla beszélni. Nagyon kellemetlen volt – mondta. Forrás Blikk.hu, fotó: DFP.
Kiszel Tünde bulvár, szex, erotika, pornó: Kiszel Tünde ápolatlan pinája és haja – Kiszel Tünde 2005 – A Puruttya megtalálta Kiszel Tündét – Kiszel tünde baráti buliban mutatta be naptárát – Ganxsta pofán baszta Kiszel Tündét – Kiszel szőrös pináján gúnyolódott Hajdú – Pucér képeit mutogatta Kiszel, míg a lánya kórházban volt – Kiszel Tünde dominaként pózol naptárán – Kiszel Tünde szőrös pináját imádja a Napiszar – Kiszel álszeretőkkel baszta át a népet és a médiát – Kiszel Tünde csak nem bír a pinájával – Kiszel Tünde az Operabálon is kavar – Kiszel Tünde ápolatlan pinája és haja – Kiszel Tünde fiatalkori szexképei – Kiszel Tünde állatpornóval alázvaKocsis Orsi és Kiszel Tünde képeire verik a faszukat a diliházban.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Önkielégítéshez használható szex segédeszközök férfiaknak és nőknek

Egy új vizsgálat szerint a tinédzser fiúk 96%-a, és a lányok 82%-a már legalább egyszer [...]

Üvegből készült dildók és szexjátékszerek higiénikusak szex és maszti közben is

Az üvegből készült szexuális játékok viszonylag új trendet jelentenek az intim áruk területén. Fő különbségük [...]

Fontos a nagy pénisz, de nem annyira mint hiszed

A nagy pénisz sok férfi vágya,  ezért a pasik leggyakrabban azt kérdezik meg a szexológusoktól, [...]

Mű végbélnyílás és valósághű popsi, mindkettőt megkaphatod

Análszex kedvelő vagy, de nem tudod kiélni vágyadat? Kellene egy egy mű végbélnyílás vagy egy igazi [...]