Kiszel Tünde szőrös pináján gúnyolódott Hajdú Péter

Kiszel Tünde nemi szervét évekre visszamenőleg bemutatta Hajdú Péter a műsorában. A naptárdíva a felvétel előtt majdnem kereket oldott, de végül szembesítették a nagy szőrös muffjával.
Izzik a levegő Kiszel Tünde körül: idén is naptárt dob a piacra, a hét elején a Mokkában veszett össze Vujity Tvrtkóval, tegnap délután pedig a saját nemi szervéről kellett Hajdú Péterrel beszélgetnie.

A Frizbi felvétele majdnem meghiúsult, hiszen Kiszel a stúdióba érve egy monitoron saját meztelen képeivel találta szembe magát. Végül a műsor készítőivel egyeztetve abban a hiszemben ült a kamerák elé, hogy a múltjának pikáns titkait megörökítő fényképek nem kerülnek elő. Hajdú Péter ugyanis évekre visszamenőleg begyűjtötte Tünci fotóit, amelyeken jóval többet mutat meg az ízlésesnél.

– Hát ezen gyakorlatilag egy korabeli Szandokán is látható – mutatta az egyik képet Tündének, majd a másikkal kapcsolatban is vicces megjegyzést tett. – Itt meg mintha egy Yorki kutya bújt volna a lábad közé – mosolygott a műsorvezető, riportalanya arca pedig percről percre, azaz évről évre torzult.
Hajdú egy alkalommal ráadásul Kiszel Tündi nagy szőrös intim fazonját egy nagypárnához hasonlította. A naptárdíva remegő hangon védekezett, miközben a közönség is gúnyos nevetéssel fogadta szavait.

kiszel-szoros-pinajan-gunyolodnak

– Ezek ízléses képek, nincs bennük semmi szégyellnivaló. Szégyelljék magukat azok, akik milliárdokat lopnak el – magyarázta Hajdú kérdésére, majd a Bors munkatársának azt is elárulta, többet pénzért sem lenne hajlandó mutatni.

– Számos hölgy jó pénzért akár pornót is elvállal, s ki tudja, hány férfival bújik össze érte. Én erre képtelen lennék. A múltamat azonban soha nem fogom megtagadni – tette hozzá.

További Kiszel Tünde szex, erotika, bulvár: Pucér képeit mutogatta Kiszel, míg a lánya kórházban volt – Kiszel Tünde dominaként pózol naptárán – Kiszel Tünde szőrös pináját imádja a Napiszar – Kiszel álszeretőkkel baszta át a népet és a médiát – Kiszel Tünde csak nem bír a pinájával – Kiszel Tünde az Operabálon is kavar – Kiszel Tünde ápolatlan pinája és haja – Kiszel Tünde fiatalkori szexképei – Kiszel Tünde állatpornóval alázvaKocsis Orsi és Kiszel Tünde képeire verik a faszukat a diliházban.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Segg tágítások, turkálások, ökölszex kézzel és dildóval

Az egyik extréme szexuális tevékenységként a fisting a legtöbb emberből talán azért is vált ki [...]

A vibrátor használata szex közben vagy masztizáskor

A vibrátor használata szexben vagy masztizás közben. Gyakori kérdés a legjobb budapesti szexshopban, hogy hogyan [...]

Döngesd meg a nődet rendesen, a legjobb potencianövelők segítenek

Már régóta csak könnyű kis szex van? Olyan pózban csinálod, hogy figyelni tudj az erekciódra. [...]

Potencia nélkül nem egészséges a férfi

Az orvostudomány már régóta tudja, hogy a tesztoszteron termelés jelentős lassulása figyelhető meg a szervezetben [...]

Vélemény, hozzászólás?