Luxusprostik az egyetemen

Úgy tervezik, csak az első tandíj megszerezéséig bocsájtják áruba testüket. Aztán, ahogy egyre jobban belemerülnek a prostitúció világába, újabb terveket szövögetnek. Már nemcsak az egyetem költségei a fontosak. Cél a lakás, az autó, a biztos egzisztencia.
Mit tegyen egy, a diploma megszerezéséért mindenre elszánt fiatal – legyen akár fiú vagy lány – ha családjának nincsen elég pénze arra, hogy felsőoktatási tanulmányait támogassa?
Logikusan munkába áll. Amit sokan meg is tesznek és gyorséttermi felszolgálóként, takarítóként, netalán gyermekfelügyelőként helyezkednek el. Ám az így megkeresett pénz korántsem elég a tandíj, az albérlet, a könyvek, illetve az alapvető napi költségek fedezésére. Mások ezért már egyetemistaként eladósodnak, míg megint mások inkább más munka után néznek…
Becslések szerint évente kétszázezer lány esik áldozatául a prostitúciónak. A szexipar az arab emirátusukban teljesedik ki igazán, ahol “üzletemberek” modelliskolát hirdetve csalják csapdába gyanútlan áldozataikat. Az ötlet kiváló, hiszen egyrészt legális, másrészt a hirdetésre csak szép lányok jelentkeznek…
A kezdetek: Katalin első éves egyetemista. Két testvére mellett szülei nem tudják támogatni az egyébként kitűnőre érettségizett lány tanulmányait, még az utazási költségeit sem. A lány tisztában volt vele, hogy így nem lesz könnyű dolga az egyetemen, mégis belevágott. Eleinte gyorséttermi felszolgálóként és takarítóként próbált pénzt keresni, de fizetése rendre kevésnek bizonyult. Újabb munkák után nézett. Mindhiába. Elkeseredettségében hitelt vett fel, ám ettől kezdve adóssága is csak nőtt. Már majdnem feladta tanulmányait, amikor elolvasott egy cikket, egy lányról, aki hasonló cipőben járt. Eszébe jutott, talán ez őt is kihúzhatná a bajból…
Egy 19 éves francia egyetemista lány órái után telefonos kisasszonyként dolgozott, azonban sem az ő, sem a fizikai munkát végző szülei keresete nem volt elég arra, hogy az albérletét kifizesse. A kollégiumba viszont nem vették fel, hiszen szülei munkaviszonyban álltak. A lány végül szexuális szolgáltatásokat kényszerült nyújtani annak érdekében, hogy fedél legyen a feje fölött.
Történetét Drága tanulmányaim címmel adta ki. A könyv felhívta a szakemberek figyelmét a problémára. Majd egy felmérés után megállapították, Franciaországban csaknem 40.000 egyetemista él abból, hogy alkalmi prostituálként dolgozik.
Hálószobából az iskolapadba: Hirdetést adott fel, és várt. Az ügyfél házhoz jön – gondolta – így a lebukás veszélye a család és az ismerősök előtt minimálisra törpül. Az első kuncsaft egy teljesen normális, de házas életet élő üzletember volt. Mindössze fél órát töltöttek együtt, a lány a férfi minden kívánságát teljesítette.
Katalin eleinte tükörbe sem tudott nézni, hányingert kapott, amikor az esetre gondolt. Ám pár nap múlva újabb vendége érkezett… A kezdeti derpessziós tüneteken aztán az idő enyhített. Meg persze a jólét…
Már nem forgott a gyomra egy-egy aktus után. Lelke pedig lassan teljesen kiüresedett, nem érezte már a belülről jövő nyomást. Egyre többen kéredzkedtek be hálószobájába, és lettek visszajáró vendégei is. A „vállalkozás” beindult, és már nemcsak a tandíj, az élelem és a könyvek költségeit teremtette elő. Már futotta színházra, egyéb könyvekre, mozira, ruhára és egy-egy luxuskozmetikumot is megengedhetett magának. Egyre nagyobb és szebb környezetben fekvő albérletbe költözött. Szülei előtt persze tagadta, honnan a hirtelen jött jólét: a megfizetett diákmunkáira hivatkozva magyarázta bizonyítványát.
A Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének statisztikája szerint a hazai szexmunkások 72 százaláka albérletben lakik. Azaz a bérleti díj kifizetésének vagy ledolgozásának kérdése csaknem kétharmadukat érinti…
Rohamosan telt az idő, és az egyetemista lány fejében megfordult a gondolat, ideje lenne végleg pontot tenni az erkölcsösnek cseppet sem mondható állásra. Ám, ha az ember egyszer megszokta a luxust, a jólétet, nehéz belőle kihátrálni. Azóta eltelt pár év, az egyetemnek is vége, már nem kell tandíjra spórolni. Katalinnak tisztes munkája van, a második műszaknak mégsem lett vége. Katalin most saját házról álmodik…
Megdöbbentő, de mint ahogy a világ számos táján, így hazánkban is évről-évre nő azon hallgatók száma, akik pusztán a megélhetés miatt prostitúcióra adják fejüket. És ez alól a fiúk sem jelentenek kivételt.
Tamás – az iskolapadból kiszabadulva – egy ismert cukrászdában ücsörögve várja kuncsaftjait. A nők pedig, akik ezt a szolgáltatást keresik tudják, kik azok, akik szabadok a délutánra: a kávéscsésze mellé hajtogatott szalvéta jelezi, ha készek a „munkára”…
[Escort történetek]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop online webáruház árukereső

Szexplaza.hu erotikus weboldal és online szex shop áru és tartalom kereső. Írd be a keresendő [...]

Dildó szeretőnek vagy harmadiknak szex közben

A szórakozás nem mindig olyan egyszerű, mint gondolnád. Még kevésbé, hogy örömet szerezzen a tárgyakkal [...]

Alpha Man potencianövelővel kiegyensúlyozott lesz a szexuális életed, és libidód

Alpha Man potencianövelő és immunerősítő, rendelés vagy személyes vásárlás. Tökéletes férfi vitamin 3 kiemelt hatással [...]

Minden normális nőnek rendelkeznie kell vibrátorral

Minden normális nőnek rendelkeznie kell vibrátorral, a szexterapeuta szerint. Szexuális játékok felnőtteknek, megengedettek? A szex, akárcsak [...]