Magyar videófelvétel kering a tizenéves Niki megrontásáról

Gyermekkori traumák vezethettek oda, hogy a 15 éves Niki ötszáz forintért szexelt, és még azt is hagyta, hogy közben lefilmezzék. A Bors megtudta: a tinit korábban a nagyszüleitől vette el a gyámhivatal, mert felmerült a gyanú, hogy a nagyapja zaklatja.
Szörnyű, megaláztatásokkal teli gyermekkor rajzolódik ki a megrontási ügy mögött, amelyet a Bors jelentett be az ORFK-nak. Mint arról tegnap beszámoltunk: egy 15 éves, Heves megyében élő lányról készült szexvideó kering az interneten. Niki egy 60 év körüli, a felvételen Sanyinak szólított férfival látható, az aktus közben pedig egy női hang utasítja a gyermeket. A videót és Niki adatait eljuttattuk az ORFK-nak, az ügyben vizsgálat indult.
– Még ellenőrizzük az adatokat, s aztán döntünk, hogy indítunk-e nyomozást – közölte tegnap Kocsis Irén, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Lapunk megtudta: Nikit évekkel ezelőtt az apai nagymamánál helyezte el a bíróság, mivel édesanyja elhagyta, édesapja pedig sem munkával, sem lakással nem rendelkezett. Hamarosan azonban a nagyszülőtől is el kellett venni a kislányt.
– Niki gyakran megszökött, azt mondta, hogy retteg a mostohanagyapjától – közölte dr. Kovács Erzsébet, a gyermek ügyében eljáró gyámhivatal vezetője.
– A kislány azt állította, hogy a férfi szexuálisan molesztálta, sőt a barátainak is továbbadta őt. A Ceglédi Rendőrkapitányság nyomozást indított, de bizonyítottság hiányában 2008 februárjában lezárta az ügyet. Mi mindenesetre kiemeltük Nikit a családból, és nevelőszülők gondjaira bíztuk. Úgy tűnik azonban: most újra intézkednünk kell. Okvetlenül meghallgatjuk a nevelőszülőket, és aztán döntünk Niki sorsáról. Édesapja a múlt hónapban kérvényt nyújtott be, hogy bízzuk gondjaira a kislányt. Forrás: Borsonline


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexi fehérnemű, és szerepjáték jelmez, hogy bevaduljon a pasi

Szexi jelmezek, fehérneműk, mély dekoltázs, szűk bőrszoknya, vörös ajkak: számtalan módja van annak, hogy erotikusan [...]

Szexshop online webáruház árukereső

Szexplaza.hu erotikus weboldal és online szex shop áru és tartalom kereső. Írd be a keresendő [...]

A nagy dildót szereti Mazurek Melinda, szenvedélye a méretes műfasz

Mazurek Melinda nagy dildós leszbi maszturbálós jelenetét egy másik magyar lánnyal csinálta.  producer a SZEXPLÁZA SZEXSHOP [...]

A folyékony vibrátor, izgalmas intim szer gél vagy krém formájában

A folyékony vibrátorok micsodák? A szexuális játékipar soha nem szűnik meg meghökkenteni és meghökkenteni még [...]