Majka felesége, Dundika is bulizott Hefnerrel a Playboy villában

Majoros Hajnalka alias Dundika ma már kevésbé mutogatja magát, inkább Majkával közös két kisfiát nevelgeti, de korábban bizony ő is odabújt a playboyhoz. A Playboy Dundikája néhány napra Hugh Hefner Dundikája lett. Az alacsony, de formás Majoros Hajnit a Playboy-cézár nemcsak hogy vendégül látta híres-hírhedt Beverly Hills-i kastélyában a 2005-ös magyar playmate-et, de kedvencei közé is beválogatta, így a lány a foci vébére készülő fotózás minden pillanatát a villában tölthette.
Dundika kérdésünkre elárulta: magát a palotát nem találta otthonosnak, de Pamela Anderson hálószobájába beköltözött volna. “Minden rózsaszín volt, borzasztóan kényelmes, hatalmas ágyakkal, ott szívesen laktam volna. De én amúgy a modern bútorokat szeretem, és hát Hefner, ugye, nyolcvan éves.”

Tagadják az orgiákat
Az elmúlt években két magyar modell is megfordult a Playboy-villában. A 2005-ben az év magyar playmate-jének választott Hornyák Hajnalka hat napot töltött a Hefnernél. “Hogy milyen volt Hefner? Nyolcvanéves, ezt tudni kell róla, és azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Van három gyönyörű barátnője, akikkel együtt hál” – mondta akkor az Origónak. Hornyák Hajni szerint az ottaniak mindig találnak valami okot arra, hogy bulizzanak.

“Volt egy szombati nap, amikor megjelentek az amerikaifocisták, az ő kedveseik, illetve pár hostesslány, akik nyolcszáz köbcentis mellmérettel rendelkeztek, és félmeztelenül nyomultak” – mondta, de azt is hozzátette, hogy orgiákról nem hallott.

2003-ban Pantinchin Edina is vendégeskedett a Playboy-villában, de egy 2005-ös interjújában ő is azt mondta, hogy nem voltak orgiák, hanem inkább szakmai szempontból volt fontos a parti.

Ami kívülről csillog, az lehet, hogy belülről rohad. Hasonló volt a helyzet annak idején a Playboy-villában is, ahol előfordult, hogy közel tíz nő élt Hugh Hefner mellett. A pinát is mutogató nyuszilányok száma idővel háromra csökkent, azonban ők sem mentesültek a bizarr szabályok és az érzelmi bántalmak alól. Sőt.

Mielőtt még a világ megismerte volna a Kardashian családot, a The Girls Next Door volt az éra bűnös élvezete. A Playboy-villában felvett valóság show-t világszerte imádták, Magyarországon is rengeteg fiatal várta a napi adást. Bár a kétezres években sokan hitték, hogy Hugh Hefner rezidenciájában minden lányt tejben és vajban fürdetnek, a valóság távol állt ettől.

Holly Madison annak idején mindennél jobban szerette volna, ha a Playboy magazin atyja gyűrűt cserél vele, ám végül kénytelen volt belátni, hogy a rajongása viszonzatlan. Történetét 2015-ben papírra is vetette, sorai között pedig sosem sejtett titkok bújtak meg egy dekadens világról, ami közel sem csillogott úgy belül, mint kívül. De nem csak ő árult el bizarr részleteket az utóbbi időben az áhított villáról.

Hugh Hefner ugyan már évek óta nincs köztünk, azok a nők, akik egykor az otthonában éltek, időről-időre előállnak a történeteikkel. A sztorik mind azt támasztják alá, hogy az üzletember nem kínálta tálcán a kényelmet, szigorú szabályok követésére kötelezte a barátnőit, ezek mellett pedig a saját szórakoztatására orgiákat rendezett, és ha ez nem volt elég, a villában lakó nyuszikat is egymásnak ugrasztotta, ha úgy tartotta kedve.

Pizsamás szexparti
Több ex-villalakó is bevallotta, hogy annak idején részese volt azoknak a szexpartiknak, amik Hefner hálószobájában zajlottak. Általában heti kétszer tartották meg a rituálét, amely előtt minden lány flanelpizsamát húzott, majd egyesével szexuális kapcsolatot létesített a ház urával, aki egyébként a beszámolók szerint nem igen gondolt a védekezésre – írta meg korábban a Huffpost. A legtöbb nyuszi, köztük Holly Madison is bizarr élményként tekint vissza ezekre az estékre, ahová kevesen érkeztek józanul.

Szó szerint rám lökték. És miután ez megtörtént, elkeseredtem és zavarba jöttem, és sokkal nagyobb érzelmi hatással volt rám, mint gondoltam – emlékezett vissza Madison az első villában töltött estéjére a Power: Hugh Hefner című podcast epizódjában.
Az orgiákon egyébként Hefner állítólag füvet szívott, pornót nézett, vagy az utasítására egymást nyaló-faló nőket nézve kényeztette magát.

Érzelmi bántalmak
A nyuszilányok beszámolói szerint a villa ura gyakran tett bántó megjegyzéseket a külsejükre. Kendra Wilkinson emlékei szerint egyszer odasétált a Playboy alapítójához, és azt mondta neki, hogy kicsit daginak érzi magát. A válasz, miszerint valóban nagyobbacska lett, és ideje lenne edzenie, rögtön jött. Kendra hozzátette, hogy nem is volt csoda, hogy felszaladtak rá a pluszkilók, hiszen a villában csak ettek és feküdtek – a konyharészleg nappal és éjszaka is csak a kívánságaikat leste.

Holly Madison a könyvében visszaemlékezett egy esetre, amikor is egy partin Marilyn Monroe-nak öltözött, hogy imponáljon kedvesének, aki viszont miután meglátta, a következőt mondta neki: Soha többé ne viselj vörös rúzst! Öregnek, keménynek és olcsónak tűnsz.

Pénz és kijárási tilalom
Hugh Hefner barátnőire emlékezve sokaknak a luxuskocsik, a csillogó, szűk ruhák és a paradicsomi élet ugrik be. Ezek a dolgok azonban természetesen nem hullottak csak úgy az ölükbe. A villában általános szabály volt, hogy a lányoknak este kilencre haza kell érnie, ha pedig valamiért mégis kimaradtak, akkor meglehetősen kínos kifizetésre számíthattak. A jussukat péntekenként kellett kérniük Hefnertől, aki ezek alkalmával rendszeresen hozott fel apróságokat, amelyekkel nem volt elégedett. Ilyen volt például, ha egy villalakó nem volt elég aktív a fentebb említett szexpartikon. Ami pedig a luxuskocsikat illeti, ezeket sem kapták meg soha a nyuszik, csupán bérelte nekik a villa ura. Ha viszont zsírleszívásról és plasztikai műtétekről volt szó, a pénz nem lehetett akadály.

Tökéletesség
Ha egy villalakót a kastély falain kívül fotóztak le, csak a tökéletesség számított. Elvárás volt, hogy kifogástalan legyen a hajuk, a sminkjük és a ruhájuk, ha pedig részegnek tűntek, megkapták a magukét. A dresszkód természetesen a villában is előírta a lehető legszűkebb szerkókat, a szőkítés pedig kvázi olyan volt, mint máshol munkába lépés előtt az üzemorvosi vizsgálat.

Bár a villában forgatott reality műsort nézve úgy tűnt, a három lány remek barátságot ápol, amikor a kamerák nem forogtak, kevéssé rajongtak egymásért. Versengtek a kameraidőért és Hefner figyelméért, így sokkal inkább volt vetélytársak, mint sem egymás barátnői. Az összetűzéseiket gyakran a ház ura is szaporította, gyakran tett ugyanis csendben olyan megjegyzéseket egyik nyuszinak a másikról, ami végül hatalmas veszekedéseket és rendkívül negatív légkört teremtett a villában. Ezek után a lányoknak szinte esélye sem volt arra, hogy jóban legyenek egymással, amíg ki nem ismerték az összeugrasztásukat szorgalmazó módszert.

Kívül csillog, belül bűzlik
A Playboy-kastélyról készült felvételeken minden az eleganciáról és a luxusról árulkodik, a show nézői azonban nem érezték azokat a szagokat, amiket az ott élő nyuszilányok. A villában az évek során több kutya is élt, bárki magával hozhatta kedvencét új otthonába. Az állatok azonban rendszeresen piszkítottak a szőnyegekre, így az ürülékszag folyamatosan a folyosókon terjengett. A lányok szobái sem voltak sokkal jobb állapotban. Bár mindent megtettek azért, hogy a saját ízlésük szerint alakítsák, nehezen feledkeztek meg a matracaikat borító ismeretlen eredetű foltokról – írta meg korábban a Mirror.

Címlap? Nem annyira sima
Bridget, Kendra és Holly egyaránt szerepeltek a Playboy magazin címlapján, oda kerülni azonban nem volt éppen leányálom. Az első számú barátnő könyve szerint bár a villában laktak, hosszú ideig fel sem merült, hogy címlapra kerüljenek, amikor pedig feltették Hefnernek az erre vonatkozó kérdést, gyakran nem várt szidalmakat kaptak. Ami pedig az arcukkal fémjelzett termékeket illeti, abból sem járt nekik egyetlen peták sem.

A fentebb leírtakat olvasva felmerülhet a kérdés, miért maradtak Hefner mellett a nyuszilányok. A válasz természetesen összetett, hiszen volt, akinek nem volt hová mennie, volt, aki pénz miatt tartott ki, és ott volt például Holly Madison is, aki éveken át volt a mogul első számú barátnője, aki azt remélte, Hugh Hefner végül feleségül kéri őt. Rajongással szerette a nála jóval idősebb férfit, ám a sokéves érzelmi bántalmak után nem volt maradása.

A Playboy alapítójának kegyeit végül Crystal Harrisnek sikerült elnyernie. 2012-ben kötötték össze életüket, volt házassági szerződés is, így egy darabig úgy tűnt, a fiatal nő nem részesül a mogul örökségéből. Miután Hugh Hefner 2017-ben meghalt, természetesen özvegyének is csurrant cseppent, de közel sem annyi, mint amennyire a közvélemény számított. A magyar dj Voksán Virág is összebújt a képen Hefnerrel:

Hefner halálával véget ért egy korszak. A vele töltött időre mindenki másként emlékszik vissza. A hírhedt villát egy Daren Metropoulos nevű amerikai üzletember vette meg tavaly év vége felé. A nyuszilányok azóta szétszéledtek, ki-ki másban találta meg a maga szerencséjét. Bár azóta már kiléptek a kastély árnyékából, nem kérdés, hogy örökre emlékezni fognak rá.

A Playboy Dundikája néhány napra Hugh Hefner Dundikája lett

A Playboy-cézár nemcsak hogy vendégül látta híres-hírhedt Beverly Hills-i kastélyában a 2005-ös magyar playmate-et, de kedvencei közé is beválogatta, így a lány a foci vébére készülő fotózás minden pillanatát a villában tölthette.
Dundika kérdésünkre elárulta: magát a palotát nem találta otthonosnak, de Pamela Anderson hálószobájába beköltözött volna. “Minden rózsaszín volt, borzasztóan kényelmes, hatalmas ágyakkal, ott szívesen laktam volna. De én amúgy a modern bútorokat szeretem, és hát Hefner, ugye, nyolcvan éves.”

A nyári németországi focivébére állt össze a modellek kvázi-focicsapata, amelynek 14 “játékosát” Hefner választotta ki az Év Playmate-je versenyt saját országukban megnyert modellek közül. A kiválasztottak közül azonban nem mindenki részesült abban a megtiszteltetésben, hogy a villában lakhat. “A többiek néhány sarokkal arrébb lettek elszállásolva, csak mi négyen laktunk vele a házban.”

Dundika, aki még soha nem járt Amerikában, magát a birtokot tökéletesnek aposztrofálta, de arra sajnos nem jutott ideje, hogy bejárja a várost. “Sajnos Los Angelest nem láttam, de a tisztaság és a gazdagság igazán megkapó volt. Hefnernél az állatkert tetszett a legjobban: a kismajmok, meg egy papagáj, amit ha simogattam, elaludt a mellemen. Aztán kinevetett és azt mondta: I love you. A városban viszont összesen két órám volt csak a vásárlásra.”

Pam és a rózsaszín Amerika
A playmate szerint a lányok egyáltalán nem voltak féltékenyek egymásra, hiszen ez mindnyájuk számára egy lehetőség volt, nem pedig verseny. “Mindenki nagyon örült, hogy egyáltalán ott lehetett. Leginkább a brazil lánnyal kötöttem barátságot, akivel osztoztam a rózsaszín szobán, de a német és a holland lánnyal is jóban voltam.” – meséli. Szerinte azért rózsaszín Anderson szobája, mert a sztárt sokszor fotózták pink ruhákban, így ez az ő színe lett.

A vad híresztelésekkel ellentétben Dundikáék egyáltalán nem vetkőztek (leszámítva persze a fotózást) és nem is dülöngéltek félrészegen, bekokszolva különböző gőzölgő medencékben. Akárcsak Pantichin Edinának, Dundikának is az a véleménye, hogy a villában egyáltalán nem szokás minden különösebb ok nélkül meztelenül szaladgálni. Ennek ellenére a búcsúpartin a meghívottak fele félmeztelen volt, tehát azért valami valóságalapja mégis csak lehet a vad orgiákról szóló információknak.

“Utolsó nap volt a búcsúparti, aznap reggel kilenctől este tízig a barlangfürdőben fotóztak minket. Persze akkor meztelenek voltunk, de amúgy nem. A partin több mint a fele a társaságnak félmeztelen volt, mi nagyrészt hálóingben voltunk, mert ez egy pizsamás parti volt.”

A bulira persze nem csak a playmate-ek voltak hivatalosak, hanem Hollywood elvetemültebb szekciója is, meséli Dundika. “Colin Farrell és Salma Hayek leültek velünk beszélgetni a partin, de csak közösen mindenkivel. Ahhoz képest, hogy csak öt hetet tanultam angolul, szinte én beszéltem a legjobban, el is határoztam, hogy most folytatom.”

A jövő: csúszásgátlók és nagy kérdőjelek
A pasijával mostanában csúszásgátlók forgalmazásában utazó Dundikát a hétvége alatt csak a leghíresebb amerikai focisták akarták felcsípni, de ők sem nyomultak durván. A modell szerint amúgy is mindenkinél bepróbálkoztak. “Ahogy én láttam, nem nagy sikerrel” – mondja nevetve – “Semmi pasizás nem volt, általában kevés férfi vett minket körül, csak a fotós Arnie Freytag, meg persze Hefner.

Dundika még nem tudja van-e további terve Hefnernek vele, de nagyon reméli, hogy igen. Akárcsak kísérője, Radnai Péter, a Playboy főszerkesztője, aki felfedezettjével tarthatott Los Angelesbe. Megkeresésekor Radnai elmondja, hogy ez egy egyedülálló lehetőség volt Dundikának, és hogy innentől neki kell boldogulnia.

A focistalányok júliusa
“A tavalyi Playboy konferencián derült ki, hogy csinálunk egy nemzetközi anyagot, a futball világbajnokság apropójából, de a képek csak a júliusi lapban lesznek benne.” – mondja Radnai.

“Tizennégy ország csajait gyűjtöttük össze, a legtöbb helyről az év playmate-je volt a befutó. Hefner maga válogatta a képeket. Mi már eredetileg is Dundikára gondoltunk, mikor megnézték az anyagokat, csak arra voltak kíváncsiak, mennyire beszélnek a lányok angolul” – meséli és hozzáteszi, hogy csak a francia, a horvát és a holland főszerkesztők vettek részt ezen az exkluzív fotózáson. Magával a Playboy cézárával azonban csak Radnai tudott interjút készíteni. – “Ha már itt dolgozom, akkor ez nagyon is számít, hiszen ő az első számú elérhető célpont. Ő alapította a műfajt.”

Hefner képek és Dali
Radnai nem tesz különösebb említést a női mellek számáról a Playboy-villában, mert szerinte sokkal jellemzőbbek a képek a Playboy császárról. “Tele van a kastély Hefnerről készült képekkel, de a legérdekesebb pillanat az volt, mikor az előtérben sétáláskor egy Dali-festményt szúrtam ki.”

Radnainak a számos terem közül a moziszoba nyerte el tetszését. “Nagyon szereti a mozit, van egy vetítője. A kanapéról szokta nézni a filmeket és a kedvence a Casablanca.” – folytatja, ami kissé meglep bennünket, az Aranypolgár jobban illett volna hozzá, de lehet ezt csak a villa és az állatkert miatt gondoljuk.

“Az interjút a könyvtárszobában készítettem, körös-körül az összes eddig megjelent Playboy ott hevert a szobában bőrkötésben. Ez az egész Los Angeles-i álomvilág egy igazi sikertörténet, ami tiszteletre méltó, ám közép-európai emberként Hefner egész világa távol áll a kultúránktól. Egy amerikainak viszont egész biztos, hogy ez a non plus ultra.”


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Dildóval és vibrátorral szexel Bíró Anna és Antal Annamária

Vibrátorokkal szexel a Szexpláza pornófim forgatáson Bíró Anna és Antal Annamária. Egy kétvégű dildó, és csiklóizgató [...]

Szexshopból válaszott dildóval is szexel Újj Anita

Újj Anita plázacica amatőr privát casting. Szexshopból válaszott dildóval is szexel Újj Anita! A Szexpláza [...]

Vibrátorért ugorj be az Intim Center szexshopba a legjobb szexbolt az országban

Ha kilátásban van egy kis szex, vegyél egy vibrátort! A vibrátor blog is írja, hogy [...]

Vibrátorok színes választéka szexshopban, budapesti szexbolt és online webáruház tippek

Vibrátorok színes választéka szexshopban, beszerezhetők sexshop online rendeléssel vagy szexüzleti személyes vásárlással. Ha férfi az [...]