Maria Geronazzónál végrehajtás

maria_geronazzoNagy bajban Maria Geronazzo. A magyar pornósztár megfizet! Az extrém szájmérettel rendelkező pornószínésznő több millió forintot kénytelen kifizetni a végrehajtónak. A munkája gyümölcse így másokat fog gazdagítani. De hogyan kerülhetett erre sor? A kemény munkával – egyszerre kilenc férfit elégített ki – megszerzett jövedelme teljes egészében a bírósági végrehajtót illeti. „Kaptunk egy hivatalos levelet egy végrehajtótól, amelyben felhívnak minket arra, hogy közvetlenül nekik utaljunk, ha bármiféle jogdíjjal tartoznánk Maria Geronazzónak. Persze mi nem tartozunk Máriának, inkább ő nekünk” – erősítette meg az értesülést az egyik bulvárlapnak Kovi, a népszerű pornófilm-rendező.
Megkeresésre a Fővárosi Bíróság is megerősítette a hírt: „A Fővárosi Bíróság végzésében megállapította, hogy a fizetési meghagyás jogerős és végrehajtható”.
Ezek után megállapítható, hogy tényleg igaz a dolog, nagy bajban van az „ország szája”.
„Valóban belekeveredtem egy csúnya dologba. Beszálltam egy lakásértékesítéssel kapcsolatos üzletbe, amit egy ismerősöm vezetett. Én sajnos jóhiszeműen aláírtam egy papírt, amit nem kellett volna, a barátom pedig lelépett a pénzzel. A bíróság arra ítélt, hogy én fizessem vissza a beszedett összeget, ami nincs is nálam” – mondta szomorúan Maria.
Maria tehát egyelőre nem tudja még, hogy miből fizesse vissza a 7 és fél milliós tartozást, csak reménykedik: „Remélem, a könyvem bevételéből majd többet tudok törleszteni, de így is igyekszem”.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Online szex shop és szexbolt Budapest belvárosban, az Intim Center Astoria

Milyen a jó szexshop? A jó szexbolt garantálja a teljes intim életet. A szexuális játékok [...]

Ritkán komoly kárt is okozhat a hamis potencianövelő, ezekben bízhatsz

A feketepiacon vásároltuk azokat a gyógyszereket, amiket aztán bevizsgáltattunk. Az illegális árusok azt állították, hogy [...]

Budapesti szexshop ajánló, Intim Center rendelés és szexbolt

Intim Center Szexshop kellékek és áruk férfiaknak és nőknek. Vásárolhatsz az üzletünkben személyesen, mert minden [...]

Sexshop centrum Budapest, INTIM CENTER üzlet és webáruház a vágyak kielégítője

Az INTIM CENTER webáruház és bolt, szexshop centrum Budapest a legjobb budapesti szexshop, az első [...]