Az első szépségkirálynő már megbukott a dubajozáson, a Bors információi szerint ugyanis első fokon börtönbüntetésre ítélték a Legszebb Anyuka címet viselő hölgyet.
Új szó született, a dubajozás, amely nyilván bekerül a magyar értelmező kéziszótárba is. Ezzel lehet ugyanis összefoglalni azoknak a magyar lányoknak a tevékenységét, akik Dubajba vagy akár Nyugat- Európába, főleg Olaszországba járnak jó pénzért árulni a testüket. Úgy tűnik, hogy a nemrégiben kirobbant prostibotrány felkavarta az állóvizet, a hullámok pedig egyre több ismert nő piszkos titkát mossák a partra. Közéjük tartozik Noémi is, akit pár éve Magyarország legszebb anyukájaként ismert meg a közvélemény. A Borsnak is boldogan nyilatkozott arról, hogy mekkora megtiszteltetés Magyarországot képviselni, és elújságolta: abban a boldog tudatban indult a Los Angeles-i döntőbe, hogy távollétében férje is gondját tudja viselni kislányuknak. Az akkor 28 éves, valóban szemrevaló hölgy nagyszerűen szerepelt, hiszen a negyedik helyen végzett. Ám akkor még senki nem sejtette, hogy már a hatóságok látókörébe került. Tavaly meg is született az elsőfokú ítélet, társ tettesként elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntette miatt egy év négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Még ma sem alhat nyugodtan, hiszen a másodfokú ítélet várat magára, ezért a börtön árnyékában kell élnie mindennapjait.
A Bors birtokába került információk szerint Noémi előbb prostituáltként, később szervezőként vett részt az „olasz melóban”. Ezt bizonyítják azok a dokumentumok, amelyek szerkesztőségünk birtokába kerültek. Ezek szerint jelentős részt vállalt a lányok beszerzésében, nyilvántartásában, a bevételek könyvelésében, annak vezetésében, a turnusok indításában. Úgy tudni, a szervezők intézték a lakásokkal kapcsolatos kiadásokat, rendezték a bérleti díjakat, a közüzemi számlákat, az internetes hirdetések költségeit, gondoskodtak a lakások állagmegóvásáról, megvásárolták a tisztálkodó szereket, nem utolsósorban nagy mennyiségű óvszert.
A csoport, amelyhez Noémi tartozott, több országba, valamint városokba, például Milánóba, Firenzébe és Oslóba közvetített ki lányokat, akik akár egy-két millió forintot is megkerestek havonta. Ennek a felét tarthatták meg, míg a másik részét jutalékként a szervezőknek kellett leadniuk. Érdekessége a történetnek, hogy Noémi társadalmi munkában a Családokért – „Tisztán” Alapítvány kuratóriumi tagjaként is működött akkoriban.
Szerettük volna megkérdezni, hogy a történtek után lemond-e a királynői címről, illetve, mi a véleménye a most kirobbant dubajozós botrányról, melynek ő mintegy előfutára volt. Ám azt a telefonszámot, amelyen korábban el lehetett érni, már más használja, ezért tegnap lapzártáig nem tudunk kapcsolatba lépni vele. Forrás: Borsonline.hu
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátort kaptam ajándékba, hogy használjam?
A vibrátor használata egyre elfogadottabb a köztudatban, így egyre több nőnek van vibrátora. A csiklóizgatós [...]
Alpha Man potencianövelővel kiegyensúlyozott lesz a szexuális életed, és libidód
Alpha Man potencianövelő és immunerősítő, rendelés vagy személyes vásárlás. Tökéletes férfi vitamin 3 kiemelt hatással [...]
Top10 potencianövelő amitől kőkemény merevedésed lesz
A legjobb gyógyszerek a potencia növelésére férfiaknál! Az erekciós diszfunkció (rövidítve ED, korábban impotencia) azon [...]
Mészáros Dóra szexi ápolónő jelmezben Szexpláza pornóban dolgozott
Mészáros Dóra vagyok, erotikus táncos és aktmodell. Nevem a kétezres évek közepén került a köztudatba, [...]