A legtöbben eredeti szakmájuk árnyékában maradva sztriptíztáncolással keresik a kenyerüket, de van köztük olyan, aki könyvírásra adta fejét, vagy épp egy valóságshowban bukott le múltjával. Kiválogattunk egy pár leszerelt magyar pornószínésznőt, akiknek állítólag eszük ágában sincsen újra filmezni, pedig fényes karriert futottak be az iparban.
Két évet húzott le Puma Black néven a pornószakmában az egykori Bajkeverők című játékfilm-reality egyik szereplője. A Viléna Viva névre anyakönyvezett lány ereiben görög, olasz és némi arab vér is csörgedez, származását viszont nem is lehet felfedezni a szétplasztikázott arcvonások mögött. Azon kívül, hogy akár egy 30 centis néger is simán lecsúszik a torkán, mindössze annyit tudunk róla, hogy ismerősei szerint saját maga kreált világában él: példaképe a Barbie baba, úgy is öltözködik és viselkedik. Az összes többi hír kitalációnak bizonyult róla.
Mészáros Dóra
Mészáros Dóra – művésznevén Dorothy Black – az iskolázott pornószínésznők csapatát erősíti: a ma már csak sztriptíztáncosként dolgozó lány annak idején az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán szerezte diplomáját könyvtár szakon. A főiskolai tanulmányai alatt kezdett el pornózni, és pár évvel ezelőtt találta meg a műfajon belül azt, amivel igazán szeret foglalkozni: a tánc és az aktfotózás. 2002-ben szerepelt a Playboy címlapján, és azóta is sorra jönnek a felkérések különböző magazinoktól. Mindemellett erotikus műsorát akár meg is rendelhetik a rajongói clubokba, legénybúcsúkra és egyéb rendezvényekre. Kedvenc mondatunk tőle: “Húzzunk már határt a picsamutogatás és a kurválkodás között, könyörgöm!” – amit egy korábbi interjú során ejtett meg, felhívva mindenki figyelmét arra, hogy a meztelenkedés nem egyenlő a prostitúcióval. Pornó anyag itt
Pirner Alma
Pornós múltjában Ginger Jones néven futott a kanadai sztriptíz-világbajnokság győztese. Pirner Alma mára már felhagyott a kemény szakmával, és saját tánciskolában oktatja az erotikus mozgásra vágyókat. A 28 éves, férjezett modell állítása szerint, ha a magyar szellemiség nyitottabb lett volna annak idején, most ő lehetne Dita Von Teese. Tíz éve vetkőzik, és egyik nagy fájdalma, hogy itthon még nem érzik át a revütánc és a kamerák előtt történő dugás közti különbséget. “Már megszoktam, hogy pornósként tekintenek rám. Nagyon nagy önbizalmat adott, hogy külföldön máshogy ismerik el a tevékenységemet, az egész világot bejártam már a showműsoraimmal” – mesélte korábban.
Molnár Alexa
Molnár Alexa 1998-ban került be a Helen Duval Produkcióba, ahol egyből ráaggatták az Alexandra Diamond nevet, és több pornófilmet is kidobtak a főszereplésével. Tehetségének köszönhetően a Pleasure arca lett, és három pornó Oscar Díjjal jutalmazták munkáját. A sikerek ellenére a szakmát végül ő is otthagyta, elmondása szerint már négy éve nem űzi az ipart. Később unokahúgával egész Európában felléptek sztriptíztáncosként, de egy ideje már ezt a fajta műfajt sem űzi. Legalábbis már megválogatja, milyen munkákat vállal be – tudtuk meg tőle nem is olyan régen, amikor a Müller Attilával való kapcsolatáról kérdeztük. Diamond legfőképp a Cool TV műsorvezetője miatt hagyta abba a pucérkodást, és inkább osztó lesz egy kaszinóban. “18 évesen kezdtem el a szakmában dolgozni, de 3 éves koromban már tudtam, hogy táncosnő leszek. Az évek során tanultam hip-hopot, balettet, ritmikus sportgimnasztikát, azonban a Moulin Rouge-ban eltöltött évek alatt tanultam a legtöbbet a táncról. Koreográfus segítségével finomítottuk a mozdulataimat és ott tanultam meg igazán, milyen kell lennie egy igazán erotikus műsornak. Karrierem első állomása, a Hustler Magazin promóciós turnéja volt, mely megalapozta a későbbi fellépéseimet is. 1998-ban kerültem be a Helen Duval Produkcióba, melynek köszönhetően, Alexandra Diamond néven több ismert pornófilmben is szerepet kaptam. Így lettem a Pleasure arca, majd 3 pornó Oszkár Díjjal jutalmazott a szakma munkáimért. Jelenleg egész Európában fellépünk állandó partneremmel és barátnőmmel Anettel, aki az unokahúgom is egyben. Imádom a táncot és mivel ehhez a szakmához bizonyos fokú exhibicionizmus is kell, úgy érzem megtaláltam a helyemet. A Pornófilmezést már jó ideje abba hagytam, de nem bántam meg egyetlen percét sem. Büszke vagyok a karrieremre és arra is, hogy a műsoraimat nem csupán Magyarországon, de egész Európában ismerik és mindenhova visszahívnak, ahol egyszer már bemutatkoztam.”
Vad Katalin
Michelle Wild először csak táncosnőként dolgozott egy éjszakai bárban, később pedig szextelefonos szolgáltatásokat nyújtott. A pornóiparba 2001-ben robbant be, és egyből a legelismertebb sztár lett a szakmában. Két Pornó Oszkár Díjat is bezsebelt, végül csaknem 80 film után, egy hirtelen jött szerelem miatt felhagyott a kamerák előtti dugással. Férjhez ment, gyereket szült, majd szerepet kapott a Jóban Rosszban sorozatban, ahol már Vad Katalin névvel került a stáblistára. Rövid idő elteltével kiírták karakterét a szappanoperából, és kicsit visszatért a kitaposott ösvényre: az FHM-nek ismét ledobálta a ruháit, és könyvet írt a szexről.
Niki Belucci
Mindössze fél évig forgatott pornófilmeket Niki Bellucci, de ez a kis idő is elég volt ahhoz, hogy 2003-ban elnyerje “Az Év Felfedezettje” Pornó Oszkár Díjat. A díjátadó ünnepségen aztán nem kis meglepetéssel szolgált: bejelentette, hogy felhagy a pornózással, és inkább topless DJ lesz. A furcsa váltás és elképzelése miatt a közvélemény akkoriban még körberöhögte a lányt, de ő kis idő múlva bizonyított: 2004-nem már megjelent az első maxi lemeze, és azóta Európa egyik legkeresettebb női DJ-jévé nőtte ki magát. Egy ideje pedig két cici helyett már fűzőben áll a pult mögé.
Szalontai Ági
A Bár 2.0-ban szereplő Szalontai Ági neve legelőször onnan lehetett sokak számára ismerős, hogy ő volt az, akit hírbe hoztak Kimi Räikkönennel és Mark Webberrel is. Ezek után már az sem okozott meglepetést, amikor egyik olvasónk előállt az óriási mellű lány pornófilmjével, aztán még eggyel, és még eggyel, ahol Maria Belucci néven alakított. A topless táncos eleinte tagadott, aztán a történetet úgy módosította, hogy a rendező Pierre Woodman stábja leitatta, így esett, hogy hárman is keményen megrakták, és lányokat is bevállalt. Ezek után viszont jó útra tért, és a Bár élő adásában is csak a banánt szopta le.
Geronazzo Mária
Miután négy férjet elfogyasztott és külföldről hazatelepült, Geronazzo Maria úgy gondolta, szexuális éhségét csak Kovi egyik filmjében tudná csillapítani. A nagyszájú nőként köztudatba robbant asszony a hírek szerint egymillió forintot fizetett azért, hogy pornóban szerepelhessen, persze ő mindvégig tagadta ezt az állítást. A produkció mindenesetre elkészült, de a tervezett 10 pasi helyett “mindössze” kilencen csüngtek végül Geronazzo ajkán. A kétgyermekes anyuka pár héttel később mélységesen megbánta gang-banget, tettét pedig erotikus rúdtánccal hozta helyre. A szexipartól ő sem bírt elszakadni, pár hete megnyitotta a Nőies és Férfias Művészetek Iskoláját, ahol heti 160 ezerért oktatja többek között a szopás tudományát.
Aranyosi Mariann
Aranyosi Mariann neve valószínűleg sok embernek nem mond semmit, de ha Maya Gold -ként emlegetjük a 2004-ben szintén leszerelt pornóst, mindenkinek beugrik az arca. Nem csak az arca. Az egykori pornódíva annak idején egy újsághirdetésre jelentkezve csöppent bele a kemény szexiparba úgy, hogy előtte még soha nem látott egy felnőtt filmet sem. “Nincs olyan dolog, amit konkrétan nagyon megbántam volna az életemben. Persze apróságokat talán. Például azt, hogy milyen hagymából főzöm a pörköltet, de a nagy dolgokban valahogy mindig sikerült az érzelmeim mentén jó döntéseket hoznom” – nyilatkozta régebben a Velvetnek. Michelle Wildhez hasonlóan ő is könyvírásra adta a fejét, de szex helyett az örökké tartó párkapcsolat elemzését tartotta fontosnak a műben.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Pároknak milyen szexshop játékok jók?
A szexuális élet felfrissítése és izgalmasabbá tétele érdekében sok párnak szüksége lehet némi újításra és [...]
A legjobb szexshop az INTIM CENTER nyitva 33 éve, de jópár szuper szexbolt van még
A budapesti szexshop az Intim Center, az Astoriánál a Károly krt 14. sz. alatt található. [...]
A legjobb potencianövelők – Kelemen Anna, Koncz Gábor, Lagzi Lajcsi tippek
Az egyik folyamatos szedésű szer, a Forever Man potencianövelő arcának kérték fel Koncz Gábort. A [...]
A csiklóizgatók királynője a Womanizer
Az új Womanizer PRO W500 csendes, praktikus és kielégítőbb, mint az előző tipus. A minden [...]