MILF nő a Miss Universe Hungary döntősei között

Lezajlott a Miss Universe Hungary 2024-es versenyének elődöntője, melynek során a zsűrinek 92 nevezőből kellett kiválasztania azt a 12 lányt, akik elindulhatnak a koronáért. Kormos Enikő 40 évesen került be a top 12-es mezőnybe a Miss Universe Hungaryn, de szinte senki nem mondaná meg róla, hogy több harmincnál. A jógaoktatónak elképesztő alakja és gyönyörű arca van. Elárulta, miért indult a szépségversenyen.

Ahogy azt mi is megírtuk, idén eltörölték a felső korhatárt a Miss Universe Hungary versenyén, így egy 40 éves hölgy is bejutott a legjobb 12 közé, akik közül egy valaki képviseli majd hazánkat a nemzetközi szépségversenyen. A 73. alkalommal megrhirdetett Miss Universe Hungaryn először juthatott a topmezőnybe olyan nő, aki betöltötte a 40-et, ami igazán inspiráló lehet mások számára. Egy 40 éves nő is bejutott a Miss Universe Hungary döntőjébe. Ő az Kormos Enikő:

“Tudomásomra jutott, hogy eltörölték a korhatárt, és arra gondoltam, miért is ne jelentkezzek. Egy színvonalas, profi, nemzetközi versenyen való, mindenképp jó tapasztalatszerzési lehetőség, amely új ajtókat nyithat meg előttem, és segít a kapcsolatépítésben. Nem ez az első versenyem, körülbelül tíz évvel ezelőtt az utcán állítottak meg, hogy lenne-e kedvem részt venni egy nemzetközi versenyen. Csak úgy jelentkeztem, a kaland kedvéért” – ecsetelte a lapnak lelkesen. Hozzátette, még nincs gyermeke:

“Gyermekem nincs, ha mellettem lesz a megfelelő partner, majd érkezik a gyermekáldás is” – szögezte le a szépség.

Idén 73. alkalommal szervezik meg a Miss Universe-t, amelyen Magyarország is képviselteti magát. A Miss Universe Hungary elődöntőjét már meg is tartották, szeptember 28-án pedig az is kiderül, hogy a 12 döntős közül ki képviselheti hazánkat a világ legrangosabb szépségversenyén.
Szombaton a budapesti Andrássy úti W Hotelben megtartották a Miss Universe Hungary elődöntőjét, ahol kiderült, ki az a 12 nő, aki ott lehet a döntőben, és színpadra léphet a koronáért, valamint a világdöntőbe jutásért – olvasható a Career Brand management sajtóközleményében.

A világ legrangosabb és legelismertebb szépségversenyét idén 73. alkalommal írták ki a szervezők. Magyarország egy meglehetősen hosszú szünet után 2023-ban visszatért a nemzetközi sorozat mezőnyébe, így Blága Tünde személyében ismételten képviselhette magyar lány hazánkat a versenyen.

A Miss Universe Hungary újbóli életre hívásában oroszlánrésze volt Özer Nórának. A magyar–török származású, jogászvégzettségű Özer Nóra maga is nyert idehaza rangos szépségversenyt, de − mint mondta − a Miss Universe egy egészen más világ. Elmondása szerint ezt az a 636 lány is megtapasztalhatta, aki benevezett az idei versenyre, ugyanis már a 12 kiválasztott közé bejutni is óriási kihívást jelentett. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke a nap végén elégedetten nyilatkozott az idei középdöntőről:

– Úgy érzem, elégedettek lehetünk, mert sikerült kiválasztanunk azt a 12 lányt, aki egész biztosan méltóképpen fogja képviselni a verseny szellemiségét a szeptember 28-i döntőn. Számomra külön öröm, hogy nem egy homogén mezőnyt válogattunk össze, hanem nagyon színes ez a döntős csapat. A fiatal lányok mellett van egy 40 éves hölgy is, aki a fiatalokat megszégyenítő külsővel rendelkezik – mondta Özer Nóra, aki azt is elárulta, hogy idén először nem volt korhatárhoz kötve a jelentkezés, így 18-tól 40 éves korig jelentkeztek a hölgyek.

A döntőbe jutott 12 hölgy és a tavalyi győztes, Blága Tünde (balról jobbra): dr. Kuizs Vivien, Árki Dominika, Kormos Enikő, Halász Noémi, Petróczi Panna, Apetrei Fanni, (Blága Tünde MU 2023-győztes), Oldal Szintia, Fekszi Szimonetta, Bedzsó Liliána, Molnár Mira, dr. Kenéz Nóra
A döntőbe jutott 12 hölgy és a tavalyi győztes, Blága Tünde (balról jobbra): dr. Kuizs Vivien, Árki Dominika, Kormos Enikő, Halász Noémi, Petróczi Panna, Apetrei Fanni, (Blága Tünde MU 2023-győztes), Oldal Szintia, Fekszi Szimonetta, Bedzsó Liliána, Molnár Mira, dr. Kenéz Nóra
Fotó: Career Brand Management
„Ugyancsak örülünk, hogy az ország minden pontjáról jelentkeztek, és nagyon sokan kiemelték, hogy mennyire befolyásoló tényező volt számukra a Miss Universe pozitív értékrendje, amikor belevágtak a megmérettetésbe” – tette hozzá.

Özer Nóra azt is elárulta, hogy a szeptember 22–28. közötti felkészítő tábor helyszíne a villányi Bock Hotel Ermitage lesz, ahol elsősorban a koreográfián lesz a hangsúly, de az is fontos, hogy a szervezők minél jobban megismerjék a lányokat.

„A döntőre szeptember 28-án kerül sor az Operettszínház egyik termében” – zárta szavait az elnök.

Lehet, hogy egy szépségversenyen zsűrizni a legtöbb férfi számára álommunkának tűnik, de Hajós István, a zsűri elnöke elmondta, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolguk. Kiemelte azt is, hogy mennyire sokszínű volt a mezőny.

A legfiatalabb versenyzőnk 18, míg a legidősebb 40 éves volt, azaz két évtized különbség van köztük. Véleményem szerint kifejezetten jót tesz a versenynek, hogy érettebb hölgyek is bekerülhettek a döntőbe. Amire külön figyeltünk, hogy ne »csak« szépek és csinosak legyenek a kiválasztottak, hanem kommunikációjukban, értékrendjükben is olyan hölgyeket válasszunk, akik később méltóképpen képviselhetik Magyarországot – mesélte Hajós István.

A W Hotelben megrendezett egész napos kiválasztón egy igazán szakértő szempár is figyelte a lányokat a zsűri soraiból, hiszen a tavalyi győztes, Blága Tünde is ott ült az ítészek között. A kiválasztás egyik érdekessége volt, hogy idén is elindult a versenyen Blága Tünde egyik tavalyi riválisa, a második udvarhölgy, dr. Kenéz Nóra.

  • Mivel a szervezők kicsit lazítottak a korhatárra vonatkozó szabályokon, így a versenysorozat hazai történetében először akár negyvenéves nevezők is indulhattak, és végül a tizenkettő legszebb közé be is került egy hölgy, aki idén ünnepelte a negyvenedik születésnapját. A kiválasztott szépségeket a tavalyi győztessel, Blága Tündével együtt a fenti főképen láthatod (ide kattintva nagyíthatod is), de a szépségverseny hivatalos Instagram-oldalára is kikerült egy kép, amelyen egyenként is szemügyre vehetők a versenyzők.

A döntősök: Molnár Mira, Kenéz Nóra, Fekszi Szimonetta, Halász Noémi, Bedzsó Liliana, Oldal Szintia, Kormos Enikő, Apetrei Fanny, Kis Laura Dóra, Árki Dominika, Kuizs Vivien, Petroczy Panna.
Bikinis képek itt vannak a lányokról: https://player.hu/kult/miss-universe-hungary-dontosei


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Dildóval szexel Mecseki Anett és Medgyesi Bernadett

Medgyesi Bernadett és Mecseki Anett pornós nevén Black Diamond leszbikus pornó a Szexpláza szexshop webáruház [...]

Potencianövelő vásárlás az INTIM CENTER szexshopban, rendelés webshopból

A potenciával kapcsolatos problémák minden embert aggasztanak, különösen reproduktív korban. A probléma azonban annyira kényes, [...]

Vibrátor szex leszbikus lányokkal, pasivadító erotika

Csinos leszbikus lányokkal vibrátor szex. Csiklóizgató vibrátor és rúd vibrátor együttes használata a legjobb. Különbségek [...]

Tudnivalók, mielőtt vibrátort vásárolsz

Oké, szexjátékok vásárolni ciki dolog, vagyis egyáltalán nem ciki, de az biztos, hogy a legtöbbünk [...]