Nedvesedik a pinám

Most, hogy a nyári záporok egymást váltják nap, mint nap, egyre zavaróbb tényezőkként tekintük a csapadékra. És éppen megint összegyűltek a felhők fölöttem, és már épp mérges lettem érte. Pedig alapvetően lenyűgöz a vihar, de naponta 3-4 alkalommal már sok belőle. Túl sötét, túl hangos, gyorsan jön és hamar múlik. Mindent elmos…
Aztán eszembejutott, hogy amikor kicsi voltam, mennyire szerettünk kimenni akkor, amikor a legsűrűbben esett, hogy csak engedjük átázni a ruháinkat és tapicskoljunk az átnedvesedett földön. Elmosolodtam, kiléptem a papucsból és mezítláb indultam el a túlhevült kő és a hűs víz elegyébe. A nedves fűszálak simogató érintése a talpamon igazán barátságos volt. Az eső pedig csak ömlött, a ruháim egy pillanat alatt átáztak, a bőröm selymesen nedvessé vált. És élvezni kezdtem a helyzetet, nagyon is.
A fehér felső alól átütött a melltartóm csipkéje és a hideg vízre reagáló kemény mellbimbóim… Az utóbbi időben a fantáziám “haldokolt”, és magamhoz is csak éjszaka, alvás közben nyúltam, amire felébredve rosszallóan döbbentem rá és abbahagytam. De ez a helyzet igazán felizgatott, és nagyon sajnáltam, hogy nem néz az üvegajtón át egy fürkésző tekintet. Hogy a vizes ruháimon keresztül vágyjon megérinteni és a lehült bőröm simogatva kutasson a meleget adó zúgaim után.
Egyszer egy nagyon bohókás fiú mondta nekem, hogy a legjobb dolog esőben csókolózni, és azt hiszem a csókolózáshoz még valóban tökéletes körülmény lehet egy hirtelen jött zivatar a fülledt melegben, de azt hiszem, jobb, ha mire az előjáték véget ér, már csak a ruhámból, hajamból elcseppenő vízgyöngyök csordogálnak végig a pinám nyílásán

Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEXSHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!