Nudista part 2

– Hányan jutunk egy csajra? – visított valaki a bokrok mögül.
A játszótér mellett haladtam el éppen, amely közvetlenül egy lapos épület mögött kezdődik, és hosszan elterül a baloldali járda mellett. A hagyományos hinták és mászókák seregei mellett magában foglal egy apró, kacskaringós közlekedési parkot is. A sok, kékes fénnyel világító, szúnyoghálós ablak után – melyek az állomástól vezető utamat szegélyezték – felüdülés volt végre nem tévétől származó hangokat hallani.
A játszótéren nagy élet zajlott, a lárma alapján vagy nagyon sokan, vagy kevesen ugyan, de intenzíven ricsajoztak. Azt a néhány homályos lámpát, ami már tavaly sem világított, ha egyáltalán megjavították időközben, újra lekapcsolták gondos kezek marékra fogott és jól irányzott, kőkorszaki távirányítói. Minek a fény, amikor sokkal izgalmasabb kitapogatni a partnert, főleg ha ellenkező nemű?
– Add már egy körre! – Közvetlen mellettem csattant fel a követelés, csak a sövény túloldalán, mire válaszképpen hangosan fékezett egy bicikli, és zörrenve cserélt gazdát.
– Nesze!
Megtorpantam.
Általános iskola után szétszóródtunk, én is 100 kilométerrel távolabbra kerültem, s hiába jártam haza – először hetente, később kéthetente, majd havonta – hétvégenként, nem jött össze ugyanaz a társaság. Új ismerősök, új haverok foglalták el a régiek helyét mindenkinél, és a következő nyári szünetig – ami ezennel elkezdődött – minden megváltozott. Csak az ismerős hang nem!
Éreztem, hogy figyel valaki a sötétség nyújtotta előnyös helyzetéből, gyanús lehettem a hirtelen megállással, amikor ezen a terepen tisztes járókelők inkább szaporázni szokták lépteiket.
– Imíííííí! – süvöltött a régebben számtalanszor hallott hang.
Sosem hívott így, de egy év távlatából megváltozhatnak az emlékek. És sosem örült még nekem ennyire, hogy keresztülcsörtessen a karistolós bozóton, de egy év nagy idő lehet.
– Most jöttél vonattal? – Hangjában egy kevés lenézés, olyan egészséges szintűnek mondható, ami érthető is, hiszen őt biztosan kocsival hozták volna haza a szülei. Még két feltétel teljesülése esetén fordulhatna elő: Ha elengedték volna vidékre tanulni, s ha tévedésből egyáltalán felvették volna valahová. Úgy tudom, pihenéssel töltött egy évet, ami érthető is, ha számításba vesszük, micsoda megerőltető lehetett számára a korábbi 8 esztendő monoton tanulása. Esetleg pihenés mellett bejárt apja cégéhez, és élvezte, hogy kisfőnöknek tekintik az egyszerű, simulékony emberek.
– Most, vonattal – 10 óra múlt jócskán. Az állomás felől jövök csomaggal, s mivel abban az irányban más fontos épület nem található, nem vall túl élése elmére, hogy ezt ilyen simán kitalálta. – Mi van veled?
Nem vállalkoztam a bokrokon keresztül átvágni, így kis kerülővel jutottunk a padhoz, melynek ülőlapján és háttámláján, no meg körben a füvön még nyolcan terültek el. Ha hozzájuk tartozik még az a két alak, aki – egy járgányon – eszeveszett iramban rója a köröket a keskeny, gyerekbiciklikre tervezett labirintusban, akkor immár tizenketten lettünk.
A pad egy tenyérnyi szabad helyére letettem a hátizsákom, ahonnan egyből felkapta és meztelen combjára téve, plüssmackóként vagy díszpárnaként ölelte magához egy csaj.
– Helyzet? – tette fel a komoly társasági kérdést egy ismeretlen.
– Arrafelé sincs nagyobb élet, mint itt – Nem árultam el ugyan, merre található az „arrafelé”, de a kijelentésem megnyugtatta őket. Hümmögtek.
– Még gyengusabb lesz az eresztés, ha mindenki elhúzza a belét nyaralni – helyeselt a társasági lény, és magához húzta a csajt a hátizsákommal együtt.
– Menj má’! – hangzott a válasz, de nem tolta el magától a srácot, még csak nem is menekült a csápoló karok elől, hanem csomagostól átült az ölébe.
– Szoktatok jókat bulizni? – kérdezte az egykori osztálytárs, Mákos.
– Mire kialakult a csapat, véget ért az év… – Nem tudtam, mit válaszoljak, ezért inkább kitértem. Ha elmondtam volna, hogy tavasztól kezdve belevetettük magunkat az élvezetekbe, még dicsekvésnek vennék…
– Itt csak punnyadás van! – szólalt meg zsörtölődve a lány a csomagom mögül – Magolnak, pillednek…
– Kénytelen, akinek több tanulásra van szüksége… – bólintottam megértően a sötétben.
– A lúzerek!
– Hát nem mindegy, hogy kettes vagy hármas? – Egyikük sem tűnt tanulás-pártinak.
– Mit szoktatok csinálni? – Majdnem hozzátettem: … ha már suliba nem jártok.
– Itt lógunk… Pite az egész! – hallatszott a hátizsákom felől. – Ne nyú’kálj má’ a sunámhoz! – Ezt már nem nekem, hanem annak a srácnak címezte, akinek az ölében ült.
– Áll a cerka? – érdeklődött egy kedélyes hang a fűből.
– Bele ne ülj a petárdába, mert megprütyköl! – figyelmeztette a biciklivel körözők egyike.
– Tahóvagon, kuss! – szólalt meg a lány alatt fészkelődő srác.
– Most csapatott a bolt mögött… – kezdte a pad szélén szorongó sötét alak, akiről kiderült, hogy fülig feketébe öltözött csaj.
– Tejbepina, kuss! – kapta kapásból az eligazítást ő is.
Nyüszítő fékezéssel állt meg mellettünk a bicikli, levetve hátáról két utasát, a petárdára és prütykölésre figyelmeztető, kissé duci srácot, és a mellben erős, egyébként vékonynak mondható lányt.
Mákos elkapta a megkönnyebbülten felnyögő biciklit, mielőtt az a földre csapódna.
– Mit csinálsz a nyáron? – kérdezte tőlem.
– Négy hét kötelező szakmai gyakorlat… – Úgy gondoltam, hatalmas előnye a sötétségnek, hogy nem láthatom megvető tekintetét.
– Egész nap? – hüledezett.
A többiek sem jutottak szóhoz döbbenetükben.
– Azt hiszem délig, vagy kettőig – válaszoltam.
– Ha utána van kedved, gyere ki ide! Összejönnek az arcok… – Közben a bicikli kormányát rázogatva, figyelte a csörömpölést: – Kalácsbelű, ha szétberhelted…! Minek kellett a pinabubust is magaddal rángatni?
– Jól van, majd megnézlek benneteket holnap napközben! – vágtam közbe gyorsan, mielőtt elfajulnának a dolgok, meg velem már úgysem törődött senki, csak a csomagomat szorongatta a csaj változatlanul.
Fogtam a hátizsákom nyelét, mire az azt lelkesen ölelgető lány helyére rángatta nyakáig csúszott felsőjét, és elhessegette a cicijeit markolászó kezeket.
Mákos a család- és az utónevének összevonásából nyerte a becenevet – legalábbis az utóbbi időkig ez tekinthető hivatalos magyarázatnak. Vadonatúj haverjai szerint, akik talán nem is ismerték M. Ákosként, kipróbált néhány olyan szert, melyek között a mák növény gubójából kinyert drog is akadt. Élte az elfoglalt, feltörekvő vállalkozók gyerekeire jellemző gondtalan, de unalmas életet, amiben a szeretetet és a törődést a „van elég pénzed?” érdeklődés pótolta. Mindenkinél korábban rendelkezett önálló, tekintélyes bankszámlával, mely megnyugtató fedezetet jelentett szeszélyes költekezéséhez.
– Ezek nem is ebédelnek? – töprengtem, amikor dél körül az utcán pillantottam meg a bandát. A játszótér irányába tartottak.
Nyári munkahelyemen félórányi ebédszünetet kaptam, de megállapodtunk a gyakorlatot vezető, fénylőn kopasz úrral, hogy holnaptól még ennyire sincs szükségem, inkább nem kettőig dolgozom, csak fél kettőig. Körbesétáltam a városközpontot. Mint bombariadó előtt, a hőség mindenkit fedezékbe terelt, már aki nem eleve a standon heverészett.
Munkaidő után siettem haza, és sürgősen levelet írtam Anettnek. Később a házunk árnyas kertjében felváltva olvasgattam és bambultam – estig.
Így telt el még néhány nap, annyi különbséggel, hogy délben nem sétálgattam, viszont otthon rendszeresen várt Anett levele.
A következő hét elején látogattam meg a játszótéri bandát, s nem voltam biztos benne, hogy ugyanazokat látom-e nappali fényben, mint akiknek a körvonalait is alig bírtam kivenni a sötétben.
A tér felé irányultam, amikor a vén templom tornyában rázendítettek a harangok, 2 kilométeres sugárban hirdetve az ebédidőt. Megkönnyebbülten léptem ki gyakorlatvezetőm – egyben „a főnök” – zsúfolt, fontosságot demonstráló irodájából. Örültem, mert mégsem kell kettőig dolgoznom, mint ezt a főnök mintegy félórás, kimerítően száraz előadásából sikerült kihámoznom.
– Hadd járja át a műhelyszag! – kiáltott fel, amint hívásának eleget téve beléptem, és szállóigévé vált mondata csattanójaként a kezében tartott iratköteget egy nőiesen duzzadó kupac tetejére dobta, nem kevés port kavarva ezzel.
– Én is voltam szakközépiskolás, nekünk is kötelező volt a nyári gyakorlat… – kezdte olyan energia-befektetéssel, mintha e cáfolhatatlan tényekben kételkedni látszanék. – Arra jó, hogy látsz munkahelyet, és rájöhetsz, hogy minden másképp történik, mint az iskolában tanítják…
Egy idő után alábbhagyott feszült figyelmem – mondjuk ki: elkalandozott –, és ahogy háttérzajként szólt a monoton szöveg iskolákról és munkahelyekről, no meg ezek lelki kapcsolatáról, elolvastam az asztalon fejjel lefelé álló papírokat, unalmamban megnézegettem a falon lógó okleveleket és különféle tréningeken kiérdemelt tanúsítványokat. Magamban a tulajdonosuknak mindhez egyenként gratuláltam, ezzel is sikerült agyonütni az időt:
„Engedje meg, kedves x úr, hogy magam és a kollektíva nevében, valamint ismerőseimet is teljes joggal képviselve, ezúton fejezzem ki elismerésemet a …-én tartott, intenzív, LEGENDÁS SZOLGÁLTATÁS – de hülye neve van! – című tréningen való eredményes részvételéért, és az ott tanúsított szorgalmáért, aktivitásáért…” és így tovább! Mind a kilenc, nagy becsben tartott ereklyével kapcsolatban elmondtam néma gratulációmat, kicsit változtatva azért a szövegen, nehogy megunjam már a másodiknál.
A főnök tükörfényes feje csak mondta és mondta a vég nélküli monológot zavartalanul. Ott tartott, hogy
– … az iskola is más, az élet is más…
Közben Joli, egy húsz év körüli nő behozott egy dossziét, amely – Hadd járja át a műhelyszag! – a nagyobbik halom tetejére került.
Eljátszottam a gondolattal, hogy a tekintélyes kupac alján, a sárguló papírokon kifakult a tinta, esetleg papirusztekercsek vagy állatbőrre írt fontos dokumentumok – az aktuális király aláírásával – várják az elintézést… De Joli érdekesebbnek bizonyult! Egy tizenéves srác számára még beláthatatlan az idő, s a néhány évvel idősebb nő is „néninek” számít, bár azt el kell ismerni, hogy egyúttal igazi nőnek is.

Sajnos Joli nem sok időt töltött a régészeknek és levéltárosoknak sok munkát kínáló irodában, így alig tudtam megszemlélni kiugróan telt melleit, melyek lázadozva feszegették egyenöltözete korlátait, s ugyanígy deréktól lefelé is kicsattanásra készülődtek nőies bájai.
– Tehát ha úgy gondolod – fejtegette a főnök -, hogy nem szeretsz korán kelni, vagy éppen délután van halaszthatatlan dolgod, vagy például délelőtt szeretnél elmenni… egy időre – pislantott a Joli után becsukódó ajtóra -, akkor csak annyit kell mondanod: elmegyek, ekkor jövök. Ennyi.
Ez tetszett. Mégis érdemes volt ennyit áldozni a drága időmből! Mondhatta volna már tegnap, vagy tegnapelőtt, vagy azelőtt…
Így esett, hogy pontban délben, amikor diadalt ültek a harangok, diadalmasan kiléptem az utca gyér forgalmába. Úgy gondoltam, hogy felmarkolok egy hotdogot a büféből, és megnézem Mákost, a játszótéren punnyad-e sötét csapatával.
– Imíííí! – eresztette ki a hangját, ahogy észrevett.
Nem emlékszem, hogy valaha is ennyire örült volna nekem, talán csak ki van éhezve a megszokott arcok mellett egy régi ismerősére.
– Helyzet?
– Mi a pálya?
– Megmártottad már a hegyét?
Az etikett által előírt udvariassági formulák között egy értelmes kérdés is elhangzott:
– Eljössz a Körös-torokhoz gangelni?
Ebben sikerült is gyors egyezségre jutnunk, s mivel ők már a menetrendet is tudták, elindult a csapat.
A tömegtől távolabb haladtunk a parton, s amerre kisebb-nagyobb nyaralók – mint szögletes négylábúak – álldogálnak vastag oszlopokon, letelepedtünk.
– Ismizek ott egy csajt – jegyezte meg Mákos egyik haverja, miközben leültünk az agyagos és a füves rész találkozásánál.
– Hol is? – kérdeztem.
– A gályán… a melóhelyeden.
– Akad belőlük jó néhány…
– Ji… Ju… Ja…?
– Joli? – könyörültem meg rajta.
Bólintott, és félreérthetetlenül mutatta markaival Joli elsődleges, külső, női jegyeit.
– Tömnivaló – egészítette ki mutogatását.
– Az, aki hirdeti a masszázst a Szuperinfóban? – érdeklődött Mákos.
– Ja.
Közben ketten térdig gázoltak a vízbe, majd váratlanul nyakig merültek, és kapálózva a partra menekültek. A srácot boxerban érte a hirtelen merülés, ám a vékony lány térdig feltűrt nadrágjából és cicije alatt összecsomózott pólójából folyt a víz.
– Be fogom kóstolni! – mondta Mákos, és az elázott sráchoz fordult: – Bungyula, te voltál a maszatolós Jolinál?
– Az fajin!
– Filterezés is volt vagy csak kicsapás?
Bungyula elénk állt, és miközben hunyorogva száradt, elmesélte a kalandját Jolival. Jelentkezett a hirdetésre – masszázs-variációkra -, a csaj megkérdezte, elmúlt-e már 18 éves, s készséggel elhitte, hogy igen. Aztán futtában megnyomkodta a hátát, és kérte, hogy forduljon meg.
– Farokvezérlésre kapcsolt, tajt verte, szívta fúlásig. Ja, előre kellett perkálni.
– Filterezés nem volt? – kérdezte Mákos.
– Tunkoltam volna én, de addigra kicsapott…
– Tajgetosz pozitív – állapította meg az a fekete csajszi, aki eddig meg sem szólalt.
Úgy vettem ki a formáját, hogy ő szorongatta a néhány nappal ezelőtti estén, találkozásunkkor a csomagomat. Nemcsak sötétben tűnt feketének, nappal még különlegesebb a csokibarna bőr és a kékesen fekete haj. No meg a hatalmas fekete szemek!
– Azért oboázott? – A fekete szemek érdeklődéssel figyelték a srácot, főleg a tapadós boxer alatt kirajzolódó csomagot.
– Mondtam…
– Ilyen hideg a víz? – kérdezte haját igazgatva a feketeség. – Lássuk a medvét!
– Lecummanthatsz! – válaszolt a srác, és hirtelen mozdulattal letolva-felhúzva alsónadrágját, megvillantotta kolbászát, majd arrébb ment, és szótlanul bámulta a vizet.
Az a lány, aki akarata ellenére ruhástól fürdött, most nekünk háttal igyekezett lefejteni a nadrágját, minden apró mozdulat után és közben újra és újra megigazítva lecsúszni készülő, apró pöttyöket tartalmazó tangáját.
– Még ha bagóért is, én nem prütykölnék léért! – morgott Mákos.
– Nem is prütykölt, csak lecidázta – helyesbített a fekete csaj.
Sosem láttam még ennyire barna bőrt, biztosan naponta jár szoláriumba.
Mákos, és még két másik srác egyszerre ugrott oda az ázott ürgére hasonlító lányhoz, s amikor az óvatoskodva a fején át próbálta lehúzni a pólóját, hat kéz ráncigálta le róla az apró ciciket takaró melltartót és a pöttyös bugyit. Mire centinként kibújtatta a fejét – és tényleg nem lett vizes a haja, sőt még kócos sem – addigra ott állt meztelenül.
Harsány röhögéstől kísérve először a cicijeit takarta el, majd puncija elé tette a kezét, végül inkább a ruháit markolta fel, és gondosan kiteregette a fű napos szélére.
– Nem sok macera van rajta – jegyezte meg a feketeség, látva tekintetem irányát.
– Fognivaló sem – helyeseltem.
Gyöngyözően kacagott. Rájöttem, hogy ő is ugyanazt mondta saját nyelvén.
– Mégis rá kell nyomulnod, ha kapást akarsz a kukacra.
– Azért kerülgeti mindenki? – Minden srác ott ólálkodott a pucér csaj körül, aki szemmel láthatólag élvezte a sikert.
– Öt, hat… – számolta hangosan beszélgetőpartnerem, akivel kettesben maradtunk. – Ennyit simán leereszt…
– Úgy érted, hogy lerendezi mind a hatot?
– Ja. Hetet is, veled együtt. Kipurgáltatja magát. Beállsz? – kérdezte közömbösen.
– Amazok a csajok nem kaphatók? – válaszoltam inkább kérdéssel, ha már ennyire beavat a banda belső életébe.
Elmesélte, hogy a többiek – őt is beleértve – nem vállalkoznak mindenre.
– Virgók – tette hozzá.
Tehát szüzek. Ahhoz képest elég szabadosnak néznek ki: egyikük éppen bokáig eresztve kék bikinialsóját, a víz fölé guggolva pisil.
– Az a cafka – mutatott arrafelé csupa-barna és csupa-fekete beszélgetőpartnerem – frankón cidáz…
– Cumizik?
– Nem azt mondtam? No mindegy… de a bibere… punija tabu.
A tabu-puncis visszafeküdt a hármas számú csaj mellé, aki melltartójával árnyékolta a szemét, s akiről megtudtam:
– Az a spiné meg dettó!
– És te?
– Mit szeretnél tudni? – Olyan váratlanul érte a kérdésem, hogy elfelejtett szlengben lökni, azaz a saját nyelvükön beszélni.
A meztelen csaj az egyik srác kíséretében arrébb sétált a parton, túl a folyóig nyúló cserjésen. Az itt maradottak kupacban, röhögve tárgyalták az eseményeket.
– Én is virgó… – jelentette ki büszkén a feketeség. – Nem caplizok, de ez van. Gáz?
– Dehogyis!
– Zsani – mondta váratlanul, elkésett bemutatkozásként.
– Úgymint Zsanett?
– Ja.
Kicsit hallgattunk. A srác visszajött a bokrok mögül, a csaj maradt, útnak indult a váltás.
– Mész baszobára? – kérdezte Zsani.
– Kihagyom.
– Akkor mit csinálsz? Kicsapatod? – Lassan a nadrágom elejéhez közelített a kezével.
– Ha muszáj… – Kissé zavarban voltam.
– És muszáj? – Előredőlve, érdeklődéssel szemlélte, van-e késztetésem levezetni a feszültséget.
Mivel vizuálisan pozitív lett a teszt, hasamtól indulva becsúsztatta a tenyerét a nadrágomba. Hátradőltem, kigomboltam a gombot, majd gondoltam egyet, és felállva kiléptem a nadrágomból.
Zsani feszülten figyelt, körbetekintett – senki sem foglalkozott velünk -, majd közelebb húzott magához:
– Muti!
Nem várta meg azonban, hogy elővegyem, máris fejmagasságában húzogatta a bőrt. Egész teste mozgott az igyekezettől. Az enyém megfeszült.
– Lávollak – mondta, és egy puszit lehelt a farkam hegyére.
Láttam a szemem sarkából, hogy visszatért a második srác is a bokrok rejteke mögül, és ezúttal ketten indultak el a helyére.
Zsani két kézre váltott, majd a régebbit pihentetésül a zacsimra vezette, és azt markolászta. Végtelenül jó érzés töltött el, és úgy láttam, ezt még fokozni is lehet, amennyiben egyik kezemmel a fejét simogatom, a másikkal lenyúlva pedig a cicijeit.
Hallottam a napon fekvő csajok irányából, hogy hamarosan indulnunk kell a vonathoz, mert nem lett rövidebb a vasútállomáshoz vezető út, mint idefelé. Az a csaj, aki eddig melltartójával tartott árnyékot az arca előtt, most a kezében lóbálva azt, odajött hozzánk.
– Holnap is jövünk? – kérdezte.
Nem válaszoltunk, hacsak nem tekinthető feleletnek az a tétova de türelmetlen vállrándítás, amit Zsani produkált, miközben változatlanul a markában kényeztetett.
A lány megértően bólogatott, majd a melltartó pántját elöl próbálta összekapcsolni, ami legalább annyira muris volt, mintha a hátán kísérelte volna meg ezt a bonyolult műveletet. Közben ránk nézett, és kíváncsian figyelte, ahogy Zsani markába összpontosul valamennyi folyékony magom.
Lassan előkerült az eltünedező csapatrész is. Az elázott csajnak összeadták a ruhatárát, akik sajátjukból tudtak nélkülözni egy-egy darabot… Siettünk a hazafelé induló vonathoz. 1. rész itt.

Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!

Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.

Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!

Történetek

Ezeket láttad már?

Szexshop Budapesten az első és legjobb az Intim Center az Astoriánál

Szexbaba szüzességét árulták, de vehetsz magadnak guminőt, azzal jobban jársz

Vibrátorért ugorj be az Intim Center szexshopba a legjobb szexbolt az országban

Szexshop ötletek, az Intim Center minden nap nyitva

Tortenet