Öt kurvát vettek őrizetbe a Hungaroringnél

Nem csak a vendéglátósok akartak kaszálni az örömlányok is. A 29. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Hungaroring közelében nem történt kiemelt bűncselekmény, azaz nem törtek fel, nem loptak el autót, nem történt rablás, zsarolás, illetve kifosztás – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján. A rendőrök 23 esetben tettek szabálysértési feljelentést.

forma-1-kurvak

Az eljárások elsősorban közlekedési szabályszegések miatt indultak – olvasható a police.hu oldalon. Közölték: szexuális szolgáltatást hét nő kínált, közülük öt szabálysértési őrizetbe került. Velük szemben a Gödöllői Járásbíróság gyorsított eljárás keretében járt el.
A négy nap alatt 2687 esetben igazoltattak a rendőrök, 9 személyt fogtak el és 25 személyt állítottak elő a Hungaroring közelében. Helyszíni bírságot 67 emberrel szemben szabtak ki, iratok elvesztése miatt 20 embernek adtak igazolást – írták.
Közölték, hogy idén is mintegy 1500 rendőr vett részt a biztosításban. Minden szolgálati ág képviseltette magát, volt lovas, kutyás, motoros, gyalogos, gépkocsizó járőr, valamint bűnügyes munkatársak is dolgoztak egészen hétfő reggelig. A közlekedés zavartalan lebonyolítása érdekében a Készenléti Rendőrség helikopterének segítségével figyelték a Hungroringre vezető utak forgalmát és a parkolók telítettségét.
A magyar rendőrök munkáját idén is segítették lengyel, szlovák, román és osztrák kollégáik, mondhatni így rend volt.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Intim síkosítókkal sokkal kéjesebb a szex és a maszturbálás

Az intim lubrikáció egy kiegészítő „hidratáló”, amelyet minden olyan esetben ajánlunk, ahol jó siklás szükséges. [...]

Wand masszírozó vibrátor szexhez és maszturbáláshoz

A Lelo Smart Wand masszírozó, vibrátor forradalmi technológia, egyedüálló prémium minőségű anyagok, luxus dizájn, diszkrét [...]

Vibrátort kaptam ajándékba, hogy használjam?

A vibrátor használata egyre elfogadottabb a köztudatban, így egyre több nőnek van vibrátora. A csiklóizgatós [...]

Állni fog a cerka az tuti, top cikkek POTENCIANÖVELŐK témában

Gondold el, hogy lazán, jókedvűen, mindenféle stressz nélkül várod a szexet. Magabiztos vagy, aggodalmak nélkül! [...]