Pedofil volt VV Márki Zsuzsi édesapja

A bomba nőkből villába jutott Márki Zsuzsi alig néhány hónapos volt, amikor a nővérét molesztálta az apjuk. Mindössze két hónapos volt a most 23 éves Márki Zsuzsi, a ValóVillába beszavazott bomba nő, amikor édesapjáról kiderült, hogy molesztálta nővérét.
– Férjhez mentem, megszületett az első lányunk, hét évig nagyon szép életet éltünk, a férjem egy intelligens, okos ember volt. Zsuzsi két hónapos, a nagyobbik lányom pedig ötéves volt, amikor kiderült, hogy a férjem pedofil – vágott bele életük megrázó történetébe a ValóVilág lakójának édesanyja, K. Judit.
Az asszony azonnal összecsomagolt, és gyermekeivel együtt bátyjához költözött hitellel terhelt házukból, férjét pedig feljelentette. A két évig húzódó pereskedés után végül négy év hét hónap börtönbüntetésre ítélték a pedofil apát, aki három évet ült le, majd zaklatni kezdte a nehéz helyzetben élő családot, végül pedig eltűnt.
– Nagyon nehéz volt a két lánnyal, alig kaptunk gyerektartást a börtönből. A bátyámnál laktunk a kisszobában, mert a házat kiadtuk, hogy ki tudjuk fizetni a hitelt. Hároméves sem volt Zsuzsi, amikor visszaköltöztünk a házba – mondta a Blikknek VV Zsuzsi édesanyja, aki a mai napig nehéz körülmények között él fiával.
Hogy mennyire, azt már a nehéz sorsú bomba nő unokatestvérétől, K. Anitától tudtuk meg.
– Sokáig egyáltalán nem volt víz a házban. Most már csak meleg víz nincs, vécé is csak az udvaron. Zsuzsi tizenhat éves korában költözött albérletbe, mint azt édesanyjától megtudtuk, azért, mert a táncos- illetve modellmunkák miatt folyamatosan Budapesten kellett tartózkodnia.
– Még az iskola alatt elkezdett dolgozni, végül is ezért nem fejezte be a középiskolát sem. Az egyik diszkóban meglátták, hogy milyen jól táncol, és munkát ajánlottak neki. Aztán 2007-ben bekerült a Playboyba, a playmate-választáson második lett – mondta Zsuzsi édesanyja, aki kiemelte, lánya rengeteget segít neki. Forrás: Blikk.hu

  MarkiPB-2011-01.jpg MarkiPB-2011-02.jpg MarkiPB-2011-03.jpg MarkiPB-2011-04.jpg MarkiPB-2011-05.jpg MarkiPB-2011-06.jpg MarkiPB-2011-07.jpg MarkiPB-2011-08.jpg MarkiPB-2011-09.jpg MarkiPB-2011-10.jpg MarkiPB-2011-11.jpg


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A potencia a férfi koronája, fontos a szükséges péniszhosszúság és vastagság a szexhez

A merevedési zavar minden életkorban, még fiatalon is megjelenik. Ma ez a probléma minden országban [...]

A szexbolt webáruházának árujai azonnal megvásárolhatók az INTIM CENTER sexshop üzletben

Ha a webshopunkban kapható szexkelléket személyesen szeretnéd megvásárolni, akkor a budapesti szexshop üzletünkben megveheted, minden [...]

Szexjátékok vásárolni Budapesten az Intim Centerben a legjobb

Érdemes felkeresni egy intim áruházat a fővárosban? Mit adhatnak az intimitáshoz szükséges játékok a partnereknek [...]

A szex és szexkütyük forradalmárai vagyunk több évtizede

Magyarországon szex és szexuális segédeszközök innovatív fejlődését követi az INTIM CENTER szexshop már 33 éve! [...]