XVI. Benedek pápa szombaton elfogadta Walter Mixa augsburgi püspök lemondását, miután felmerült a gyanú, hogy a német főpap szexuális visszaélést követett el gyermekekkel szemben. A Vatikán szombati szikár közleménye szerint Mixa lemondását a pápa annak az egyházjogi törvénynek az alapján fogadta el, amely lehetővé teszi egy püspök távozását, amennyiben “alkalmatlanná” válik a szolgálatra. Mixa egyben a német hadsereg, a Bundeswehr katonai püspöke is volt. Mixa immár a sokadik főpap a római katolikus egyházban, akinek az elmúlt évtizedekből származó pedofil botrányok miatt kell távoznia posztjáról. Az elmúlt hetekben egy belga és három ír püspök mondott le hasonló okok miatt. Az augsburgi egyházmegye vezetőjét április elején eredetileg azzal vádolták meg, hogy még egyszerű papként egy bentlakásos otthonban évtizedeken keresztül durván bánt a rá bízott gyermekekkel, valamint egy árvaházi alapítvány pénzéből értékes antik műtárgyakat vásárolt magának. A püspök kezdetben a fenyítés minden formáját tagadta, de később beismerte, hogy “egyszer-kétszer kiosztott néhány nyaklevest”, majd mindezért bocsánatot kért, és április 21-én felajánlotta lemondását.
Német ügyészek és egyházi tisztségviselők azonban most pénteken azt közölték, hogy világi és egyházi hatóságok olyan vádakat vizsgálnak, melyek szerint Mixa szexuális visszaélést követett el egy kisfiúval szemben. A főpap visszautasította a feltételezést. Az eset a német sajtó szerint Mixa eichstätti püspöksége (1996-2005) idején történt. Lapinformációk szerint a feljelentés nem magától a feltételezett áldozattól, hanem környezetétől származik. Az ingolstadti ügyészség megkezdte a nyomozást az ügyben. A Focus német hetilap szombati közlése szerint XVI. Benedeknek tudomása lehetett a Mixával szemben szexuális visszaélés miatt felmerült gyanúról, még mielőtt a püspök felajánlotta volna lemondását.
Egy április 29-én lezajlott vatikáni audiencián ugyanis Anton Losinger augsburgi segédpüspök már személyesen tájékoztatta a német pápát az újabb gyanúról, s a meghallgatáson jelen volt Robert Zollitsch érsek, a német katolikus püspöki konferencia elnöke és Reinhard Marx müncheni érsek is. A két érsek pedig előzőleg már bizonyosan konzultált az ügyben az érintett augsburgi püspökkel – írta a Focus.
[Bulvár]
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Játékos szex eszközök az Intim Center szexshop választékából
Játékos szex eszközök az Intim Center sexshop választékából: A játékot a felnőttek is nagyon szeretik, [...]
Sexshop INTIM CENTER és szalonzene Budapesten, a Károly krt. 14-ben
Sexshop és szalonzene a budapesti történelmi Károly krt. 14-ben. Szexshop 25 éve nyitott Magyarországon először. [...]
Férfi kényeztetők, bombázó csajok és brutális szexkütyük
A legjobb férfi kényeztetők bombázó csajok és brutális szexkütyük , ezekből láthatsz egy válogatást. A [...]
Szexi rucik a hálószobába az INTIM CENTER szexboltból
Az Obsessive fehérneműk minden férfit elcsábítanak. Bájos, rugalmas anyagból készülnek a Szexpláza shopban, a sexshop budapest [...]