A Playboy magazin címlapján Pirner Alma domborít, többször is. Pirner Alma a Playboyban és a pornóban!
A szuperszexi rúdtánc világbajnok hölgy méltán került a neves magazin címlapjára, hiszen tűsarkús futótudása mellett, tökéletes alakja is elismerést érdemel.
Pirner Alma rúdtánc nagyasszonyáról különleges képsorozatot örökített meg Nánási Pál, ugyanis Pirner Alma majdnem nyolc órán át folyamatosan a levegőben lógott, amely jóval megterhelőbb volt, mint egy átlagos modellmunka.
– Ilyen fotózásom még nem volt, hogy nem a földön, hanem a levegőben történik, ezért igazán különleges képek készültek. Ahhoz ragaszkodtam, hogy a Playboy júniusi címlapjára Pali készítse rólam a fotókat, hiszen remekül tudunk együtt dolgozni. Nemcsak én, hanem ő is kihívásként élte meg, hiszen sokkal nehezebb volt, mint egy normális fotózás – kezdte Alma, aki diétával és edzéssel készült a fotózásra, hogy tökéletesen mutasson a fényképezőgép előtt.
– Fontos volt számomra, hogy a selyemanyagon légies alakot mutassak. Az edzőm segítségével rengeteget sportoltam, és az étkezésemre is különösen odafigyeltem – tette hozzá Alma.
Pornós múltjában Ginger Jones néven futott a kanadai sztriptíz-világbajnokság győztese. Pirner Alma mára már felhagyott a kemény szakmával, és saját tánciskolában oktatja az erotikus mozgásra vágyókat.
Pirner Alma pornó
A férjezett modell állítása szerint, ha a magyar szellemiség nyitottabb lett volna annak idején, most ő lehetne Dita Von Teese. Tíz éve vetkőzik, és egyik nagy fájdalma, hogy itthon még nem érzik át a revütánc és a kamerák előtt történő dugás közti különbséget.
– Már megszoktam, hogy pornósként tekintenek rám. Nagyon nagy önbizalmat adott, hogy külföldön máshogy ismerik el a tevékenységemet, az egész világot bejártam már a showműsoraimmal – mesélte korábban a híresség, aki Ginger Jones néven hardcore pornózott.
– A hajlékony Pirner Almát lenézik mert pornózott
– Most rúdtáncot oktat, meg főzőműsorban celebesedik de régebben Pirner Alma pornózott
– Perverz pornófilmekben Pirner Alma pornószínésznő imádja a spermát nyelni
– Pirner Alma pronós nevén Ginger Jones cikk és pornóvideó
– Pirner Alma sikeres és kiegyensúlyozott nő, de utóbbi nem volt mindig így. Sok bántást kellett elviselnie múltja miatt, ami rengeteg szenvedést okozott neki. Az emberek nem tudták őt elfogadni, ezért ő sokszor nem adta önmagát.
Pirner Alma Playboy meztelen képek
„Most már nem érdekel, hogy elfogadnak-e, vagy sem. Megyek az utamon, úgy beszélek és viselkedek, ahogyan én akarok. Most érzem úgy, hogy megérkeztem, pedig ez egy 20 éves időszak volt” – vallotta be a népszerű coach.
“Egy senki vagy, soha semmire nem fogod vinni, nem vagy anyának való, mindig csak egy kis rúdtáncos r@banc maradsz, gazdag vén f@sz tart el téged is, sajnálom a gyereked hogy ilyen anyja van, minek él egy ilyen ember, sötét vagy, buta vagy, transzvesztita vagy, takarodj, egy napot sem dolgoztál még…”
Most csak párat válogattam ki azokból a gyöngyszemekből, amiket már én is megkaptam, és ezek még a “kedvesebbek” voltak.
Pár éve egyszer idegösszeomlást kaptam emiatt, mert azt éreztem mindenáron megpóbálnak lenyomni és ott is tartani. Én pedig nem tehetek ez ellen semmit.
Attól, hogy valaki “közszereplő”, vagy esetleg egy kicsit is ismertebb az átlagnál, még nem használhatod őt céltáblának a saját frusztrációd, nyomorod, boldogtalanságod vagy éppen féltékenységed miatt.
Sértő, pocskondiázó, megalázó, és főleg kéretlen véleménynyilvánítások tömkelege özönli el a közösségi médiát a “szólásszabadság” és a “te vállaltad, akkor tűrd” hamis szlogenek jegyében.
Olyan mély nyomokat tud hagyni, hogy sokszor csak komoly önfejlesztéssel és terápiával tudsz ettől megszabadulni. Én rengeteget küzdöttem, bizonyítottam, hogy “elég vagyok” és “érek valamit”, hogy nem a múltam határoz meg.
Harcoltam az elfogadásért, elismerésért, tiszteletért.
Most már kikerülöm ezeket az embereket és átlépek rajtuk. Akik élőben eddig SOHA nem mertek odajönni hozzám az elmúlt 20 évben a negatív véleményükkel. Én szerencsés vagyok, mert olyan a személyiségem és a támogatóim, hogy meg tudtam ezzel küzdeni.
De nem mindenki ilyen szerencsés. Történnek végzetes tragédiák is pont az ilyen abúzusok miatt, és őket már senki sem hozhatja vissza. Gondolkodj, mielőtt kommentelsz – mondja Pirner Alma.
Update 2023
A gyerek miatt váltottam. Lassan 4 éves lesz a kisfiam, és mellette nem fért bele, hogy napi 8-10 órát oktassak. A személyes oktatásnak van egy plafonja. Adott egy terem, befér kilenc rúd, egynél maximum ketten állhatnak, azaz tizennyolc embernél többet nem tudsz tanítani. Csak abból lehet több pénzt csinálni, ha több órát adsz, ez viszont több időt vesz el a családtól. Nekem ez nem fért bele. Elkezdtem felépíteni az online oldalamat, ami egyszer csak átvette a hatalmat a stúdió felett.
Az INTIM CENTER a legjobb szexshop
az első az országban. Ha férfiaknak ajánlott termékeket szeretnél vásárolni, akkor Budapesten az Astoriánál található a legjobb szexbolt. Ha az Intim Center szexshop webáruház kínálatából rendelsz, akkor rövid idő alatt, diszkrét csomagolásban kapod meg.
Személyes vásárlás az üzletben: Intim Center Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva hétköznap 9-20 óráig, hétvégén 9-18 óráig.A szexshop hírekben is írjuk, de érdemes belátogatni a szexüzletbe, mert különleges termékek is kaphatók!
A pékek mondják ezt, hogy azért éri meg kakaós csigákat meg pogácsát sütni, mert abból egy sütőtálcára rá tudsz tenni tizenötöt, és darabja annyiba kerül, mint egy 70 dekás kenyér, amiből viszont csak négyet tudsz rátenni.
Ez teljesen ugyanaz. Mindegy, mennyire vagy híres, és hányan akarnak veled tanulni, ha annak fizikai korlátai vannak, mert nem férnek be a terembe.
Erre rácáfol a Schobert–Rubint páros, akik több száz embert terelnek be hangár méretű termekbe. Mindig fontosnak tartottam, hogy személyre szabottan tanítsak, a workshopjaimra húsz fő jöhet be. Kibérelhetnék egy kétszáz fős termet, meg is tudnám tölteni, csak elveszne a személyes kontaktus. Sokkal inkább hiszek az interaktív workshopokban, mint az olyan előadásokban, amikor kiállok a nagyközönség elé, és elmondom a cégem történetét – mint például a Vállalkozók Szövetsége tréningjein, amikor az Iparművészeti Múzeumban kétszáz ember előtt beszélek.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshop Budapesten az első és legjobb az Intim Center az Astoriánál
A legjobb szexbolt az ön élvezetéhez az INTIM CENTER. Miért választják vevőink online áruházi szexboltot, [...]
Szexi ajándék szeretett partnerednek intim shopból
Szexajándékok férfiaknak és nőknek! Az erotikus játékok ajándéktárgyak formájában is vannak, amelyek tökéletesek ajándéknak egy [...]
Intim síkosítókkal sokkal kéjesebb a szex és a maszturbálás
Az intim lubrikáció egy kiegészítő „hidratáló”, amelyet minden olyan esetben ajánlunk, ahol jó siklás szükséges. [...]
Glory Cafe szexklub
A hely jellegéhez igazodva szinte minden lehetséges. Főleg attól függ, mit szeretnétek. Leginkább ismerkedésre és [...]