Pittman Cristofel megint megvert egy kurvát

cristofel_es_kurvaja1993. január 6-án született Budapesten, Magyarországon. Félig kubai származású, és kubai felmenőkkel rendelkezik. Cristofelt a Való Világ nevű valóságshow ötödik szériájából ismerhettük meg, aki skalpvadász kategóriában indult. Jelenleg tanuló, de tovább szeretne foglalkozni a tévében való szerepléssel.
Közvetlen személyiségű és jó humorral rendelkezik, szeret uszodába, és konditerembe járni. Kiskorában focizott, de felhagyott vele. A bal fülében lévő fülbevalót még középiskolás korában rakatta a fülébe. Elmondása szerint kedvelik a lányok, és általában pozitív személyiségű. Önbizalmát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindenben a legjobb szeretne lenni.
Sajnos a műsorban nem szerepelt sokáig, de végig a köztudatban maradt, villabeli szerelme Veronika által. Viharos kapcsolatukat azzal fejezték be, hogy Cristofel megverte Veronikát.
Pittman Cristofel, azaz VV Christofel a Való Világ ötödik szériájából vált ismerté, ahol a skalpvadászok kategóriájában indult. Első párbajon kiesett Csaba ellen. Kubai felmenőkkel rendelkezik, és elmondása szerint nagyon kedvelik a lányok.
Másodjára vert nőt és még dicsekszik is vele. A vita hallatán nem gondolnánk, hogy Cristofel és Vivien boldogok, de ők azt mondják. Amit azonban el akarnak mesélni, pont az ellenkezője. Olyan történetet osztanak meg ugyanis a nyilvánossággal, amivel nem szoktak dicsekedni. És ráadásul ezt közösen teszik.
Néhány hete egy szórakozóhelyen Vivient két férfi zaklatta.
Cristofel a segítségére sietett, és csak a biztonságiak közbelépésén múlt, hogy nem lett verekedés a dologból. Aztán, amikor hazaértek, Pittman Cristofel nem bírta tartóztatni magát.
Egymás mellett ülnek, de nem érnek egymáshoz. Amikor azt kérdezem, hogy van-e ennek jelentősége, azt mondják, nincs. Kocsis Vivien azért ilyen zárkózott, mert szégyenlős. Ez a magyarázat.
A Veronikás ügyre sokan emlékszünk. Cristofel a Való Villában ismerkedett meg és jött össze Veronikával. Miután véget ért a játék, már állítólag az eljegyzést és házasságot tervezgették, amikor kitört a botrány. Egyik vitájuk tettlegességig fajult.
Bár az ügy másfél éve történt, Veronika feljelentése alapján Pittman Cristofel ellen csak néhány hete emeltek vádat személyi szabadság megsértése, könnyű testi sértés és tettleges becsületsértés miatt. Veronika pedig nem bocsátott meg a férfinak. Kincses Vivien azonban igen.
cristofel-vivien-toplessCristofel szerint a féltékenység vette el az eszét, Vivien szerint azonban a problémának máshol kell keresni a gyökerét. Megdöbbentő, hogy ő magyarázza a férfi bizonyítványát.
8 hónapja vannak együtt. Vivien Németországban dolgozik, de nem állandóan. Kéthetente kell kimennie egy hétre. Vivien azt meséli, a szülei elváltak, előtte mindennaposak voltak a viták, durva veszekedések. Azt állítja, emiatt bocsájt meg könnyebben.
Svájci szexoldalon hirdetik a ValóVilágból megismert Cristofel (20) barátnőjét, Vivient! Olvasó-riporterünk, F. Gábor – akinek természetesen jár az ilyenkor megszokott 10 ezer forint – hívta fel rá lapunk figyelmét, hogy a hatalmas kebléről is ismert lány az egyik, prostituáltakat reklámozó honlap szerint Zürichben dolgozik olykor, ahol áruba bocsátja a testét.
Cristofel megasszonya prosti? A hirdetés szerint – ahol egyébként nem Vivien, hanem Jasmin néven szerepel – egész szép summát is zsebre tud tenni a hölgyemény. A lista azt is tartalmazza, hogy Jasmin hétfőtől péntekig szokott dolgozni, rendszerint délelőtt tizenegytől este tizenegyig gyűri a lepedőt. Mindezt pedig meghatározott összegért.
Egy gyors numera száz svájci frankot, vagyis 24 ezer forintot kóstál, egy húszperces menet százötvenbe kerül, de egy teljes óráért a delikvens háromszáz frankot, vagyis 72 ezer forintot köteles fizetni.
Ebben persze sok extra kívánság is szerepelhet, a nyelves csóktól kezdve a vibrátoros játékon keresztül a láberotikáig tart a bő lajstrom, amely leírja, a Vivien képével hirdető személy mivel kényezteti a rá vágyó férfiakat. A leírás szerint egyébként a lány 174 centiméter magas, 90 E-s mellbőséggel büszkélkedhet, magyar származású, és beszél németül.
A Jasmin néven futó fotókon pedig minden kétséget kizáróan Vivien látható, ezt bizonyítja az a szeméremdobja fölött látható, nagymacskát ábrázoló tetoválás is, amely Cristofel barátnőjén is látható.

Cristofel azt mondja, nehéz levezetnie az indulatait. Korábban, amikor sportolt, nem volt gondja vele. Most fogadkozik, hogy többet nem lesz ilyen. Az elmúlt egy hónapban, azt mondják, nem veszekedtek, és hiába tűnik idillinek a kép, tudjuk, azt a verést nem lehet elfelejteni.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A Tornado potencianövelő leiskolázta az összes vágyfokozó terméket

A potencianövelő készítmények átláthatatlan kínálatában, a férfiak már azt sem tudják, hogy melyiket vásárolják. Mostanában [...]

A Titan Gel vélemények, valóban potencianövelő és pénisznagyobbító készítmény?

Minden szexshop vásárló legalább egyszer elgondolkodott azon, hogy a pénisznövekedéshez szükséges Titan gél krém hatékony-e? [...]

A vad, elsöprő szex sok nő vágya, ha nem vagy képes rá használj potencianövelőt

Vad szex! Sokan el sem tudják képzelni, hogy mit jelent a vad szex. Ilyenkor előjön [...]

Szexuális termékek ajánlója pornósítva, Intim Shop Budapest

Szexuális termékek és segédeszközök ajánlója, Intim Center belvárosi szexshop üzlet és online webshop Budapest, Károly krt. [...]