Rengeteg európai nőt kényszerítenek szexmunkára

Az Európai Uniónak (EU) nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a kényszermunka megoldására – hívja fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), amelynek becslése szerint csaknem 900 ezren dolgoznak kényszermunkásként az unió tagállamaiban.
Az ILO – az ENSZ szakosított szervezete – adatai szerint az EU-ban 880 ezren kényszermunkások – többségük uniós állampolgár -, 30 százalékuk szexuális kizsákmányolás áldozata.
A kényszermunka áldozatainak 58 százaléka nő – derül ki a közleményből. Az ILO kiemeli: a szexuális munkákra kényszerítettek többsége az Európai Unió tagállamainak valamelyikéből, illetve Közép- és Délkelet-Európából származik, de vannak latin-amerikai és ázsiai kényszermunkások is.
Beate Andrees – aki az ILO kényszermunka elleni küzdelemre létrehozott speciális akcióprogramjának vezetője – a közleményben kifejti: az Európai Unióban főként a mezőgazdaság, a háztartási munka, valamint az ipar és gyártás területén alkalmaznak kényszermunkásokat, akiket nem létező álláshelyekre kiírt, vonzó pályázatokkal csapnak be.
Az ILO emlékeztet arra, hogy bár az utóbbi években számos országgal – így például Portugáliával, Németországgal vagy Lengyelországgal – működött együtt a kényszermunka és a szexuális kizsákmányolás elleni harcban, további intézkedésekre van szükség. A nemzetközi szervezet szerint külön hangsúlyt kell fektetni a felismerésre, az elkövetők perbefogására, valamint arra, hogy a gazdasági válság miatt ne növekedjen az áldozatok száma – írja a HVG.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Az INTIMCENTER.hu szexkellékeivel új dimenzióba kerül a nemi életed

Legyen a szex minél jobb! A nők 60%-a csak megjátssza az orgazmust. Nagy hiba. Ha [...]

Szexshop ötletek, az Intim Center minden nap nyitva

Célul tűztük ki magunknak, hogy segítsünk az embereket félelmeik eltávolításában, megtanulni elfogadni önmagukat és testünket, [...]

Pénisznövelő szerek és eljárások, így lehet nagyobb a farkad

A férfiak körülbelül fele álmodik egy hosszabb péniszről, látva azt a férfiasság garanciájának és a [...]

Szexi fehérneműk nőknek a budapesti INTIM CENTER szexshopban

A fehérnemű az egyéniség tükröződése. Az erotikus fehérnemű a szekrény egyik eleme, amely a legjobban [...]