Róka Adrienn pornós Cynthia Fox néven

Kabát Péter és menyasszonya, Róka Adrienne, aki korábban pornófilmekben is szerepelt, immár hét éve alkotnak egy párt. Az interneten ismerték meg egymást, majd egy hónapnyi levelezés után személyesen is találkoztak. Azóta a lánykérés is megtörtént, de az esküvőre egyelőre nem került sor. A pár a következő heteket biztosan külön tölti, hiszen a focista az egyik szereplő a Dél-Afrikában forgatott Celeb vagyok, ments ki innen! című reality-ben.

Róka Adrienn pornózik Cynthia Fox néven. Nagy kérdés, hogy kapcsolatuk kibírja-e ezt az időszakot, főleg úgy, hogy Kabát Peti körül a dzsungelben is nyüzsögnek a nők. A focista meglehetősen jól kijön Survivor Claudiával, ami a többi szereplőnek is feltűnt: még egy verset is költöttek az összeboronált párról, de Cicciolináról is leimádkozta már a bikinifelsőt.

Látta az eseményeket Adrienne is, aki a Borsnak elmondta, nem nyerték el tetszését a látottak, és szerinte ideje lenne egy kicsit visszafognia magát a párjának.

„Ismerem Klaudiát régebbről, aranyos lány, de szerintem picit beleélte magát valamibe, amibe nem kellene. Megértem, hogy szimpatizál Petivel, ő nagyon kedves srác, de a nyitottságát sajnos sokan félreértik. De nem bántom a lányt, sőt, ha most én dönthetnék, ki menjen a bátorságpróbára, biztos Kabátot küldeném, hogy kicsit vegyen már vissza!” – mondta a lapnak.

Vajon Cicciolinára is féltékeny lesz az egykor szintén pornós Adrienne, ugyanis Kabát és Pumped őt szemelték ki maguknak és mindent meg is tettek annak érdekében, hogy megmutassa nekik méretes melleit a pornókirálynő.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ajándékot szexshopból is vehetsz! Itt a legjobb szexbolt és webshop!

Ajándékozz erotikát mindkettőtök örömére. Karácsony, névnap, születésnap, vagy Valentin nap? Ajándékot szexshopból is vehetsz, férfiaknak, [...]

A merevedési zavar legyőzése nem is olyan nagy dolog

A kínaiak már több ezer éve ismerték az impotencia jelenségét, és a taoisták sajátos módszert [...]

Online szex shop és szexbolt Budapest belvárosban, az Intim Center Astoria

Milyen a jó szexshop? A jó szexbolt garantálja a teljes intim életet. A szexuális játékok [...]

Nem dugja meg rendesen a nőjét, ez durva basszus

Hány nő van, aki szexre vágyik, és nem kapja meg a párjától? Hány nő, már [...]