Pár éve még a milliós nagyságrend sem volt ritka, a gazdasági világválság óta viszont már csak havi 300-600 ezer forintot keresnek azok a lányok, akik a webkamera előtt vetkőznek/maszturbálnak. Az egyik, direkt ilyen munkára kialakított stúdióban szigorú szabályok vannak: öklözést, vagy egyéb agresszióra hajazó előadást a vendég nem kérhet a csajoktól, akik szintén bármikor elutasíthatják az előfizető kívánságát. A legtöbb pasi pszichológus helyett veszi igénybe ezt a fajta szolgáltatást, és már előfordult az is, hogy szerelem szövődött a szereplő és a vendég között.
Mivel az erotikus műfaj ezen területe egyáltalán nem új dolog, és az interneten lépten-nyomon webkamerás szexchatekbe botlik az ember, úgy gondoltuk, gyerekjáték lesz kontaktot találni az egyik ilyen szolgáltatóhoz, hogy rajtuk keresztül képet kapjunk arról, hogyan is működik egy ilyen rendszer, és mik a tapasztalatai az ott dolgozóknak. Nagyot tévedtünk. Az általunk felkeresett kisebb-nagyobb magyarországi cégek ugyanis vagy válaszra sem méltattak, vagy határozottan elutasították az interjú lehetőségét. Azok a lányok pedig, akik a szexiparban köztudottan ezzel foglalkoznak – vagyis a kamerák előtt vetkőznek és a chatelő kívánságait teljesítik – még csak anonimitásukat megőrizve sem akartak nyilatkozni az ügyben.
Egyet fizet, kettőt kap: Már-már azt hittük, valamiféle misztikus munkáról lehet szó, amikor többnapos telefonálgatás és keresgélés után az egyik online stúdióhálózat tulajdonosa úgy döntött, segítségünkre lesz, mi több, meg is mutatja nekünk a Ráday utcában lévő budapesti stúdióját.
A hagyományos, körfolyosós bérházi lakásról még akkor sem mondaná meg senki idegen, hogy falai között erotikus munka folyik, amikor belép az előtérbe. Az elsősorban online adások készítésével foglalkozó cég neve már öt éve közismert a magyar szexiparban (azelőtt más néven, amerikai médiavállalatokkal dolgoztak, főként a filmgyártás és forgalmazás területén), rögtönzött idegenvezetőnk korábban a pornó egyéb területén tevékenykedett.
„Az egész világon 3500-3800 ilyen online szexkamerás oldal van, Magyarországon 5-6 cég foglalkozik ezzel” – magyarázza a stúdió tulajdonosa, miközben körbevezet minket a lakásban. Öt apró szobát számolunk (szinte csak egy ágy és egy íróasztal fér be), amikben javarészt már folyik a munka, ám a lányokat cseppet sem zavarja az ajtónyitogatás, üdvözlésképp ugyanolyan vidáman, mosolyogva intenek nekünk oda, mint ahogyan a kamerába kommunikálnak. Ami egyből feltűnik, hogy a kis helyiségekben nem egyedül vannak. „A másik lány az angolul nem beszélő model helyett chatel a vendégekkel” – világosít fel a főnök. „Vagyis segíti a szereplőt a kommunikációban, és abban, hogy a legjobbat nyújtsa a közvetítés alatt. Természetesen ő nem látszik a képernyőn, az előfizető pedig észre sem veszi, hogy javarészt nem azzal a lánnyal beszélget, akit a számítógép képernyőjén lát.”
Nem válogatnak, hogy a vendégek válogathassanak: A cég stúdiója kizárólag szóló lányokat foglalkoztat (az operátor sem lehet férfi), csak otthoni munkára várják a párok, fiúk jelentkezését. Riportalanyunk elmondása szerint a párokat foglalkoztatni jóval bonyolultabb dolog: lány-fiú felállásban például szükséges a folyamatos HIV/AIDS szűrés, a férfiaknak pedig nagyon nehéz napi nyolc órán keresztül produkálniuk. Vagyis képtelenség, hogy egy műszakon át álljon a cerka, ha a vendégeknek az a kívánsága. „Javarészt 18-25 év közötti lányokat válogatunk össze, de volt már 41 éves munkatársunk is. Vannak gyönyörű, de kevésbé kommunikatív modellek, és vannak kevésbé szépek, akik viszont pillanatok alatt el tudják magukat adni.
A tapasztalat azt mutatja, hogy minden típus (legyen az szőke vagy barna, sovány vagy molett) megtalálja a maga rajongói körét, innentől kezdve csak rajta múlik, hogy mennyi pénzt keres. Sokak számlája akár havi 300 ezer forinttal is gazdagodik, a 600 ezer sem ritka, régebben pedig – a gazdasági világválság előtt – volt olyan, aki két hét alatt 1,5 milliót is hazavitt, mindezért pedig semmilyen extra dolgot nem kellett megtennie.”
Mindemellett hangsúlyozta, hogy ez a munka nem pornó, fizikai kapcsolat nem jön létre, és a szereplő is csak azoknak a kéréseknek tesz eleget, ami neki még belefér. „Egy kikötés van: minimum le kell vetkőzni, ha ezt a vendég úgy kívánja.”
Zongorától a maszturbálásig: „Arc nélkül, név nélkül?” – fordul a stúdió vezetője az egyik lányhoz, aki talpig felöltözve ücsörgött mindaddig az egyik kanapén, és ránézésre nem sok köze van az erotikus szakmához. Mint kiderül, fél évvel ezelőttig nem is volt. Készségesen mesél, nem jön zavarba a kérdésektől, igazából nincs is mitől, nem is értjük, miért kaptuk sorra az elutasítást a korábban felkeresett lányoktól.
22 éves, zenész. Zongorázott fuvolázott, mint ahogyan ő fogalmaz: „ésatöbbi”, aztán jött a munkanélküliség, és a kényszer. „Egyszerűen csak keresgéltem az interneten, és a keresőprogram kidobta ezt a céget. Bár tisztában voltam azzal, hogy erotikus munkáról van szó, a részletes munkaköri leírás bizalmat ébresztett bennem, és a honlap is nagyon színvonalas volt.”
A modell állítása szerint pillanatok alatt képes volt megszabadulni a gátlásaitól: „Segített ebben az operátor csaj, és az, hogy rajta kívül mindössze egy webkamera van a szobában. 2-3 hét leforgása alatt belejöttem az egészbe. Nem azt mondom, hogy nem izgulok, de úgy kell tenni, mintha ez egy természetes dolog lenne. Teljesen nyugodt amúgy sem lehet az ember, hiszen a visszajáró vendégek mellett mindig újabb, más személyiséggel rendelkező chatelőkkel ismerkedünk, akik újabb és újabb ötletekkel állnak elő.”
Ezek az ötletek pedig néha súrolják az extremitás határát is, a szabályok értelmében viszont sok dolgot nem kell, vagy nem is szabad megtennie a szereplőnek (Plüssmaci például nem lehet a képernyőn, mert az arra utaló jel lehet, hogy 18 éven aluli a lány, és az öklözés sem megengedett, mert azonosítható az agresszióval.). „Volt olyan pasi, aki azt szerette volna, hogy a hüvelyem helyett a húgycsőnyílásomat használjam maszturbálásra. Olyan is akadt, aki azt kérte, dugjam fel magamnak a bugyimat. Ilyenkor van az, hogy ha elsőre nem érti meg, hogy nem csinálom meg, amit akar, akkor rövid időn belül elbúcsúzom, és kilépek a beszélgetésből.”
Jobbak, mint egy pszichológus: A modell szerint viszont a felhasználók túlnyomó része olyan férfi, akik inkább beszélgetésre vágynak egy kedves és számukra szép nővel, a szexualitás pedig kezd a háttérbe szorulni. „Amikor kezdők regisztrálnak, a beszélgetés nagy része azzal telik, hogy hogyan kell a rendszert használni, és vannak olyanok is, akik a családi problémájukat zúdítják ránk. Ha azt vesszük, hogy kevesebb az órabérünk, mint egy pszichológusnak, azt is lehet mondani, hogy még jobban meg is éri nekik, mint szakemberhez fordulni” – nevet. „Innentől kezdve pedig sok a visszajáró vendég, ezek a férfiak pedig egy idő után szeretnének is személyesen találkozni.”
Mint kiderül, két esetben is előfordult az, hogy összejött a szereplő és a vendég. Az egyik az USA-ba ment férjhez, a másik pedig egy olasz állampolgár felesége lett. „Ez persze nem jellemző, de megtörtént. Most is van egy olyan esetünk, aki halálosan szerelmes az egyik lányba: virágokat küld neki, legutóbb pedig egy 300-400 ezer forintos laptoppal lepte meg.”
“Én általában elutasító vagyok az ilyenekkel szemben, hiszen sose lehet tudni, hogy ki van a világháló másik végén. Se felbátorítani, se hitegetni nem szabad őket, tudniuk kell, hogy ez számunkra egy munka. Sokan nincsenek is ezzel tisztában, és nehezen esik le nekik, hogy ingyen semmit nem fognak látni – hiába írják meg az elérhetőségüket a chaten -, ez egy szolgáltatás, amiért nekik fizetni kell.”
A magyar látogatók tilthatók: A lány elárulja, a legtöbb esetben az sem derül ki róluk, hogy magyar származásúak: “A csevegés kizárólag angol nyelven folyik, a magyarországi látogatókat ki lehet tiltani, így minimális az esélye annak, hogy olyan emberek tudják meg, mivel foglalkozol, akiket erről nem szerettél volna felvilágosítani. Vannak viszont olyan lányok, akik a jól fizető hazai piacot semmiképp nem szeretnék kihagyni – ebben az esetben előfordult már, hogy az egyik csajt leszólították az utcán, hogy “jé, téged ismerlek, te vagy az a lány a szexchatről!”.”
A szakma másik buktatója, hogy előfordul, 18 éven aluli kölyök csórja el az anyja bankkártyáját, és azt felhasználva akar magának online örömöket okozni. Ebben az esetben, ha az illető lebukik a szülei előtt, azok akár fél évre visszamenőleg is visszakövetelhetik a szolgáltatásra költött pénzt.” A lány szerint pont ezért soha nem biztos, hogy egy három órás műsor után a zsebükben van a pénz. Megkérdezett modellünknek egyébként pont ugyanennyi idő volt az eddigi leghosszabb előadása, aminek saját bevallása szerint a 90 százaléka beszélgetés volt.
“Valójában erre szeretnénk rámenni” – magyarázta a cég tulajdonosa. “Hogy már vetkőzniük se kelljen a lányoknak, hanem dumálásról szóljon az egész. És minden jel arra mutat, hogy ennek van is jövője.”
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A legjobb szexshop kínálatából top szexkütyük és egészségügyi infók INTIM CENTER ajánló
Az INTIM CENTER budapesti legjobb szexshop kínálatából, szexkütyü ajánlatok. Az online szexshopból 0-24 óráig, nonstop rendelhetsz. [...]
Dildó, műfarok szex Krisztin Laura és Alács Veronika leszbikus lányokkal
A Szexplázában dildó szex szép leszbikus lányokkal. A Szexpláza online szexshop változatos dildó műpénisz választékából [...]
Gond van a merevedéssel, lankad a férfiasság és pénisz? Van segítség!
Időben gondoskodnia kell egészségéről, hogy kritikus helyzet esetén ne csodálkozzon, hogyan lehet növelni a hatékonyságot. [...]
Síkosítók és masszázs termékek az élvezetesebb szexért
Kenőanyagok, intim kozmetikumok és higiéniai termékek – az intimitás, az erotikus játékokkal és játékokkal való [...]