Lezárult a nyomozás az interneten májusban megjelent, egy temetőben, fiatalkorúakról készült pornográf felvételek ügyében. Az ügy gyanúsítottja a kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, a férfi ellen vádemelési javaslatot tett a rendőrség – közölte a BRFK. De vajon mi lesz a lánnyal – jogilag és erkölcsileg? A rendőrök – köszönhetően a bulvármédiának – hivatalosan is azonosították a felvételen látható 17 éves lányt és a 10 éves öccsét, a fiatalokat azóta kihallgatták és otthonukban házkutatást rendeltek el. A nyomozók az ügyben érintett fiatalember mobiltelefonján pornóvideót is találtak, amelyen egyértelműen 18 év alatti személy szerepel. Még nem tudni, eljárás indul-e az ügyben résztvevő fiatalkorú lány ellen, de az eset mindenképpen elgondolkodtató. Ugye emlékszünk még a történetre? A “sírgyalázó”, “kiskorúval fajtalankodó” képeket a 17 éves leányzó kimondottan azért készítette, hogy mélyen megbotránkoztassa a fokhagymaszagú pórnépet: a dolog a végén olyan jól sikerült, hogy a Napiszaros referencia után Blikk-címlap és Aktív-topik is lett belőle. De miért? Jól jön néha az ilyen téma, meg lehet rajta botránkozni: lám ezek a mai fiatalok, ilyen a mi időnkben biztos nem volt, azt se tudják, mit csináljanak a kölykök jódógukban, gratulálunk Rea szüleinek és a többi. Wena Naty is megkapta a maga idejében a neki járó anyázáshegyet, emlékezzünk csak a dél-amerikai osztálytársleszopó nyolcadikosra, akiből youtube-csillag, wikipedia-bejegyzés és letölthető csengőhang lett. Az emberek szeretnek az ilyesmin hűmegházni pár percig, majd mélyen elhatárolódni a jelenségtől. Jót tesz az egónknak, na. Tovább a teljes cikkre
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szex shop ❤️ INTIM CENTER a legjobb szexbolt férfiaknak, nőknek, pároknak
Több mint 30 éve működünk együtt népszerű és megbízható gyártókkal és beszállítókkal, hogy mindig hozzánk [...]
Szexshop üzlet a Facebookon
A Szexpláza csak online szexshop értékesítéssel foglalkozik, nyílt árusítású üzlete nincs. Mivel egyre nagyobb az [...]
Mindig kemény legyen a farkad, legyél potens férfi a szexben
Hogyan lehet növelni a férfiak hatékonyságát? A potencia az erősebb nem termékenységi időszakában a fő [...]
Dildó műpénisz választék ami szexshopban kapható
A szomorúság legjobb gyógymódja a szex, és ezzel nem lehet vitatkozni. Ezért, ha úgy dönt, [...]