Már csak órák kérdése, és jubilál a magyar közönséget olykor teljes mértékben hülyének néző Gáspár Győző. A nap folyamán áprilisi tréfaként ától cettig átrágtuk a showman korszakalkotó pillanatait, és a listáról természetesen nem hiányozhat a rapper lételeme sem: a szex. Az elmúlt években Győzike alaposan belevetette magát a pornóiparba is, és ha erősen megerőltetjük magunkat, még az is hihetővé válik, hogy nem kizárólag szemlélőként állt az erotikus szakmában dolgozó csajokhoz. Koncentráljunk hát, és ennek szellemében lássuk, kikkel hozta össze a sors a mi kis roma Casanovánkat.
Angéla miatt a családját is kirakta
Minden ott kezdődött – na jó, igazából ott folytatódott – amikor Miamiban a Gáspár házaspár összefutott Győzike egyik állítólagos volt szeretőjével. A híresztelések szerint ugyanis több mint 10 évvel ezelőtt a Romantic frontembere összeszűrte a levet egy táncosnővel, aki miatt feleségét a kis Evelynnel együtt kidobta otthonról. Bár a későbbiekben a roma rapper és Ambrus Angéla is tagadta a viszonyt – mondván, hogy Győzike képtelen lenne bárkivel is szerelmi viszonyt létesíteni, annyira esetlen [1] – Bea asszony megtiltotta, hogy a nő Magyarországon meglátogassa őket.
Swingert Tunéziába vitte vola
Két hónappal később Victoria Swinger miatt állt a bál az RTL Klub magyar Osbourne-jáéknál. A showman a Boros- Bochkor párost helyettesítette a Sláger Rádió reggeli műsorában, amikor az ölébe perdült a pornóbige, és a műsor kedvéért még nyögdécselt is egy sort. Bár Győzike egyből kijelentette, hogy nem csalná meg a feleségét, pavlovi reflexei láthatóan működésbe léptek, Gáspár Bea pedig hatalmas balhét rendezett az eset után. Következő évben a showman ugyancsak Swinger kisasszonyt szedte elő annak érdekében, hogy újabb féltékenységi botránytól zengjen a sajtó: egy tuniszi nyaralásra hívta meg a művésznőt, aki végül nem élt a tálcán kínált lehetőséggel, mert félt a feleség haragjától. Ennek ellenére egy szállodai alkalmazott kifecsegte az egyik napilapnak, hogy a debreceni Erotika Kiállítás utáni reggelen Győzike szobájából látták sietve távozni a lányt.
Virág is bukik a plasztik csajokra
Apja ízlésvilágát örökölve Gáspár Virág is kattan a pornós csajokra. Arról nem szól a fáma, hogy mi köze volt Gáspár Győzőnek a Bajkeverőkből megismert Vivához, mindenesetre a legifjabb Gáspár nagyon megkedvelte a plasztik lányt. A leszerelt pornószínésznő akkor megígérte neki, hogy névnapján meglátogatja, de nem tartotta be a szavát, Győzike meg majdnem felrobbant dühében.
Kelemen Anna is jöhet
Viva szívtelensége ahhoz viszont nem volt elég, hogy egy életre elmenjen a kedve az erotikus iparban dolgozó nőktől. Egyik nyilatkozata szerint Kelemen Annával is szívesen eltöltene néhány éjszakát, de családos ember lévén többre nem számíthatna az expornós. Kegyeltjei között ekkor is megemlítette Victoria Swingert, és Horváth Évát sem rugdosná ki az ágyából. Kapócs Zsókával és Molnár Anikóval viszont jó barátok (és az úgy nem megy), Kiszel Tündét pedig a “jaj, ne” kategóriába sorolta.
Bobák terhességgel riogatott
Gáspár Bea állítása szerint a férjének nem csak a szája nagy, hanem a tettek embere, és folyamatosan csajozik. Két éve az egyik napilapnak arról számolt be, hogy az is előfordult már, hogy az ura alsónadrág nélkül ment haza, ráadásul hazudozik. Talán pont emiatt kajálta be azonnal a hírt, hogy Győzike egy salgótarjáni büfében felcsinált egy 22 éves lányt. A roma rapper jóhíre érdekében azonnal útra kelt, hogy tisztázza a dolgot Bobák Renátával, aki végül a Velvet és a Juj.hu kamerája előtt kért bocsánatot a kamu sztori miatt. Hogy az egyébként pornószínésznőnek készülő lányról milyen egyéb érdekességek derültek ki, azt 18 éven felüli olvasóink a Muffinban nézhetik meg.
Ne kérdezzék, ki kicsoda
Pár héttel később a Gáspár család fejét ismét új nővel boronálták össze, de Bobák kisasszony esetével szemben ezt a kapcsolatot felvállalta. A showman azt állította, elege lett abból, hogy a felesége részére biztosított fényűzésért cserébe semmi jóból nem jutott neki otthon. A hölgyet egyébként Ildikónak hívják, és Gáspárné szerint olyan volt, mint Columbo felesége: beszéltek róla, de senki nem látta. Tudomásunk szerint pedig semmi köze nincsen ahhoz az Ildikóhoz, akivel később szintén hírbe hozták ezt a kapós roma Casanovát. Ez a másik Ildikó amúgy egy büdös kurva, de ezt nem mi mondtuk, hanem Evelyn.
Gáspárék nagyobbik lánya többek között egy bizonyos Piri nevű asszonyt is megemlített apja nőügyeiből – és ki tudja még, hogy mikre derült volna még fény, ha apja napszúrásra hivatkozva le nem állítja a felsorolást. A látható Ildikót a Juj.hu stábja az egyik erotikus rendezvényen leleplezte, de a láthatatlan Ildikó végül úgy is maradt: állítólag a nagy szerelemnek szakítás lett a vége, mert felszarvazta Győzikét .
Vége? Nincs vége?
Hogy a Gáspár házaspár mikor költözött külön és mikor könyörögte vissza magát a férj, azt nem volt lelkierőnk követni, de ha hinni lehet a híresztelésnek, 2007.11. hó második felében minden valószínűség szerint ismét szexeltek . Mi több, még az ötödik nászéjszakájuk is olyan hevesen szerették egymást, mint 15 éve. Úgy tűnik hát, hogy pillanatnyilag stagnál Győzike csajozós kedve, de lesz még ebben kanyar is: hamarosan az Erotika Parádén láthatjuk, ő lesz ugyanis a Pornó Színház dumagépe. Hogy ezzel az eseménnyel milyen új korszakalkotó nőügy veszi kezdetét, az még a jövő titka.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Kötözd meg
Bilincs, kötél és a többiek, amiket szexshopban szerezhetsz be. Ha uralkodni akaruk szerezzünk be valamilyen [...]
Női boldogság szexshop dildóban ülve teljesedik ki
Legjobban a női boldogság szexshop kütyükkel, intenzív orgazmussal érhető el. A Lavju Net írja, hogy [...]
Szexshop online webáruház árukereső
Szexplaza.hu erotikus weboldal és online szex shop áru és tartalom kereső. Írd be a keresendő [...]
Gyertek el szexshopunkba, hogy jobban élvezzétek a szexet
Az első magyar szexshopba ≡ M e g h í v ó ≡ ismerd az [...]