Teljesen véletlen ismerkedtem meg egy 40 – es hölggyel. Akkor még a legmerészebb álmaimban se gondoltam mi lesz abból, hiszen én majd tíz évvel fiatalabb vagyok. Elég messze, vagy 300 km – re lakunk egymástól ezért eleinte csak mail, majd telefonon is napi kapcsolatban kerültünk. Megtudtam róla sok mindent és o is rólam. Mindketten magányosan éltünk és hasonló elképzeléseink voltak az életrol, a szexrol.. Neki két gyermeke volt és így a találkozásunkat semleges helyre kellett terveznünk. Én vállaltam a dolgot magamra. Végül Vác mellett döntöttünk. Meg is beszéltük a találkozót, és végre elérkezett a “nagy” nap.
Remego gyomorral utaztam végig az országon, ráadásul aug. 20 – a lévén egy csomó vonat nem is úgy közlekedett, ahogy én kíírtam a menetrendbol. Késtem is több mint egy órát. De aggodalmam, hogy nem vár majd az állomáson senki, alaptalannak bizonyult. Szakadt az eso, ezért füstbe ment az a tervem, hogy szépen sétálunk, belemelegedünk a dolgokba. Nem tudom ki mennyire ismeri azt a város, de elég nehezen találtunk szállást. Végül egy taxit fogtunk és az vitt el egy panzióba. Ez olyan ketto körül lehetett..
Kicsit megszárítkoztunk, beszélgettünk mindenféle semleges dolgokról, kortyolgatva egy pohár pezsgot. Aztán eléggé ki lévén “éhezve” mindketten, hamar a szex mezejére léptünk. Soha nem tapasztalt hevességgel hámozott ki a ruháimból, markolta meg szerszámomat. És kért, hogy mindent csináljak vele, amikrol beszéltünk. Elso meglepetésembol felocsudva én is elkezdtem vetkoztetni, de az elore kitalált menetet nem tudtam véghezvinni, mivel a holgy olyan hevesen kívánta, hogy belé hatoljak, és szinte húzta a puncija felé a szerszámomat, hogy késobbre halasztottam a nyalakodás minden fajtáját. Megvallom, nagyon jó volt benne.
Követelodzo, ugyanakkor odaadó volt a pinnusa. Hamar el is jutottunk a csúcsra. Elso aktusunk révén egyikünk se várta, hogy pont egyszerre, de elég jól sikerült az idozítés. Eloször o élvezett el, de mondta, hogy ki ne húzzam, addig, amíg nem érzi magában a nedvemet. Kicsit rásegítettem kézzel is, hogy érezhesse. Ez után egy jól megérdemelt zuhanyozás, majd egy vacsora várt bennünket. Egy kiadósabb séta után újra az ágy felé vettük az utunkat. Ekkor már nem engedtem magam leteperni és mondtam, hogy most pedig csak nyugi, aztán majd jöhet o is. Eloször hasra fektettem és simogatttam és csókolgattam a hátátt, a nyakát, majd a popóját. Kézzel masszirozgattam a combjait, majd egyre beljebb hatoltam a kezeimmel és elértem az érzékenyebb pontjait. Addigra már nagyon nedves volt megint és amikor megforditottam, láttam a szemein hogy mindjárt kész megint az élvezetre. De nem akartam kapkodni ugyanis beszélgetéseinkbol tudtam, hogy minden nap megkapta a férjét, de a hagyományos szexen kívül nem volt más élménye. A mellei szopogatásától szinte elalélt és hát nekem se volt rossz. Sot! Nagyon is kívánatos ciciket símogathattam, puszilgathattam, kaphattam a számba, hogy szopogassam. De nem tudtam megállni, hogy megint meg ne gyozodjek arról, hogy kíván és odanyúltam finoman a puncijához, ami olyan nedves volt, hogy kénytelen voltam a melleit kicsit békén hagyni és lefele venni az irányt.
Amikor belenyomtam az egyik ujjamat, szinte felsikoltott a gyönyörtol. Hát amikor elkeztem körbecsókolni, kicsit a nyelvem hegyével izgatni a csiklóját, majd egyre vadabbul és melyebben nyomtam bele a nyelvemet és nyaltam és nyeltem azt a finom nedut. Nagyon nehezen tudtam megállni, hogy a szerszámomat ne dobjam be, de ugyanakkor magyon élveztem is, hogy valakinek olyant adhatok, amit még nem kapott.
Egész addig csináltam szájjal, amíg ki nem elégült egy kis sikoly és egy nagy sóhaj kíséretében. Eddigre már én is nagyon fel voltam keményedve és gondoltam egy merészet. Tudtam, hogy szájjal még sosem csinálta, de megpróbáltam úgy ülni az arca közelében, hogy jól lássa a szerszámomat, ahogy lüktet. Megmarkoltam és önkielégitésbe kezdtem. Ilyent még nem látott és nagyon lázba jött. Kérdezte, hogy o is csinálhatja – e. Mondtam igen, de mutattam neki, hogy nedvesítse meg a makkomat és úgy sokkal élvezetesebb a játék.
Csinálta is becsülettel, de mielott elélveztem volna, mindig szóltam neki, hogy most várjon még egy kicsit. Kérdeztem tole, hogy szerinte nem lenne valami egyszerubb modja annak, hogy állandóan megnyalja az ujjait és úgy keni a nyálát a szerszámomra? Kicsit bele is pirult, ezért nem eröltettem. De egyszercsak azt láttam, hogy lassan, de biztosan közelít az arcával az ágyékomhoz. Nem is tudom mit éreztem akkor, amikor eloször megnyalta a hegyét, csak azt, hogy muszáj megkérdeznem, hogy biztos, hogy akarja – e. De már addigra bekapta mohón és csak a fejével bólogatott. Eleinte még csak finoman a kitátott szájába bevette és rázárta az ajkait és lassan kihúzta teljesen.
Ez nagyon jó volt, olyan érzés volt, mintha símogatta volna valaki meleg nedves puha valamivel. Aztán ahogy bátrabb lett, már befele is rajt tartotta az ajkait és egyre gyorsabban csinálta. Néha szóltam neki, hogy mit is szeretnék, gondolván, hogy most már mindent meg fog csinálni. Amikor már érezte o is, hogy mindjárt elélvezek, akkor szívott rajta egy hosszút és én már nem tudtam visszatartani. Ahogy markolta, megérezhette, hogy már jön a lényeg, mert ijedtében kikapta a szájából és csak nézte, ahogy spriccelek, ahogy végigfolyik a maradék a szerszámomról a kezére.És akkor tett olyant, amihez nagy lelkiero kell olyannak, aki még sosem szopott le senkit. Eloször gyengéden lenyalta a kezérol, ízlelgette, majd a farkamat vette szemügyre, és kijelentette, hogy neki sokkal jobban tetszik, ha feláll. Mire én, hogy tegyél valamit, hogy felálljon. Rámmosolygott és bekapta és olyan hévvel kezdte szopogatni, hogy egy percen belül megint felkeményedett. Egyszeruen fantasztikus élvezet és fantasztikus látvány volt. Amikor már megint harcra kész volt a a szerszámom, akkor kérdeztem, hogy nem kellene – e valamit nekem is tenni. Mire megfordult és beleült háttal a keményen meredezo dákómba. Nagyon fel lehetett megint izgulva, mert könynedén beléhatoltam. Eloredöntöttem és hátúlról jól megdugtam. Megint egy halk sikolyt hallottam és éreztem, hogy remeg az egész teste. Kikaptam a farkamat és aláfordultam és a nyelvemmel végeztem a lazítást. Annyira ellazult és kifáradt, hogy ráült az arcomra. Megkértem, hogy forduljon meg és fejtol – lábtól legyünk. Meg is törént, de o egyenlore semmit nem tett, csak pihent, én pedig gyönyörködtem a puncijában.. Elkezdtem játszani a popójával is. Gondoltam, ha szól akkor abbahagyom, de pont az ellenkezoje történt. Amikor elkezdett megint kéjesen mozogni a csípoje, tudtam, hogy megint egy új játék jön. Biztonság kedvéért vittem magammal óvszert. Most lenyúltam a táskámba és odadobtam neki, hogy húzza fel. Eloször nem értette, de amikor csak nem hagytam abba a feneke körüli motozást, rájött mi következik és már a gondolattól látványosan kinyiltak a zárak hátul. Kicsit nyalogatta a farkamat, aztán felhúzta a gumit, és kérdezte, hogy most mit csnáljon. Hasra fordítottam, felhuzattam vele a lábait amennyire csak tudta, és megkértem, nyomja felfele felém a popsiját. Eloször a mutatóujjammal csináltam egy próbát, de éreztem, hogy nem lesz baj. A tenyerembol a saját nyálammal benedvesítettem sikosra a bemenet környékét és odanyomtam a farkamat. Nem hatoltam bele azonnal, nehogy fájjon. Szép lassan apránként, ki – kihúzva teljesen, de egyszercsak mint a vákum, beszívta a farkamat tövig és két – három perc után el is élveztem. Amikor kihúztam, akkora cuppanást hallottam, amekkorát punci nem tud kiadni és a hölgy elorebukott és az ágyrarogyott. Még annyi erom volt, hogy elmenjek a fürdoszobáig és letisztítsam magam. Mire visszaértem a gyönyöru test felol semmi hangot nem hallottam, elaludt. Éppen hajnali két óra volt. Kis szünetekkel 12 órán keresztül szeretkeztünk. Hajnali hatkor már felébredtem, mivel teljesen elzsibbdt a karom, amire valahogy éjjel ráfeküdt az aszzony. Gondoltam már nem alszom vissza és néztem, ahogy a szeretom aludt. Nagyon szép és nyugodt álma lehetett. Utána mesélte, hogy azelott évekig nem aludt ilyen jól. Hogy mi történt még reggel, és délelott, az már egy másik történet, ha érdekesnek találtátokezt, akkor elküldöm a folytatást….
Azt hiszem azóta se szeretkeztem ilyen jót. Lehet, hogy az elvált és kielégitetlen asszonyok varázsa és odaadása ez, vagy csak én nem találkoztam még olyan fiatal és tüzes lánnyal, aki meggyozne ennek ellenkezojérol.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A nőnek muszáj kielégülnie? Igen, és mi szexkütyüket adunk hozzá!
A nőnek muszáj kielégülnie? Igen, és szexkütyükkel segítünk! Miért lehet nehéz a nők számára elérni [...]
Vagina szépségverseny
Mindenféle szépségversenyről hallottunk már, de olyanról, ahol vaginákat díjaznának, még sosem. Brian Sloane szerint ez [...]
Lehet szeretni egy dildót? Pálinkás Anett szerint is igen!
Lehet szeretni egy dildót? Az online szexshop internetes, diamond kategóriás sexshop webáruház dildó választékából egy [...]
Pénisz kényeztetés péniszgyűrűk, péniszpumpák, műpuncik
A pénisz tartozékokat úgy tervezték, hogy változatosságot adjanak a férfinak, és sokszor mindkét partner által [...]