Szolga története 4

Pontosan tudtad, hogy nagyon félek a tűktől, hiszen megbeszéltük, de persze eszed ágában sem volt lemondani róluk. Rémülten néztem a másik ágyra, miközben rágyújtottam. Te is cigiztél, a szemedben azzal a furcsa sejtelmes csillogással, amit már kezdtem ismerni. Tudtam, az a rész következik, amit megbeszéltünk. Az eddigiek spontán dolgok voltak, de most minden forgatókönyv szerint fog történni. Szenvedtem és nem csak a melegtől.

Szerettem volna, ha a cigi sosem fogyna el, de persze ez lehetetlen, és tudtam, eljön az idő. Néztelek. Bátorítóan, ám egyben fenyegetően csillogtak a szemeid. Ott kuporogtam ábaid előtt könyörgő tekintettel, és tudtam, ha elszívod a cigid, folytatódik a tortúra. Nem tévedtem. Elnyomtad a csikket, kaptam egy biztató csókot, aztán jött a tűz. Köteleket adtál a kezembe.
– Segíts!
A matrac alatt kellett áthúznom a köteleket, aminek a rendeltetése egyértelmű volt…
– Kész vagy? – kérdezted.
Hatalmasat sóhajtottam.
– Igen Úrnőm.
– Akkor feküdj fel az ágyra, hanyatt! – utasítottál.
Megtettem, és olyan érzés volt, mintha a vesztőhelyemre kellett volna lefeküdnöm. Először a bokáimat kötözted ki, szétfeszítve a lábaimat, majd a csuklóimon lévő bilincsekbe fűzted be a kötelet, és megfeszítve rögzítetted kezeimet is. Furcsa érzés volt, teljesen kiszolgáltatva és védtelenül. Eszembe jutott: lehet, hogy mégis csak jobb lenne, ha lenne menekülőszó, de nem volt, és én akartam így. Már késő bánat.

Persze nem sietted el a dolgot. Nem estél nekem, sőt, ellenkezőleg. Leültél mellém és simogattál, főleg az ágyékomat. Szerettem volna, ha állna is a farkam, de bármennyire akartam, nem ment. Tudtam, Te is ezt akarod, be is vetettél mindent. Rettenetesen szégyelltem magam, és ez csak fokozta a kiszolgáltatottságomat. Általában nagyon élvezem a szopást, de most blokk volt. Erőlködtem, de annál rosszabb volt, végül feladtam. Nem úgy Te. Valamivel befújtad a farkam, nem tudtam, mi az. Éreztem nyelved gyengéd simogatását, és ajkaid puhaságát, aztán valami hideget. Nem tudtam, mi az és talán nem is akartam.
– Nem csíp? – kérdezted, és mivel nemleges választ adtam, megismételted, majd újra a már ismert melegséget és simogatást éreztem. Eltartott pár percig. Először csak hűtött, utána csípett.
– Nem is tudom, miért használom, mikor utálom az ízét! – mondtad, mikor befejezted a kényeztetésem, és megmutattad, mi okozta a hidegséget. Ma sem tudom pontosan mi volt az, csak annyit, hogy mentolos ízű.
– Ez az, amit nem szeretek! Mit gondolsz, milyen fogkrémmel mostál fogat? Mi a neve?
Hát fogalmam sem volt, mit kellene válaszolnom, és egyáltalán, hogy jön ez most a képbe, de aztán megértettem. A mentol. Valami mentolos spray-vel fújtad be a farkam.
– Az egyetlen fogkrém, ami nem tartalmaz mentolt. Gabi a neve – adtad meg a magyarázatot, de azért folytattad.

Nem volt rossz, csak hát tudtam, mi következik. Féltem, hogy a tehetetlenségem miatt feldühödsz, de szerencsére nem így volt, nagyon toleráns voltál, szerintem megérezted, mi zajlik le bennem. Fölém ültél lovagló pózban és elkezdted a tortúrát. Először a csipeszekkel. Ezektől nem féltem, ismertem a hatásukat.
Szép sorjában kezdted a melleimre rakni a ruhaszárítókat, és bosszankodtál, mert nem akartak megállni.
– Ez nem igaz! Csupa izom!
De azért nem adtad fel most sem, és sikerült feldíszítened. Került egy-egy a bimbóimra is. Nem fájt, de pontosan tudtam, ahogy telik az idő, úgy lesz egyre elviselhetetlenebb. Aztán új csipeszeket mutattál be, és hamarosan megtudtam, hova szánod. Persze fel is került, a fitymámra. Ez már nem volt éppen kellemes, de tűrtem. A következő egy farkasfogú csipesz volt.
– Ezt ismered? – kérdezted kéjesen mosolyogva.
Hát persze, hogy ismertem, függönycsipesz volt. Megijedtem, mert tudtam, iszonyatosan fáj. Láttad rajtam a félelmet és tetszett Neked. A saját karodon mutattad be, milyen, ha az emberen van, de nem volt szándékod rám rakni. Annyira féltem már, tudtad, nem viselném el. A csipeszek megtették a jótékony hatásukat, a mellbimbóim szinte égtek, és fájtak már rendesen a lentiek is. Néha megpiszkáltad őket és figyelted a reagálásom. Ez nagyon megnyugtató volt. Tudtam, bármit tehetsz velem, nem tudok védekezni, nincs menekülőszavam, mert bíztam Benned, de éreztem, nagyon figyelsz.
A meleg ellenére szinte állandóan remegtem alattad. Nem bírtad tovább a hőséget, lehúztad a ruhádat. A látvány meglepett és csodálatos volt. Tudtam, hatalmas melleid vannak, hiszen éreztem őket, de eddig még nem láthattam. A ruha alatt fekete melltartó tartotta kordában őket. Nem csak a méret bűvölt el, hanem a bőröd finomsága is. Szinte hihetetlen volt. Finom, selymes bőr, semmi ránc, mint egy húsz éves lányé, vagy inkább egy babáé. Volt mit néznem, hiszen a ruha eddig csak a lábaidatat engedte látni, na és az ágyékod, most viszont szinte meztelenül láttalak. Hatalmas mellek, félelmetes has, amibe szinte azonnal beleképzeltem magam. Láttam a császármetszés nyomait, és egyáltalán nem taszított. Ott ültél rajtam és figyelted a reagálásom. Szerettelek volna megölelni, de ez lehetetlen volt. Fölém hajoltál, hogy a számmal majdnem elérhessem a melleidet, de csak majdnem.
Emeltem a fejem, Te pedig ennek megfelelően korrigáltad a távolságot. Szemlátomást élvezted a küszködésem. Beláttam, értelmetlen dolog az erőlködésem, nem érhetem el a melleidet, és Te is megelégelted ezt a játékot. Egy kefét vettél fel az ágyról, aminek acéltüskéi voltak.
– Tudod, mi ez?
Nem volt nehéz kitalálni. Lóápoló kefének találtam, de kiderült, nem az, hanem kutyaápoló, a lényeg viszont ugyanaz. Nem kellett sokat várnom, hogy közelebbről is megismerkedjek vele, mert a bőrömhöz nyomtad és a mellkasomon, majd a hasamon kezdted húzgálni. Nem volt rossz, csak mikor belém nyomtad. Már kezdtem azt hinni, hogy leápolsz vele, de szerencsére nem tetted. Újabb dolgot mutattál, ami a sebészetben használt kötésrögzítő volt. Fogalmam sem volt, mi a célod vele, de ezúttal sem kellett sokat várnom. Levágtál egy darabot, és összesodorva a farkamra húztad. Aztán utasítottál, csukjam be a szemem, és ne merjem kinyitni. Fogalmam sem volt, mi következik, és szinte automatikusan engedelmeskedtem, felkészülve az újabb fájdalomra. A tűk, még mindig a másik heverőn pihentek és azoktól rettegtem igazán, na és eddig szinte hasztalanul égtek a gyertyák is. Tudtam, nem lesz így sokáig. A fájdalom helyet valami egészen mást éreztem. Leszedted a fitymámra rakott csipeszeket és a pofák szorítása helyett a szádat éreztem, amint gyengéden körbefogja a makkom. Remegtem, és nem tudnám megmondani, hogy a félelemtől, vagy az izgalomtól. Nagyon kellemes volt, de a blokk tovább tartott, próbáltam minden idegszálammal az érzésre koncentrálni, de csak rosszabb lett. Te viszont nem zavartattad magad.

Visszaültél fölém a kedvenc pózodban, és sejtelmesen mosolyogtál. Már tudtam, a víz után a tűz jön. Kicsit fészkelődtél rajtam, aztán leszedted a még melleimen maradt csipeszeket. A bimbóim már égtek rendesen. Már csak az azokon lévő két csipesz volt rajtam.
– Most vegyél nagy levegőt! – utasítottál.
Nem értettem miért, de mikor levetted az első csipeszt, megértettem. Égető fájdalom hasított belém. Pontosan tudtad, hogy így lesz. Vártál kicsit, aztán levetted a másikat is. A fájdalom enyhítésére fölém hajoltál, és megpuszilgattad az égő helyeket. Nem is puszi volt, mint inkább csók, hiszen a nyelveddel simogattad a megkínzott bimbóim. Aztán felvetted az egyik gyertyát, és a szemedben megjelent az a huncut mosoly, amit mindig akkor láttam, mikor kínozni készülsz.
Gondoltam, most tévedni fogsz, hiszen ismertem a gyertya hatását, és cseppet sem féltem tőle. Hamar beláttam: tévedtem. A gyertyát úgy tizenöt centire tartottad a testemtől, és mikor megdöntötted, égető fájdalmat éreztem. Ezt nem játék volt, hanem valódi kínzás! Pontosan ismerted a távolságot, amelyről a megolvadt viasz éget. A cseppek a melleimen landoltak, és ez még elviselhető volt, de aztán szép lassan haladtál lefelé. Kipécéztél a hasamon egy pontot, és ott önteni kezdted a forró viaszt. Ezt már nem bírtam szó nélkül, sziszegtem és dobáltam a testem alattad.
– Ez sokkal elviselhetőbb, mint a csepegtetés – mondtad, de én nem így gondoltam. Éreztem, beleég a forró viasz a bőrömbe. És a kín egyre elviselhetetlenebb volt, Csodálkoztam, hogy nem veszed észre: ez tényleg nagyon fáj, mert folytattad. Mikor megalvadt rajtam a viasz, letetted a gyertyát és piszkálni kezdted a megdermedt foltot, ezzel tovább fokoztad a szenvedésem. Lekapartad rólam a cseppeket, aztán a hasamon lévő foltot szedted fel, újabb kínszenvedést okozva. Magad is meglepődtél mikor megláttad a nyomát: a bőr élénkpiros volt. Kicsit elszámoltad a távolságot, vagy a mennyiséget. Láttam, szinte sajnálsz és ez jól esett, már nem is fájt annyira, Viszont beindult a szadi fantáziád.
– Tudod, mi lenne az izgalmas? Leönteni a megolvadt viasszal a farkadat és a heréidet, aztán mikor megdermed a viasz, letépni – mondtad, és nem volt kétségem, szívesen meg is tennéd. Nem nagyon vágytam rá, de nem voltam abban a helyzetben, hogy választási lehetőségem legyen. Nagyon megijedtem, mert a szemeidben izzott a vágy, és tudtam, azok nem hazudnak. Ismét remegtem, most tudtam, mitől.
– Ne félj, nem teszem meg, bár érdekelne, de még nem vagy felkészülve rá – mondtad megnyugtatóan, és megcsókoltál. A csók után hosszan figyeltél, majd megszólaltál.
– Te nem vagy mazo!


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Merevedési zavarnál doktornő segít potencianövelő szerekkel

A merevedési zavar jelentős kényelmetlenséget okoz az ember életében, és rontja az életminőséget. A patológia [...]

Potencianövelőért nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, az INTIM CENTER szexshopban van!

A legjobb potencianövelők az INTIM CENTER szexshopból! Nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, itt [...]

Dildót is szeret Gombola Szilvia a szexfilm forgatáson

Gombola Szilvia a dildót is szereti masztizásra és szex közben is. A Szexpláza online szexshopban [...]

A női potencianövelőkről, ha csökken a libidó

Amikor szóba kerül a vágyfokozás témaköre, akkor általában a férfiak azok, akik szeretnének tenni a [...]